Gyurcsánytól nem kellett, Mádltól jöhet

2005.03.31. 06:53
Elfogadta a korábban visszautasított állami kitüntetést a köztársasági elnöktől Farkas Árpád. A költő az államfő által alapított középkeresztet politikai okokra hivatkozva nem vette át március 15-én.
Elfogadta Mádl Ferenctől az államfő által alapított és adományozott Köztársasági Elnöki Érdemérmet Farkas Árpád – írja a Népszava. A sepsiszentgyörgyi Háromszék című napilap főszerkesztője január 26-án még levélben utasította vissza, hogy az elnöktől március 15-e alkalmából átvegye a Magyar Köztársaság Középkeresztje kitüntetést.

Csak a malaszt maradt

Farkas szerdán döntését azzal indokolta a Népszavának, hogy okafogyottá vált mindaz, ami miatt az állami kitüntetést eredetileg visszautasította, hiszen a díjat nem a kormányfő vagy valamely kormány által irányított szervezet javaslatára adományozták neki. A köztársasági elnök elvileg és gyakorlatilag is fölötte áll a napi politikai ügyeknek. Ennek a díjnak csak malasztja van, minden korábban engem zavaró dolog eltűnt mögüle - közölte az író-költő.

Farkast, elmondása szerint, a január végén kelt levele nyomán hívták fel az elnöki titkárság munkatársai azzal, hogy Mádl Ferenc írásban szeretne reflektálni a kitüntetés visszautasításáról szóló levélre. Ezt követően érkezett meg hozzá az elnöki levél, amiben a Mádl által 2001. novemberében alapított, kiemelkedő szakmai, tudományos tevékenységért adott díj odaítéléséről értesítették. Az elnöki indoklás szerint közössége és szülőföldje iránti áldozatos hűségéért, költői életművéért.

Egy református püspök sem vette át

Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke sem vette át a magyar nemzeti ünnep alkalmából neki odaítélt Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét. Erdélyi Géza ezt azzal indokolta: "azért nem, mert december ötödike, a kettős állampolgárság kérdését népszavazással vizsgálni hivatott nap és annak emléke még nagyon közeli. Az emberek megjegyezték a történteket, s ha ezek után a kitüntetést elfogadom, nyilván elfordultak volna tőlem. Ez ebben a kis országban, Szlovákiában százezres népességű egyházi közösséget jelent."