Vilma
-7 °C
4 °C

Bánk egy héttel elhalasztotta a kisgazda frakcióülést

2001.02.28. 20:45
Egy héttel elhalasztotta a kisgazda frakció csütörtökre tervezett ülését Bánk Attila, frakcióvezető, mivel Boros Imre, agrárminiszter nem tud beszámolni a minisztérium helyzetéről. Ennek ellenére a frakcióelnökség összehívta az ülést, ahol Bánk szerint nyilvánvalóan ,,bezárnak és kizárnak mindenkit". Boros egyébként azért nem tud beszámolni az agrártárca helyzetéről, mert Szabadi Béla ex-államtitkár kétszeri kérés ellenére sem látogatott el volt munkahelyére ,,jogérvényes nyilatkozatot tenni". Elkészült a frkació gazdálkodását vizsgáló szakértői jelentés, amely szerint az "szabályos volt, de parazarló".
Elhalasztotta a kisgazda képviselőcsoport csütörtökre tervezett ülését Bánk Attila, parlamenti frakcióvezető. A döntést indokolva a politikus rendkívüli tájékoztatóján leszögezte: Boros Imre ideiglenes agrárminiszter levélben kérte arra, egy héttel halasszák el a frakcióülést, mert most még nem tud beszámolni, a minisztérium helyzetéről. Boros levele szerint eddig kétszer próbálta ,,jogérvényes nyilatkozattételre" ösztönözni Szabadi Béla, volt politikai államtitkárt, ám a politikus nem volt hajlandó belátogatni volt munkahelyére és erre Boros nem is lát már lehetőséget a frakcióülés tervezett időpontja előtt.

Bánk Attila
,,bezárnak és kizárnak mindenkit"
Bánk lépése azzal függ össze, hogy Torgyán ,,szakértői" villámsebességgel végeztek a frakció gazdálkodásának átvilágításával, s sajtónyilatkozatokban azt sejtették: találtak szabálytalanságokat. Ha Bánk szabálytalanságaira fény derülne, viszont az ennél jelentősebb, az FVM-nél történt visszaélések nem derülnének ki a frakcióülésen Bánk pozíciói könnyen meginoghatnának, Boros meghallgatása viszont Bánknak hozhat újabb híveket.

Mégis lesz frakcióülés?
A Független Kisgazdapárt országgyűlési képviselőcsoportjának elnöksége megtartja a csütörtök délelőtt 10 órára kitűzött frakció-közgyűlést - tudatta az FKGP frakcióelnöksége szerdán közleményben az MTI-vel. Az FKGP Belgrád rakparti központjából érkezett közlemény szövege szerint "a frakcióelnökség értesíti a képviselőcsoport tagjait, hogy 2001. március 1. napjának délelőtt 10 órájára a Képviselői Irodaházba kitűzött frakció-közgyűlést megtartja. A frakció tagjainak részvétele kötelező".
Bánk Attila az ülés elhalasztása ellenére biztos abban, hogy Torgyán József és hívei az eredeti időpontban majd mégis összegyűlnek. Az sem kérdéses számára, hogy módosítják majd a frakciószabályzatot és ,,bezárnak és kizárnak mindenkit", amikor pedig már szükségtelen lesz a kétharmados többség a frakcióvezető elmozdításához, le is váltják. Ez azonban Bánk szerint nem lesz törvényes, mert mint a frakció első számú vezetője az ő kompetenciája a képviselőcsoport összehívása, márpedig ő a halasztás mellett döntött, így szerinte csütörtökön érvényes döntések nem születhetnek.

A kisgazda frakcióvezető elképesztőnek tartja, hogy Torgyán József és Szentgyörgyvölgyi Péter két nappal korábban levélben jelezte: a képviselőcsoport vezetésének kétharmada nevében eljárva nem járul hozzá Boros Imre meghallgatásához. Azt is visszatetszőnek tartotta, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter a képviselőknek küldött körlevelében saját magát, mint általános helyettest javasolta a tervezett frakcióülés levezetésére. Levelében a politikus arra hivatkozott, hogy a felesleges vitának akarná ily módon elejét venni, hiszen ma ketten is frakcióvezetőnek tartják magukat a pártban.

Bizalmatlansági indítványt terjesztenek be Bánk ellen

A kisgazdák csütörtöki frakcióülésén bizalmatlansági indítványt fog beterjeszteni Bánk Atilla ellen a képviselőcsoport helyettes vezetője, mivel a frakció gazdálkodása pazarló volt. Hegedűs Mihály azt követően jelentette be ezt, hogy elkészült a könyvvizsgálói jelentés, amely szerint a frakció gazdálkodása szabályos volt, ugyanakkor pazarló.

Hegedűs Mihály kisgazda politikus közölte: a vizsgálat tanúsága szerint a képviselőcsoport vezetője súlyosan megszegte a frakció alapszabályát, mivel költségvetés elfogadása nélkül utalt ki pénzeket. ,,Úgy kezelte a frakció pénzét, mint a sajátját és sok esetben magára költötte" - fogalmazott Hegedűs Mihály és példaként említette, hogy Bánk Attila több esetben indokolatlanul alkalmazott szakértőket. ,, Kérdés az, hogy a frakcióvezető úr 1999-ben két hónapon keresztül Seres Albert nevű későbbi sofőrjét mi okból foglalkoztatta mezőgazdasági szakértőként, általános iskolai végzettséggel"- vélekedett a kisgazda politikus.

Szerinte nem az 1998 szeptemberében, frakcióülésen született határozat alapján számolták el a képviselők mobiltelefon-használatát sem. ,,Bánk Attila több esetben, saját hatáskörben engedélyezte például a hozzá közel álló frakcióvezető-helyettes telefonszámlájának kifizetését, aki szinte soha nem tudta betartani a rá szabott határértéket, mégsem térített meg egyetlen fillért sem" - közölte.

Hegedűs Mihály elmondta továbbá: Bánk Attila szakértője, titkárnői és sofőrjei telefonköltség-térítésben részesültek, pedig erről sem született frakciódöntés.

A háromezer forintos rágógumi-vásárlás

A frakcióvezető-helyettes a vizsgálati anyagban felsorolt néhány számlát, amelyek csekély összegűek ugyan, de érdekességük miatt emelte ezeket ki. Ezek között van például háromezer forintos rágógumi-vásárlás, 60-70 ezer forintos Metró-számlák, valamint hetente ismétlődő 20 ezer forint értékű munkaebédek.

A lázadókkal először mutatkozott Bánk
A reformista kisgazdák frakcióból való távozásuk óta sosem mutatkoztak a nyilvánosság előtt Bánk Attila frakcióvezetővel. A Csúcs László kizárását maga is megszavazó Bánk szerdai sajtótájékoztatóját viszont a reformisták kiválása óta először, a magát legöregebb kisgazdaként aposztrofáló Lányi Zsolttal tartotta. A volt kisgazda alelnök úgy fogalmazott: nem degradálható családi vállalkozássá egy párt, de főleg nem a kisgazdapárt, éppen ezért összefogásra szólította fel a valamikor kizárt, vagy önként távozott egykori kisgazdákat.