Elkészült a kisgazda pártalkotmány módosítása

2001.01.16. 21:16
A kisgazda reformerek elkészítették a pártalkomány módosításának tervezetetét. Az FKGP reformköréhez tartozó Kiszely Katalin szerint a változtatásra azért van szükség, mert meg kell szüntetni Torgyán József örökös elnökségét. Közben a Kolumbiában tartózkodó Torgyán József kizárta Kiszelyt az agrártárca Területfejlesztési Tanácsából a felfüggesztett budapesti elnökkel, Liebmann Katalinnal együtt.
Kiszely Katalin
Az FKGP pártalkotmányának módosítása Torgyán József pártelnök jogköreinek megcsonkításáról szól - foglalta össze az Indexnek a módosítás készítője Kiszely Katalin. A politikus elmondása szerint meg kell szüntetni azt az ellentmondást, amely az alapszabály 20. és 28. paragrafusa között van. A 28. paragrafus szerint ugyanis választott testületet csak választó testület hívhat vissza, a 20. ,,parancsolat" szerint azonban a pártelnök hívhat vissza választott testületet. Mint Kiszely emlékeztetett, ez utóbbi paragrafus adott jogot arra Torgyán Józsefnek, hogy leváltsa a párt budapesti elnökségét, köztük az elnököt, Liebmann Katalint.

A cél a nagyválasztmány összehívása

Minden demokratikus elvvel ellentétes a kisgazda alkotmánynak az a passzusa, miszerint a nagyválasztmány összehívására csak a párt elnökének van joga. Mint köztudomású a pártelnök leváltására indult aláírásgyűjtés ugyanezt célozza, bár jogkör nélkül. Mint Lányi Zsolt egy korábbi interjújában elmondta, Torgyán Józsefnek kötelessége lenne még a rászabott pártalkotmány ellenére is összehívnia a gyűlést, ha a legutóbb részt vett 2400 küldött egyharmada felsorakozna a Torgyánt leváltani szándékozók mögé, igaz, a pártelnök elmozdításához már a választmányi tagok kétharmada szükséges. Az ilyen és hasonló kezdeményezéseket hivatott ,,segíteni" Kiszely azon módosító javaslata, miszerint a nagyválasztmány összehívásának joga a pártelnökségé legyen, valamint, hogy a nagyválasztmányt, az eddig szabályozottakkal ellentétben ne csak minden parlamenti ciklust követően hatvan napon belül, hanem minden az elnökség által rendkívülinek ítélt helyzetben össze lehessen hívni.

Diktatúra helyett demokráciát!

Az FKGP-nek legalább olyan demokratikusnak kell lennie, mint minden parlamenti pártnak - nyilatkozták az elmúlt napokban többen is a Torgyán leváltására esküdött reformerek közül. Ezt tűzte zászlajára Kiszely is, aki szerint demokratikus alapelv többek között, hogy ne csak az lehessen országos elnök, akit a pártelnök szívesen látna ebben a székben, valamint, hogy az ismert Torgyáni retorziók miatt az elnökségi határozathozatalok formája ne - csak - a nyílt szavazás, hanem titkos is lehessen. Kiszely véleménye szerint egyébiránt az országos nagygyűlésnek célszerű lenne beolvadnia a nagyválasztmányba, és az elláthatna alkotmányozó feladatokat is.

A nagygyűlés dönt majd a módosításokról

Csúcs László - aki azt fontolgatja, hogy a kisgazda parlamenti képviselőcsoport következő ülésén kezdeményezi Torgyán József kizárását a párt képviselőcsoportjából - az Indexnek úgy nyilatkozott, a Kiszely által kidolgozott módosítások helyén valóak. A pártalkotmány módosításának tervezetét a szépen gyarapodó aláírásgyűjtő ívek mellé fogják csatolni. Csúcs, a reformer kisgazdák vezetője elmondta, amennyiben sikerül összegyűjteni az országos választmány összehívásához szükséges 800 aláírást, akkor a pártalkotmány módosításáról a nagygyűlés fog dönteni.

A retorziók Kiszelyre is vonatkoznak

A pártalkotmány módosításának bejelentésével egyidőben Torgyán József pártelnök megfosztotta a regionális fejlesztési tanácsokban betöltött szakmai tisztségétől Kiszely Katalin országgyűlési képviselőt és Liebmann Katalin felfüggesztett fővárosi kisgazda elnököt - adta hírül az MTI.

Kiszely Katalint, aki a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács miniszteri megbízottja volt, nem érte váratlanul a döntés. Liebmann Katalint hivatalosan még nem értesítették a Közép-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanácsban betöltött miniszteri képviselet visszavonásáról, de úgy tudja, az iratot már postázták. - Sajnálom, mert ez kifejezetten szakmai munka volt, emiatt iratkoztam be a közgazdaság-tudományi egyetemre és már közigazgatási szakvizsgát is tettem. A pártelnök a szakmai jövőképemet vette el - hangsúlyozta Liebmann Katalin.