Újabb képviselő hagyta el a kisgazdafrakciót

2001.01.29. 16:42
Kilépett a kisgazda parlamenti frakcióból Molnár László, az FKGP korábban feloszlatott vállalkozói tagozatának egykori elnöke. A képviselő azzal indokolta döntését, hogy nem ért egyet az utóbbi időben a pártban bekövetkezett eseményekkel. Szintén kilépését fontolgatja a képviselőcsoportból Zakó László, aki egyéni választókörzetből került a törvényhozásba. Lányi Zsolt, a múlt héten szintén önként távozott egykori alelnök szerint újabb kilépések várhatóak. Bánk Attila frakcióvezető szerint nem veszélyezteti az újabb kilépés a koalíció parlamenti többségét.
Kilépett Molnár László országgyűlési képviselő hétfőn az FKGP frakciójából. Ezt maga a képviselő közölte az MTI-vel. Molnár azzal indokolta döntését, hogy "nem ért egyet az utóbbi időben az FKGP-ben bekövetkezett eseményekkel". A politikus hangsúlyozta: a frakcióból nemrég távozott képviselők szolidaritási nyilatkozatának aláírásával kívánja jelezni, hogy továbbra is támogatja a kormánykoalíciót.

Molnár László
a legfrissebb távozó
,,Döntésemet elsőként a kisgazda pártelnöknek jelentettem be. Továbbra is magaménak vallom a kisgazda értékrendet, és kiállok a kisgazda eszmeiség mellett, de már független képviselőként" - fogalmazott a képviselő.

Molnár László kilépésével 14-re emelkedett a független parlamenti képviselők száma. A politikus 1995-től a Független Kisgazdapárt Vállalkozói Tagozatának elnöke, 1996-tól a párt szervezőtitkára volt. Ő vezette a párt Választási Irodáját az 1998-as választások előtt

A kormánytöbbség ezt követően is biztosított lesz, ugyanúgy mint eddig - kommentálta Molnár László kilépését Bánk Attila, az FKGP parlamenti frakciójának vezetője. Molnár László távozásával rövid időn belül hat képviselő távozott a Független Kisgazdapárt parlamenti frakciójából, amelynek létszáma 42-re csökkent. A kilépettek ugyanakkor egybehangzóan kijelentették, hogy továbbra is támogatják a kormánykoalíciót.

A lelkiismeretük és a társadalmi nyomás hatására további parlamenti képviselők fognak távozni a kisgazdafrakcióból - nyilatkozta Lányi Zsolt, a kilépését hétfőn bejelentő Molnár László döntését kommentálva. Az FKGP nemrég lemondott alelnöke úgy látja, hogy a kisgazda képviselők választókerületükben nehezen tudják védeni a pártot a rájuk nehezedő hatalmas társadalmi nyomással szemben. Biztos vagyok abban, hogy a tavaszi ülésszak kezdetéig újabb kilépések várhatók a frakcióból - vélekedett Lányi Zsolt, aki egy hete független képviselő. Álláspontja szerint az FKGP képviselőcsoportjából távozók döntésükkel nem vétenek sem a párt, sem a társadalom ellen.

Megerősítette korábbi nyilatkozatát, miszerint nem tervezik új frakció alapítását. Zakó László fontolgatja kilépését a kisgazda képviselőcsoportból. Ezt a honatya közölte a távirati irodával hétfőn. Elmondta: Torgyán József pártelnök megbeszélést kezdeményezett vele, mivel külföldi útja miatt nem vett részt a múlt hétfői frakcióülésen, amikor öten távoztak a kisgazdafrakcióból. Jeleztem a pártelnöknek a mai találkozón, hogy nekem sok minden nem tetszik, de előbb meghallgatom több ember véleményét - fogalmazott a politikus. Arra a kérdésre, hogy tervezi-e kilépését a parlamenti frakcióból, azt mondta: szeret az igazság oldalán állni, és hamarosan döntést hoz az ügyben. Zakó László egyéni választókerületből, Nagykanizsáról jutott a parlamentbe 1998-ban.