Vilma
-7 °C
2 °C

Cél a kisebbségek hatékony parlamenti képviselete

2002.05.22. 18:09
A Miniszterelnöki Hivatal élére jelölt Kiss Elemér bizottsági beszámolójában súlyos mulasztásnak nevezte, hogy idáig nem valósult meg a kisebbségek parlamenti képviselete. Lamperth Mónika belügyminiszter-jelölt a bűnmegelőzést nevezte az egyik legfontosabb feladatnak.
A parlament emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottsága szerdai alakuló ülésén 11 igen szavazattal, 7 tartózkodás mellett támogatta Kiss Elemér kinevezését a Miniszterelnöki Hivatal élére; 12 igen szavazattal, 9 tartózkodás mellett Lamperth Mónika belügyminiszteri kinevezésére is igennel voksoltak a képviselők.

Összevont szerv

Kiss Elemér a meghallgatáson utalt arra, hogy a kisebbségi hivatal, a Határon Túli Magyarok Hivatala és az egyházi ügyek kezelése is a Miniszterelnöki Hivatalhoz (MeH) tartozik majd a következő kormányzati ciklusban.

Súlyos mulasztásnak nevezte, hogy mindeddig nem valósult meg a kisebbségek parlamenti képviselete; meggyőződése szerint ezt a következő négy évben pótolni kell.

A miniszterjelölt jelezte, hogy a cigányság problémáinak megoldására, a minisztériumok lépéseinek összehangolására a Miniszterelnöki Hivatalon belül egy koordinációs központ létrehozását tervezik.

Állami támogatásra is számíthatnak

Szavai szerint ez nem önálló hivatal lesz, hanem a MeH egyik szervezeti egységeként működik majd. Kiss Elemér fontosnak mondta a kisebbségek kultúrája ápolásának az eddiginél erőteljesebb állami támogatását is.

Fontos elvként említette a jószomszédi viszony és a határon túl élő magyarság helyzete közötti szoros összefüggést, hozzátéve: ha az egyensúly megbomlik, az nem segíti a magyar közösségek helyzetét.

Az egyházak támogatásáról

A MeH leendő vezetője jelezte, hogy az egyházak eddigi támogatási formáit illetően nem terveznek változtatást, így a kistelepüléseken élő lelkészeknek juttatott állami jövedelempótlékot tekintve sem.

Közölte: kezdeményezni fogja, hogy a volt egyházi ingatlanok rendezésére vonatkozóan a folyamat a törvényben meghatározott határidőnél, 2011-nél hamarabb befejeződhessen.

Képviselői kérdésre válaszolva Kiss Elemér elmondta, hogy a vonatkozó törvény és "az Orbán-Nastase-paktum szövege között jelentős eltérések mutathatók ki", és ez a helyzet jogi, törvényességi szempontból nem maradhat fenn.

Bűnmegelőzési stratégia készül

Lamperth Mónika fontos feladatának mondta a kisebbségek parlamenti képviseletére irányuló törvénytervezet előkészítését és hangsúlyozta, hogy munkájában számít a kisebbségi önkormányzatok együttműködésére is.

A belügyminiszteri poszt várományosa a feladatok között említette az eljárás alá vont személyek és a sértettek jogai érvényesítésének megkönnyítését.

Tájékoztatása szerint bűnmegelőzési stratégiát dolgoznak ki, ahhoz jogalkotási tervet készítenek, és azt tervezik, hogy külön törvényt alkotnak a bűnmegelőzésről, illetve az áldozatvédelemről.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!