Elindultak az első segélyszállítmányok

2001.03.07. 16:42
Az Index helyszíni tudósítóinak értesülései szerint kötelező kitelepítést rendeltek el azon a 12 településen, amelynekről ma hajnalban már határoztak. Összesen 20 község 25 ezer lakóját érintik az intézkedések. A vidéket a tarpai gátszakadás után 140 millió köbméter víz önti el. A belügyminisztérium bankszámlát nyitott, ahová mindenkitől várják az adományokat. Időközben megindultak az első segélyszállítmányok a térségbe. Az egyházak, a pártok, a kormányzati szervek és a köztársasági elnök egyaránt adakozásra szólítanak. Árvízi tudósításunk percről percre.

19:38

Gyorsítják a mentést

Az újabb tizenkét beregi község lakóinak kimenekítését fel kell gyorsítani - utasított a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság vezetője. Eddig a kitelepítendő nyolcezer ember 60 százalékát szállították biztonságos helyre.

Borsodban közben megerősítették a gátakat és harmadfokú védelmi készültséget rendeltek el. A gátakon félezer ember áll készenléten, de a BAZ Megyei Védelmi Bizottság elnöke úgy véli, kitelepítésekre itt már nem lesz szükség, és a vízszint sem üti meg majd a rekordértéket.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint este kilenckor tíz teherautó indul a térségbe a Fővárosi Polgármesteri Hivatal és a Fővárosi Polgári Védelmi Igazgatóság segélyszállítmányával; az autókon élelmiszereket, hálózsákokat, takarókat, homokzsákokat, szivattyúkat visznek.

MTI

16:42

Már húszezren vesznek részt a mentésben

A napi védekezési költség jelenleg 150 millió forint - jelentették be az Országos Vízügyi Főigazgatóság budapesti sajtótájékoztatóján. Hajós Béla, a Közlekedési és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára elmondta, a 41-es úttól délkeletre élő nyolcezer ember nagy részét már kitelepítették, csak azok maradtak a veszélyeztetett településeken, akik nem voltak hajlandók elhagyni otthonaikat.

Katasztrófaövezet a Felső-Tiszánál. A gátak helyreállítása a tervezettnél lassabban halad(09:32).

Az úttól északra tizenhétezer lakó kimenekítése folyik, eddig a harmaduknak sikerült ideiglenes szállást nyújtani. Az Országos Meteorológiai Intézet kisebb csapadékot jelzett péntekre, ami újabb árhullámot ugyan nem okozhat, de a védekezési munkálatokat jelentősen megnehezítheti.

Kérik azokat az önkénteseket, akik segíteni szeretnének a védekezésben, hívják a 06-80-630-020 zöld számot, ahol megtudhatják, mely településen van szükség a munkájukra. Eddig húszezren vesznek részt a mentésben.

Index

16:26

Újabb halálesetek Kárpátalján

Beszámolók szerint nagyon súlyos a helyzet a nagyszőlősi járás elárasztott településein: Szászfaluban, Tekeházán és Feketeardóban. A helyi lakosokat állítólag teljesen magukra hagyták a katasztrófa napjaiban. Az ungvári televízió riportere szerint újabb halálos áldozatokat szedett a megáradt folyó. A kárpátaljai árvízhelyzetről bővebben kapcsolódó anyagunkban olvashatnak.

15:23

Elindultak az első segélyszállítmányok

A Magyar Vöröskereszt (MVK) szerdán három segélyszállítmányt indított a kitelepített beregi lakosok megsegítésére, a csomagokat délután osztják ki - tájékoztatta Kató Ernő, a humanitárius szervezet főtitkár-helyettese az MTI-t.

A katasztrófa sújtotta övezetben tartózkodó főtitkár-helyettes elmondta, hogy az összesen tíz tonnányi szállítmányban tartós élelmiszereket, élelmiszer csomagokat, higiénés cikkeket, takarókat juttatnak el a térségbe. Kató Ernő közölte, hogy az MVK három - búvárokból, speciális mentőkből és orvosokból álló - kutató-mentő csoportja Tarpán és Tákoson csónakokkal segít a mentésben. Beszámolt arról, hogy egyik csoport délelőtt Tarpán egy szívbeteg embert mentett ki. Tákoson két fuldokló lovat és házukban maradt idős embereket helyeztek biztonságba.

Főként vízre és konzervekre van szükség

Kató hozzátette: rendelkeznek ugyan ásványvízzel, de az elöntött településeken a kutak már elfertőződtek, ezért szükség van még több palackozott vízre.

Légrády Eszter, a Magyar Vöröskereszt szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kitelepített embereknek főként tartós élelmiszerekre és tisztálkodó szerekre lenne szükségük. A humanitárius szervezet elsősorban pénzadományokat vár árvízi számlájára.

Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője elmondta, hogy kedden elindult egy-egy segélyszállítmányuk Kárpátaljára, illetve a folyó magyarországi térségébe. A szervezet hálózsákokat, takarókat és matracokat szállított nagy mennyiségben a kitelepített emberek számára. Közlése szerint azóta egy-egy élelmiszerszállítmányt is útnak indítottak mindkét térségbe.

A betegeket a fehérgyarmati és a mátészalkai kórház fogadja

Két kórház, a fehérgyarmati és a mátészalkai fogadta, illetve fogadja be a beregi nyolc községből kimenekített, valamint a további tizenkét településről kiköltöztetendő fekvőbetegeket - tájékoztatta szerdán az MTI-t Kósa Zsigmond, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tiszti főorvos.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat nyírségi intézetének vezetője elmondta: Tarpa, Gulács, Hete-Fehércse, Tákos, Csaroda, Tivadar, Márokpapi és Jánd fekvőbetegei a fehérgyarmati Szatmár-Beregi Kórházba kerültek kedden.

A tarpai Ápolási és Gondozási Intézetből kimenekített lakókat előbb a nyíregyházi Jósa András Kórházba vitték, majd szerdán áttelepítették őket a szakolyi, hasonló feladatokat ellátó intézménybe, ahol a tarpaihoz hasonló körülmények között tölthetik napjaikat. A mátészalkai kórházban a volt gyermekosztály üresen álló szárnyát rendezték be a betegek számára.

14:40

A Mátészalka-Vásárosnamény-Záhony vasútvonalon szerdán biztonsági okokból korlátozták a vonatok sebességét - közölte az MTI-vel a MÁV Rt. Közkapcsolati Igazgatósága. Vásárosnamény és Tornyospálca között az eddigi 40 helyett két rövid szakaszon - mintegy 2 kilométer hosszússágban - legfeljebb 20 kilométeres óránkénti sebességgel közlekedhetnek a vonatok. A délelőtt 10 órától érvényes korlátozás hozzávetőleg 10 perccel növeli meg az utazási időt.

A MÁV tájékoztatása szerint a vasútvonalakon eddig nem okozott komolyabb fennakadásokat a tiszai árvíz.

A református egyház 10 millió forintot ajánlott fel

A Magyarországi Református Egyház időközben szintén felajánlást tett: tízmillió forintot különített el tartalékalapjából az árvízkárosultak megsegítésére - közölte Csoma Áron szóvivő szerdán az MTI-vel. Tájékoztatása szerint 5 millió forintot fordítanak a kárpátaljai, és ugyanekkora összeget a hazai árvízkárosultak megsegítésére.

A Magyarországra szánt pénzből egymillió forintot - a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálaton keresztül - azonnal átutaltak azon önkormányzatok részére, amelyek saját településükön befogadták az árvíz miatt kitelepítetteket. A Magyarországi Református Egyház egyúttal felhívja a gyülekezetek és szervezetek figyelmét: az adományok gyűjtését az egyházkerületek koordinálják.

14:22

Gazdasági társaságok és magánszemélyek segítségét egyaránt kéri a kormány nevében Pintér Sándor belügyminiszter, egy szerkesztőségünkbe eljuttatott felhívás értelmében. Az átutalásokat a Magyar Államkincstárnál nyitott 10023002-01009349-50004009 számú alszámlára, vagy a Magyar Posta valamennyi fiókjában megtalálható utalványon lehet befizetni, amely tartalmazza a fenti számlaszámot.

Mádl Ferenc köztársasági elnök a helyszínen szintén felszólította az ország lakosságát az adakozásra. Mint elmondta azért ment a helyszínre, hogy kifejezésre juttassa az ország segítőkészségét. Mádl Vásárosnaményban elmondta: államfőként felhívással fordult a lakossághoz, hogy mint oly sokszor más alkalmakkor is, most is segítsenek a bajbajutottakon.

A köztársasági elnök szerint itt az alkalom, hogy a lakosság gyakorolhassa a szolidaritás erényét és megmutassa, hogy a nehéz helyzetben kész segíteni a rászorultaknak. Megerősítette, hogy a Magyar Vöröskeresztet, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot, az Ökumenikus Szeretetszolgálatot jelölte ki a lakossági adományok, befizetések gyűjtésére.

13:48

A Tisza szolnoki tetőzése a jelenlegi adatok ismeretében március 20-22. között 950 centiméter körüli vízállással várható - tájékoztatta szerdán az MTI-t a Közép-Tisza Vidéki Vízügyi Igazgatóság központi ügyelete. Szolnoknál a vízállás szerda reggel 490 centiméter volt, a következő napon óránként 6 centiméteres áradás várható a Közép-Tiszán.

E folyószakasz mentén a lefolyási viszonyok javításáért valamint a visszaduzzasztás csökkentésért folytatják nyárigátak visszabontását Vezsenynél, Tószegnél, Tiszajenőnél, Tiszabögnél és Nagyrévnél. Tiszaroff belterületén a szükséges 100 darab szádlemezt szintén folyamatosan verik le, miközben a töltés burkolatán észlelt kiüregelődést kibetonozták.

Összesen 14 ezren vesznek részt a munkálatokban

A magasparti településeken szintén hozzáláttak a védekezési munkákhoz, Tószeg például a kerékpárút melletti védvonal kiépítése a feladat. A Tisza középső szakaszán a munkálatokra való tekintettel szerda reggel 8 órától másodfokú készültség van érvényben.

Az árvíz sújtotta Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei térségben mintegy tizennégyezer ember vesz részt pillanatnyilag a mentésben és a védekezésben, a bevetett járművek, speciális technikai eszközök száma félezerre tehető. A honvédségnek jelenleg már több, mint százhetven technikai eszköze szolgálja a védekezést a Tisza és mellékfolyói mentén.

A rendőrség közben őrködik az árvíz miatt kimenekített falvak vagyonbiztonságán - mondta el az MTI érdeklődésére szerdán Tamás György Lajos ezredes, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közbiztonsági igazgatója.

A hatóságok megszervezték a kimenekítésbe újabban bevont tizenkét település - Barabás, Beregdaróc, Beregsurány, Gelénes, Lónya, Mátyus, Tiszaadony, Tiszakerecseny, Tiszaszalka, Tiszavid, Vámosatya és Vásárosnamény-Gergelyiugornya - vagyonbiztosítását is.

MTI

13:15

Négy fontos határozatot hoztak a védelmi bizottság szerdai ülésén. A legfontosabb, hogy a területre betört vizet a terep legmélyebb részein készülnek elvezetni, anélkül, hogy csatornát ásnának. Az áradást úgynevezett. nyúlgátakkal próbáljak kordában tartani, viszont fontos elv, hogy sehol sem torlaszolják el a víz útját, nehogy az elárassza az egész területet.

A vizet a határon kivezetik Szlovákiába és Ukrajnába és az ottani folyókba terelik be. A második rendelkezés a házi állatok kimenekítésére vonatkozik, ebbe a munkába bevonják az Állategészségügyi Állomásokat és a Földművelési Hivatalok vezetőit is. Ezen kívül készenléti állapotot rendeltek el a megyei összes helyi védelmi bizottságánál. Végül pedig korlátozták a hazautazást a különböző nyíregyházi kollégiumokból.

Index

12:35

Senkit sem kényszerítenek

Bár a mentést irányító megyei védelmi bizottság szerda délelőtti döntésének értelmében a veszélyeztetett lakosság köteles lenne elhagyni lakhelyét, ezt nem fogják kikényszeríteni. Borbély Károly megyei főjegyző az Indexnek elmondta: a lakosok figyelmét mindenhol felhívják a távozásra, a kitelepítést "nagyfokú humanitással és türelemmel" végzik.

A helyiek értesülésünk szerint azonban továbbra is nagy számban kitartanak. Borbély úgy tudja, hogy "a tarpai hegyet megszállták" és megszállva is tartják. Rááadásul, mint arról korábban beszámoltunk, a környék falvaiból ide hajtják fel a jószágot is. A hegyen a mentésben résztvevők beszámolói szerint elfogyott az élelem és az ivóvíz, a területet ugyanakkor gyakorlatilag körbezárta a kiáradt folyó. Hogy mit lehet tenni ebben a helyzetben? A főjegyző szerint "rájönnak úgyis, hogy fel kell szállni az autóbuszra".

Lassan halad a gát "befoltozása"

A három helyen átszakadt Tisza-gáton olyan elemi erővel áramlik át a víz, hogy a helyszínen dolgozók még messze vannak a töltés helyreállításától - tudta meg az Index. Egyelőre helikopterekről dobálnak köveket a sérült szakaszra, de az Index riporterei Vásárosnaményban sok olyan trélert is láttak, amelyek a víz útjának lezárására szolgáló acéllemezeket széllítanak. A helyszínen közben egyre több kritika éri az érintett falvak polgármestereit és jegyzőit, mivel lassan és nehézkesen halad a lakosság összeírása, a már távozottak kistájának üsszeállítása.

Már több mint száz budapesti tűzoltó vesz részt a védekezési munkákban, akinek a váltását csütörtökön megkezdik - tájékoztatta az Indexet Bende Péter fővárosi tűzoltóparancsnok. Nagyon sok önkéntes jelentkező van, akik a Tiszához szeretnének menni, de ennél több embert nem tudnak nélkülözni. A lent lévő kollegáiknak takarókat küldtek, mert Tarpán egy fűtés nélküli tornateremben alszanak. A helikopteres mentőkkel érkezett tűzoltó alezredes be is lázasodott, őt még szerdán hazahozzák Budapestre.

Index

12:30

Az árvíz miatt lezárták a beregsurányi, a barabási és a lónyai határátkelőket, valamint megkezdődött a 41-es úttól északra fekvő településeket kitelepítése -tudta meg a HavariaPress. Jelenleg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vámosatya, Gelénes, Lónya, Mátyus, Tiszakerecsény, Tiszavid, Tiszaszalka, Beregsurány, Beregtaróc, valamint Gergelyiugornya települések lakóit telepítik ki a mentőalakulatok. Mádl Ferenc, köztársasági elnök ma délben Vásárosnaményba érkezik.

Az egészségügyi tárcánál nincs pénzügyi határa az árvíz sújtotta területeken történő segítségnyújtásnak - hangsúlyozta Mikola István szakminiszter szerdán Budapesten.

A miniszter beszámolt arról, hogy a legkritikusabb helyzetben lévő beregi településeken 165 krónikus betegről tud a minisztérium, az érintettek elhelyezése a környékbeli kórházakban megkezdődött. Mikola István kiemelte, hogy jelentős erőket csoportosítottak a térségbe, a mentés határok nélkül folyik, és védőoltás is bőven van. Az MTI érdeklődésére a miniszter közölte, hogy az Egészségügyi Minisztériumban a teendők koordinálására operatív bizottság alakult Pulay Gyula közigazgatási államtitkár vezetésével.

Időközben valóságos ostrom alatt állnak Tarpa határában a községbe vezető utat lezáró rendőrök, a település lakói ugyanis azt követelik, hogy engedjék be őket a faluban rekedt állatok etetésére. A rendőrök azonban nem tehetnek mást, mint, hogy útjukat állják a dühös embereknek, ugyanis mint a helyszínen elmondták, ha beengednek egy embert, a többi száz is utánuk megy, miközben a falu felét már víz borítja.

A kitelepítés elrendelése után egyébként azok a tarpaiak, akik a község határában magasodó hegyen borospincékkel és kiskertekkel, vikend házakkal rendelkeznek, a magasan fekvő területre menekítették a jószágokat és az ingóságot.

Időközben viszont a kiáradó Tisza elvágta a hegyet a falutól, így mintegy 300 ember a "hegyen" rekedt. Az MTI tudósítójának ott-jártakor traktorokkal és motorcsónakokkal szállították a hegyről a tarpaiakat a szárazra. Az egyik traktort elnyelte az ár, ám a vezetőjét motorcsónakos mentők kiszabadították a süllyedő járműből.

Az MSZP szerda délelőtt felhívással fordult az ország lakosságához, melyben arra kéri az embereket, hogy vegyenek részt az elárasztott területeken rekedtek mentésében. Korábban a szocialista frakciótagok havi jövedelmük 10 százalékát ajánlották fel az árvízkárosultak javára.

Index

11:54

A vízszint a gátszakadás miatt annak ellenére növekszik az elöntött területeken, hogy a folyó áradása megállt, sőt elkezdődött az apadás. A lakosság aktív kitelepítése és a jószágok spontán mentése már megkezdődött az elárasztott településeken. Az állatokat a nagyobb kiemelkedésekre, dombokra hajtják fel, ilyen hely például az úgynevezett Tarpai-hegy, amelyre tegnap a falu lakosságának körülbelül háromnegyede is felhúzodott.

Index

11:40

Befejezte az ülését a védelmi bizottság, és úgy döntöttek, hogy kötelező kitelepítést rendelnek el azon a 12 településen, amelynek kitelepítéséről ma hajnalban már határoztak.

A határozat része, hogy az emberekkel együtt háziállatokat is kitelepítik, és a jószágoknak is befogadó településeket rendelnek ki, ahol az ár levonultig tartják őket.

Index

10:57

Tovább húzódik a bizottság ülése

Az Index helyszíni tudósítóinak értesülései szerint reggel 9 óta folyamatosan tárgyal a mentést irányító megyei védelmi bizottság, magas beosztású katonák, rendőrök, határőrök és polgűri védelmisek részvételével. A terepen dolgozók tapasztalataink szerint azt várják, hogy kiderüljön: elrendelik-e a lakosok kötelező kitelepítését.

A falusiak ugyanis inkább otthon maradnának, ezért már tegnap is többször előfordult - például Tarpán - hogy órákon át álltak a buszok, ám alig akadt ember, aki elhagyta volna a települést, miközben máshol szükség lett volna az járművekre. A folyó azonban egyre nagyobb területeket áraszt el, ezért több mentőcsapat indult útnak csónakkal, hogy embereket hozzanak ki a vízzel elzárt falvakból.

Index

10:30

Szerdán ezárták a nemzetközi és a kishatár forgalomban utazók előtt a beregsurány-asztélyi, a barabás-mezőkaszonyi, és a lónya-haranglábi magyar-ukrán határállomásokat, ugyanakkor a tiszabecs-tiszaújlakit, ahol hétfőtől szünetelt az átkelés, újra megnyitották.

Hamarosan a helyszínre érkezik az államfő.

Mádl Ferenc felhívást bocsátott ki, amelyben arra kért mindenkit, akinek módja van rá, hogy segítse a bajba jutott honfitársait. Szerda reggel Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Rádiónak kijelentette: az elsősorban magyar költségvetési pénzből létrehozott ukrán-magyar előrejelző rendszernek köszönhető, hogy az emberek egy éjszaka alatt fel tudtak készülni az árvíz fogadására.

MTI

10:15

Folytatódik a mentés

Helikopterekkel és vízi járművekkel mentik a nyolc beregi községből a bent maradt lakosokat. Tarpáról, Gulácsról, Hete-Fehércséről, Tákosról, Csarodáról, Tivadarbból, Márokpapiból, és Jándról a lakosság 95 százalékát menekítették ki kedden.

Összesen 17 ezer embernek kell elhagynia otthonát a térségben. Az érintetteket már felszólították, tart a felkészülés és hamarosan megkezdik a 12 falu lakosainak evakuálását. Vásárosnaménynál tovább árad a Tisza, szerdán reggel 8 órakor 941 centiméter volt a folyó vízállása, s ez 16 centiméterrel haladta meg az eddigi legnagyobb vízállást, a 923 centimétert, amit 1998. november 7-én mértek.

A Tiszabecsen kedden 8 órakor még 543 centimétert mutatott a vízmérce, ott az éjszaka következett be a csúcsvízállás 719 centiméteren. Tivadarnál, ahol kedden délután 1014 centiméteres rekord vízszintet mértek, szerda reggel 8 órakor 959 centimétert jegyeztek fel. Záhonynál két óránként kilenc centimétert nő a Tisza vízszintje, ott szerdán reggel 8 órakor 650 centiméteres volt a vízállás.

Sorra dőlnek a rekordok

A határvárosig továbbra is minden eddigi rekord megdőlésére számítanak a vízügyi szakemberek a folyón. A sajtóreferens közölte: a mérések szerint a tarpai két gátszakadás helyén másodpercenként 400-500 köbméter víz ömlik a környékre. A szakadások már 90-100 méterre szélesedtek ki. A vízügyi válságstáb most készíti elő a töltéscsonkok bevédését és a lehetséges lokalizálást, az elképzelések szerint szó van szádfal építéséről is.

A Túr már apad

A Túr gátját közben kövekkel próbálják betömíteni, Sonkád községnél. A folyó egyébként már apad, Garbolcnál 525, míg Sonkádnál 535 centiméteres az amúgy kis folyó vízszintje. Ennek ellenére a szakemberek igen fontosnak tartják a gátsuvadások betömítését, hiszen a tapasztalat szerint az átázott gátaknál apadáskor is bekövetkeznek szakadások.

MTI

09:40
Kényszerkitelepítések elrendelését várják a mentésben részt vevők a polgári védelem parancsnokától, mert a lakosság jelentős része a kitelepítések elrendelése és annak ellenére nem akarja elhagyni lakhelyét, hogy több települést teljesen körbe vett, illetve elárasztott már a víz - mondták el többen az Indexnek. Elképzelhető, hogy a jelenleg is ülésező védelmi bizottság így dönt.

Index

09:32
A két gátszakadás között fekvő Gulácsra röviddel ezelőtt mentőosztag indul, hogy szabadon engedjék a még életben lévő állatokat: lovakat, teheneket. Ez a falu volt az első, amelyet teljesen kiürítettek, míg számos településről nem voltak hajlandóak távozni a lakók. Vásárosnamény néhány kilométerre többezer birkából álló nyájat terelnek, nem tudni azonban merre tartanak az állatok.

Index

09:15
Kilenctől ülésezik a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Védelmi Bizottság a vásárosnaményi Polgári Védelmi Parancsnokság épületében, itt határozzák meg a további teendőket.

Index

09:05
Elfogyott az ivóvíz a tarpai hegyen, ahol mintegy ezernyolcszáz ember ragadt a víz fogságában. A hegy tetejét teljesen körülvette a víz. Egy mentésben részt vevő az Indexnek elmondta, hogy a víz mindenhol csízmaszárig ér. Még nemrég is láttak a hegyre menekülő tarpaiakat. A Vásárosnaményban működő Védelmi Bizottság szakemberi jelenleg vizsgálják, hogy miként tudnának akár közúton, akár más módon - helikopterrel vagy csónakokkal vizet vinni a szomjazó, ám távozni továbbra sem hajlandó tarpaiaknak.

Index

08:40

Ez a Gergelyiugornyán (a Vásárosnaménnyel szemközti kisebb település) található vízmérce jól mutatja a szélsőséges vízszintingadozást: a mostani és a valaha mért legalacsonyabb vízmagasság között 12 és fél méter a különbség
A Tisza a veszélyeztetett területen, Vásárosnamény felett már apad, a város területén azonban az éjszaka tovább áradt. A védekezés irányítói szerint ennek oka, hogy a Tiszába érkező Szamos szintén rendkívül magas vízállású, így képes visszaduzzasztani a folyót. A Tisza Vásárosnamény piacánál elérte a város belterületét, itt homokzsákokkal védekeznek.

Index

06:57
A megyei Védelmi Bizottság szerdán hajnalban elrendelte újabb tizenkét település lakosságának kimenekítését. Így összesen huszonötezerre emelkedett azok száma, akiknek el kell hagyniuk otthonukat. Míg a tegnapi parancs szerint az állatokat hátra kellett hagyni, most, ha megtudják oldani a helyiek magukkal vihetik jószágaikat is. A Tisza mentén további védelmi bizottságok készülnek arra, hogy megkezdjék a lakosság kimenekítését.

Index

01:27
Mind a két, eddig történt gátszakadás olyan részen történt, ahol az elmúlt években nem erősítették meg a töltéseket - nyilatkozták az Indexnek a mentésben részt vevő helyiek. Az elmúlt két évben Szabolcsban mintegy harminc kilométernyi gátat erősítettek és építettek meg, de csak ebben a megyében további hetven kilométernyi gát megépítése lenne alapvető fontosságú - mondta Domonkos János alezredes, a megyei védelmi bizottság titkára. Véleménye szerint azonban összesen kétszáz kilométernyi töltés megerősítése lenne szükséges csak Szabolcs-Szatmár-bereg megyében.

Index

00:27
Gergelyiugornya, nyulgát építése
Még mindig nem tudni, hány ember tartózkodik Tarpán és hányan menekültek el, ezért a Védelmi Bizottság (VB) az imént katonákból, rendőrőkből és polgári védelmisekből álló küldöttséget menesztett a faluba a helyzet felmérésére. A helyi védelmi parancsnokságon azt állították, hogy Tarpa polgármestere délután óta nem tudta felmérni a helyzetet. A legfrissebb - a helyzet jellegénél fogva - meg nem erősített hírek szerint a település 2500 lakosából hatszázan sem távoztak.

Reggelre halasztották a döntést

A helyi védelmi bizottság reggel dönt arról, hogy elrendelik-e környék teljes kiürítését. Mint megtudtuk, a mintegy tízezer ember kimenekítésére elegendő 3-6 óra, az állatok, a takarmány megmentésére pedig már most sem lehet gondolni. Jelenleg a vízügyi szakmberek mérik fel, hogy mely településeket mekkora veszély fenyeget.

Index

Tegnapi híreink