Kizárhatják a Fideszből a rendelő privatizátort

2008.03.05. 08:22
Kizárhatják a Fideszből Magyar Istvánt, a párt korábbi egri elnökét, mert az ő cége nyerte meg a hevesi rendelő üzemeltetési jogát, a rendelőprivaizáci pedig hiteltenné teszi a párt népszavazási kampányát, írja a szerdai Népszabadság. Kizárhatják a pártból a hevesi polgármestert is.

Kizárják a Fideszből Magyar Istvánt, a párt volt egri elnökét - írja a Népszabadság. Pesti Imre, a párt regionális igazgatója és egészségügyi szakpolitikusa megerősítette, hogy valóban folyik a kizárási eljárás.

Az indoklás szerint ugyanis tavaly karácsonykor a hevesi fideszes vezetés pályázatot írt ki a városi szakrendelő üzemeltetésére, ezt pedig az a Kft. nyerte, amelynek egyik tulajdonosa Magyar István volt. Fideszesek szerint indokolt a retorzió, mert az ilyen esetek hiteltelenítik a népszavazási kampányukat - olvasható a lapban. Magyar István még nem tud az ellene indult eljárásról.

A Fidesz választmánya egyébként tavaly szeptemberbenkötelező stratégiát írt elő a fideszes önkormányzatoknak: a települések utasítsák el a bujtatott privatizáció minden formáját, beleértve a kórházak működtetésének kiszervezését.

Ennek hatására a Baranya Megyei Önkormányzat például elállt a pécsi tüdőszanatórium eladásától, emlékeztet cikkében a Népszabadság. Mezőtúron viszont már az önkormányzati választás után határoztak úgy, hogy eladják a városi kórházat, de átszervezték a tapolcai kórház üzemeltetését is, noha a megyei közgyűlés elnöke szintén fideszes.

Várhatóan kizárják a Fideszből Csáki Zsigmondot, Heves város fideszes polgármesterét - a Heves Megyei Hírlap értesülését maga az érintett önkormányzati vezető erősítette meg szerdán az MTI-nek.

Hivatalos értesítést ugyan még nem kapott a kezdeményezésről, ám - mint mondta - tapasztalt erre utaló jeleket. Tudomása szerint a Fidesz országos elnökségének március 20-i ülésén tárgyalják a kizárására vonatkozó javaslatot, azt követően, hogy aláírásgyűjtés kezdődött ellene a párton belül - közölte Csáki Zsigmond. Minderre azok után került sor, hogy a rendelőt Magyar István cége kapta meg üzemeltetésre.