Natália
-3 °C
7 °C

Nem találtak vevőre a kétes eredetű képek a Klapka árverésen

2000.12.02. 20:52
A három kétes eredetű festmény közül egy sem talált gazdára a Klapka Árverési Csarnok szombati, Gellért Szállóban tartott karácsonyi aukcióján. A festményeket annak ellenére bocsátották árverésre, hogy a Szépművészeti Múzeum bírálatában ,,túrót" érő hamisítványnak, illetve kétes eredetűnek minősítette őket. Minden bizonnyal a vevők bizalomvesztésének a jele, hogy az árverésre bocsátott nagyobb értékű festmények közül csak kettőt sikerült eladni. Klapka György, az aukciós ház vezetője azonban elégedett volt a bevételt valószínűleg alig hozó árveréssel, köszönte az ingyen reklámot, és közölte, hogy három vevő is jelentkezett a hamisnak vélt képért.
Minden bizonnyal az előzetes sajtóvisszhangnak is szerepe volt abban, hogy bár teltházas aukciót rendezett a Klapka Árverési Csarnok a Gellért szállóban, az árverésre bocsátott 147 műtárgynak csupán körülbelül egytizede talált vevőre szombat délután.

A festmény, ami ,,túrót" sem ér

Az Index e hét szerdán elsőként számolt be arról, hogy a Klapka György vezette aukciós ház, karácsonyi árverésén egy a Szépművészeti Múzeum által hamisnak vélt festményt kínál eredetiként eladásra. A múzeum bírálata szerint ,,túrót" érő 19. századi hamisítvány, a katalógusban 10 millió forintos kikiáltási áron, 17. századi, Beerstratennek tulajdonított festményként szerepelt. Az árverésre bocsátott festmények között ezen kívül még két olyan kép is volt, amelyet eredetinek tüntettek fel, holott ezt hivatalos szakértői vélemények nem támasztották alá.

Klapka és a vitatott kép
Az Aukciós Ház árverési feltételeiben emellett rögzítette, hogy a képekért nem vállalnak felelősséget. Azt követően, hogy a szakmailag kérdéses ügy a hét közepén nyilvánosságra került, az aukciós ház közölte, hogy egyetlen, a katalógusban szereplő festményt sem von vissza. Klapka szombat reggel a Napkelte műsorában pedig már úgy nyilatkozott, hogy ,,eredeti 19. századi festménynek tartják a képet", és ekként is fogják felvezetni, akinek pedig így is megér 10 millió forintot, viheti.

Csupán két nagyértékű képet vittek el

A szombati aukción árverésre bocsátott 147 műtárgy nagyobb része festmény volt, ám minden bizonnyal megrendült a vevők bizalma az aukciós házban, ugyanis csupán két nagyobb értékű kép, egy 17. századi bolognai festő Madonna Szentekkel című festménye 1,7 millióért, illetve Kádár Béla Nagybányai táj című műve kelt el 800 ezer forinttért.

Valóban túrót sem ér

A 101-es tételként szereplő, előzetesen hamisítványnak minősített Beerstratent Klapka György a következő szavakkal vezette fel: ,,Ez a kép egy egyetemet végzett köztisztviselő szerint túrót sem ér, mégis ki ad érte 10 milliót?" Miután senki nem jelezte licitálási szándékát, sőt valaki bekiabálta, hogy ,,senki", az aukciós ház vezetője nevetve megjegyezte: ,,hát akkor valóban túrót sem ér", majd felvezette a következő tételt.

Hasonló sorsra jutott a két árverésre bocsátott, ám kétes eredetű festmény is. Sem Georg P. Rugendas Csatajelenet című, 2 millió 900 ezer forintos kikiáltási áron licitre bocsátott festménye, sem Giovanni P. Pannini Kikötő antik romokkal és alakokkal című 1 millió 800 ezer forintért kínált művére nem akadt vevő. Az első képről a Szépművészeti Múzeum bírálatában az szerepel, hogy ,,Rugendasnak tulajdonított" festményről van szó, ám ezt, az előírásokkal ellentétben Klapka a felvezetésében nem jelezte. A másik festménynél, az üzletember előre kijelentette, hogy a kép a bírálat szerint ,,Pannini modorában" készült.

Klapka elégedett, és köszöni az ingyen reklámot

Az aukciót követő percekben, Klapka György az újságíróknak elmondta, hogy semmiféle csalódottságot nem érez, hiszen telt házas árverést rendeztek. A Szépművészeti Múzeum bírálatát képviselő Lengyel Lászlónak pedig külön megköszöni az ,,ingyen reklámot".

A szakemberek szerint értéktelen hamisítványnak minősített festményre, állítása szerint három vevő is jelentkezett, és valamelyikük, reményei szerint meg is fogja vásárolni a képet.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.