Belföld

Ketten már nem akarnak kormányzati negyedet építeni

2007. október 11., csütörtök 07:31 | Frissítve: 2007. október 11.

Egyebek mellett a szoros határidők miatt lépett vissza két cég a kormányzati negyed felépítésére kiírt páélyázattól.

Korábban nyolcan érdeklődtek, de már csak hatan vannak versenyben az új kormányzati negyed felépítésére és működtetésére kiírt tenderen.

A Népszabadság szerint az Infopark Fejlesztési Zrt. és a spanyol Sedesa cég lépett vissza, miután az előminősítés után megismerték a kiírás részletes feltételeit - ezekkel szerintük a beruházás nem teljesíthető, hazárdjátéknak tűnik, egyebek mellett a túl közeli átadási határidőt kifogásolták.

A Kincstári Vagyoni Igazgatóság továbbra is azt tervezi, hogy december 10-én szerződést kötnek a kiválasztott kivitelezővel. Jövő héten értékelik egyébként első körben a jelentkezők ajánlatait.

Eközben folyamatosan készítik elő a minisztériumok mostani épületeinek eladását. A 31 építmény értékesítéséből körülbelül 107 milliárd forint bevételre számít a kormány.

Tervezik a földművelésügyi tárca székházának átépítését is, ahová a Miniszterelnöki Hivatal költözik majd. A Mérték Építészeti Stúdió hirdetmény nélküli eljárás keretében, de versenyben, meghívásos pályázat keretében adta be a legkedvezőbb ajánlatot az FVM épület átépítésének tervezésére.

A 158 millió forintos ajánlatuk jóval kedvezőbb az erre a célra előzetesen kalkulált 220 millió forintos összegnél.

Bookline - könyv

  • A fekete özvegy 1-2.
    Lawrence, Leslie L.: A fekete özvegy 1-2. Ár: 1995 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 1696 Ft
  • Imprimatur
    Monaldi, Rita - Sorti, Francesco: Imprimatur Ár: 3990 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 3392 Ft
  • Vulévu
    Vass Virág: Vulévu Ár: 2999 Ft Internetes kedvezmény: 15% Internetes ár: 2550 Ft
  • 40+
    Ákos: 40+ Ár: 4890 Ft Internetes kedvezmény: 5% Internetes ár: 4646 Ft

C-travel ajánlatok

  • Katalin napi ajánlat
    Katalin napi ajánlat Az Ön párjának keresztneve Katalin? Ha mégsem, arról nem párja tehet! A hölgyek részére a szállásdíj és a félpanziós ellátás ajándék! Uraknak: 27.300 Ft/fő/2 éjtől
  • 3=4 Téli Elixír Hévizen
    3=4 Téli Elixír Hévizen Az Év wellness szállodája télen is várja Önt! Foglaljon több szobát, és 15%, 20%, vagy akár 25% kedvezménnyel pihenhet decemberben. 59.900 Ft/fő/4 éjtől
  • Repülőjegy online
    Repülőjegy online Böngésszen a járatok között, válogasson kedvére, és foglalja le repülő útját ONLINE! Akár a fizetést is lebonyolíthatja otthonról.

Honfoglaló

hirdetés