Kormányzati negyed nélkül is rehabilitálják a Nyugati környékét

2008.01.10. 19:09
A kormányzati negyedért felelős miniszterelnöki megbízott szerint a negyed megépítése nélkül is rehabilitálják a Nyugati környékét.

A kormányzati negyed építésének felfüggesztése ellenére megmaradt a tágabb cél: a főváros Nyugati pályaudvar környéki rozsdaövezetének rehabilitálása, amelynek előkészítésére ez év végéig kapott megbízást miniszterelnöki megbízottként Görözdi György.

Görözdi György azt követően nyilatkozott az MTI-nek, hogy a Ikvai-Szabó Imre főpolgármester helyettes csütörtökön sajtótájékoztató közölte: a kerület, a kormány és a főváros folytatja a tárgyalásokat a Nyugati pályaudvar környékének rendezéséről, a döntés azonban a kormányé. Demszky Gábor főpolgármester pedig kijelentette: a kormányzati negyed beruházás mert nem volt előkészítve, nem volt rá pénz, és a piac sem igazolta vissza.

Demszky Gábor szerint a főváros, a kormány, a kerület és a magánbefektető közötti négyoldalú megegyezésre lenne szükség ahhoz, hogy a realitások szintjére hozzák le az álmot. Görözdi György az MTI-nek nyilatkozva a négyoldalú megegyezéssel egyetértett, de úgy vélte, hogy a befektető nélkül is meg kell tudni állapodnia a másik három félnek.

(Az MTI más forrásból úgy értesült, hogy a Demján Sándor nevével fémjelzett TriGránit került szóba magánbefektetőként, nem utolsósorban azért, mivel telke van a Podmaniczky utca-Teréz körút-Váci út-Dózsa György út által határolt, rehabilitálandó területen. A TriGánit tervezője, a Finta Stúdió második lett a kormányzati negyedre kiírt nemzetközi tervpályázaton.)

A miniszterelnöki megbízott szerint mindenekelőtt a fővárosi és a kerületi önkormányzatnak kell elkészítenie azt a szabályzatot, amely a beépíthetőséget rendezi. Ennek birtokában lehet meghatározni a közműfejlesztéseket, de dönteni kell a közlekedésről is.

A terület előkészítése jelenleg is folyik. A múlt évi központi költségvetésben 2 milliárd 756 millió forint szerepelt erre a célra, és miután ebből csak 632 milliót használtak fel a kormányzati projekt irányítói, a megmaradt összeg a további előkészítésre fordítható.

Újabb pénzhez lehet jutni a kormányzati negyed tervezett területének használati díjából, amit a magánbefektető fizet majd. Az alapelv ugyanis az, hogy a telek állami tulajdonban marad. Az alapvető cél, a rozsdaövezet rehabilitálása tehát nem változott, csak annak húzó beruházása, a kormányzati negyed tűnt el a képből - mutatott rá Görözdi György.