Ambrus
-7 °C
3 °C

Hetente egyeztet a koalíció

2003.02.10. 16:10
Heti rendszerességgel egyeztet majd a kormánykoalíció két pártja. Szekeres Imre és Horn Gábor megbeszélésén arról állapodtak meg, hogy a jövőben minden héten egyszer közösen kiértékelik a kormány és a frakciók előtt álló feladatokat.
Az Index információi szerint a két koalíciós egyeztető ma megállapodott az egyeztetések új rendjéről.

Koalíció két személyben

A Miniszterelnöki Hivatal két politikai államtitkára, a szocialista Szekeres Imre és a szabad demokrata Horn Gábor hétfői megbeszélésén arról döntött, hogy az eddigi, esetenként összehívott egyeztetés helyett rendszeresen hetente tanácskoznak majd a koalíció ügyeiről. Ezzel gyakorlatilag mindkét oldalon felelőst kapott a kormánypártok közötti egyezkedés. Horn formailag eddig egyszemélyben, a Kancellária koalíciós koordinációért felelős államtitkáraként intézte a pártok közötti együttműködést.

A nagy létszám problémája

A Stratégiai Elemző Központ vezetésével is megbízott Szekeres Imre a miniszterelnök javaslatára kapott újabb feladatkört. Mint arról az Index beszámolt, a kormányfő az MSZP múlt hétfői zárt ajtók mögött tartott frakcióülésén beszélt arról, hogy nem tartja megfelelőnek a koalíciós tárcák és a két párt együttműködését. Horn Gábor szerint az eddigi egyezetési mód átalakítása egyértelműen a nagyobbik párt problémáit jelzi. Az államtitkár szerint a nagy létszámú szocialista frakció esetében érthető, hogy a kormányváltás után kialakultnál szervezettebb, koordináltabb egyeztetésre van szükség, az SZDSZ azonban elégedett volt az eddigi renddel.