Fidesz: miért próbálta Kóka eltussolni a helikopterbalesetét?

2005.10.03. 12:23
Kérdésekkel bombázza a Fidesz a gazdasági minisztert, aki - állításuk szerint - eltussolta, hogy a helikopterével balesetet szenvedtek. Kóka János szóvivője korábban azt mondta, nem a miniszter volt a jármű parancsnoka, azaz nem neki kellett volna bejelentést tennie a légi incidensről.

A Fidesz azt várja Kóka Jánostól, hogy tisztázza, miért próbálta eltussolni helikopterbalesetét, mondta Márton Attila, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.

A gazdasági és közlekedési miniszter nem tett eleget törvényi kötelezettségének, hiszen sem a Polgári Légiközlekedési Hatóságnak, sem a Polgári Légibiztonsági Szolgálatnak nem jelentette, hogy augusztus elején balesetet szenvedett helikopterével, holott a légiközlekedésről szóló törvény kimondja, hogy minden légijárművel történt balesetet jelentenie kell a pilótának, vagy az üzembentartónak a hatóságok felé, mondta a politikus.

Hangsúlyozta: az esettel csak azután kezdtek foglalkozni hatóságok, közel két hónapos késéssel, hogy a sajtó beszámolt az ügyről.

Magyarázatot kérnek

"Mindenképpen azt várjuk Kóka Jánostól, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, adjon hivatalos, hiteles magyarázatot arra, hogy miért próbálta meg eltussolni ezt az eseményt" - mondta Márton Attila. Szerinte felvetődik a kérdés, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök ezek után alkalmasnak tartja-e a Kóka Jánost arra, hogy a közlekedési tárca első embere legyen, éppen annak a területnek a vezetője, amelyhez a légiközlekedés felügyelete is tartozik.

Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: a nyári kisgépes balesetek miatt éppen Kóka János sürgetett szigorúbb ellenőrzést, a saját ügyében azonban kibúvókat keres. "Hogyan feltételezhetjük mindezek után, hogy a miniszter nem elfogult a saját ügyét illetően, és semmiféle nyomásgyakorlással nem él az illetékes szervezetekre, amelyeknek feladata, hogy az esetet kivizsgálják" - mondta.

Földhöz csapták

A múlt héten derült ki, hogy nem tett eleget bejelentési kötelezettségének annak a helikopternek a parancsnoka, amivel egy hónapja Kóka János földnek ütközött landolás közben. A gép sérülését a Magyar Polgári Légiközlekedési Hatóság munkatársa fedezte fel egy héttel ezelőtt rutinellenőrzés közben.

A koccanásos incidens még augusztus elején történt Kecskeméten, a bérelt helikopter csúszótalpában kétszázezer forintos kár keletkezett, miután a pilóta navigáció közben nekikoppantotta egy padkának. A leszállás után kiszálló miniszter nem foglalkozott a sérüléssel, "ment a dolgára", a gépet amúgy is a parancsnok vezette, egyértelműen az ő felelőssége lett volna a sérülésről bejelentést tenni az illetékes szervezetnél, mondta a múlt héten az Indexnek Tóth Judit, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium szóvivője.