Szétesett a költségvetési bizottság sztrájkos ülése

2008.12.22. 13:25
A napirendet sem tudta elfogadni a parlament költségvetési bizottsága, ami - fideszes kezdeményezésre - a sztrájkokról tárgyalt volna. Az MSZP-sek, az MDF és az SZDSZ is úgy vélte, nem a bizottság hatáskörébe tartozik a sztrájk megvitatása, így egy rövid közjáték után be is rekesztették az ülést.

A sztrájkok, pontosabban a demonstrálókkal való kemény bánásmód (lásd: nemzetbiztonsági védelem a reptéren működő sztrájktörőknek, a munkabeszüntető vasutasokat biztonsági emberek kísérték ki), illetve a sztrájkkövetelések kormány általi semmibevétele miatt rántották össze a Fidesz javaslatára az Országgyűlés Költségvetési Bizottságát hétfőn.

Az ülés elején Kóka János egy kiegészítő kérdéssel rukkolt elő, miszerint minek is vert el 200 milliárdot a kormány a közszféra munkabékéjére, ahelyett, hogy ezt a dugipénzt a stabilitásra, illetve az adócsökkentésre költötte volna.

A szocialisták már ezen is kiborultak, azt követelték Varga Mihálytól, a bizottság fideszes elnökétől, hogy állítsa helyre a rendet. Ugyanis a házszabály szerinti bizottsági rituálé azt követelné, hogy mielőtt bármit érdemben taglalnának, el kell fogadni a napirendet. Ami pedig nincs.

Ez hidegen hagyta Vargát, és amikor a reptéri és vasúti szakszervezetek képviselőinek adott szót, az MSZP-sek kivonultak, és arra hivatkoztak, hogy ez nem bizottsági ülés, hanem médiacirkusz.

Aztán szépen lassan visszaszivárogtak, igaz, álláspontjuk, miszerint ez nem bizottsági ülés, nem változott. Amíg tartott a politikai mászkálás, a szakszervezetek fejtegették álláspontjukat. Például Kovács Zoltán a Repülőtéri Szabad Szakszervezetek képviselője arról beszélt, hogy a Budapest Airport sanyargatja a dolgozókat.

Közben Varga Mihály elárulta Kókának, aki az ország megbénításával vádolta a szakszervezeteket, hogy éppen az ügyrendi vita zajlik. Erre elszabadultak a szocialisták, és közölték, hogy az utóbbi 20 évben nem volt arra példa, hogy valaki ilyen cirkuszt csináljon pártérdekből egy bizottsági ülésből, úgyhogy az MSZP-sek arra jutottak, hogy Varga nem a bizottság elnökeként, hanem a Fidesz alelnökeként van jelen.

Aztán megnyugodtak a kedélyek, és Herényi Károly kifejtette, hogy az Országgyűlés és annak bármilyen bizottsága illetéktelen a sztrájkkérdésben, legföljebb akkor csinálhatnának bármit a képviselők, hogyha a sztrájktörvényt kellene módosítani. Ráadásul, érvelt az MDF frakcióvezetője, a munkabeszüntetés ügye úgyis a gazdasági bizottságra tartozik, úgyhogy ő nem fogja megszavazni a napirendet.

Horn Gábor azon lamentált, hogy hol is van, mert ez nem bizottsági ülésnek tűnik. Ám ha már úgy csinálnak, magyarázta Horn, akkor hol vannak a munkáltatók, no meg a kormány képviselői (egyébként Keller László PM-államtitkár megjelent, ahogy az infrastrukturális tárca képviseletében Csepi Lajos szakállamtitkár is ott volt.

Ugyanis Horn szerint az nem megy, hogy csak egy országot megbénító szakszervezet kap szót. Az SZDSZ politikusa szerint ha a VDSZSZ a privatizációs bevételekből fejenként 250 ezer forintot akar, akkor megkaphatja, de ha tulajdonosként viselkednek a vasutasok, akkor dobják szét közöttük a MÁV 130 milliárdos veszteségét.

Miután a fideszes Szijjártó Péter szerint nem kellene semmibe venni a nép akaratát, jött a szavazás, és 14 igen állt szembe 14 nemmel. Akadt egy tartózkodás is, így a költségvetési bizottság nem tárgyalt semmit.