Befagyott a konvergenciaprogram

2006.08.29. 19:51
Az ellenzék több pontos javaslatcsomaggal érkezett a konvergenciaprogram brüsszeli benyújtása előtt két nappal összehívott négypárti egyeztetésre. A koalíció szerint ezek nem érdemi javaslatok, a kormányfő szerint a program a tervezethez képest csak szövegezésben módosulhat.

Másfél órás egyeztetés végén, külön nyilatkozatokkal, a szokásos panelek hangoztatásával ért véget a konvergenciaprogram brüsszeli benyújtása előtt két nappal összehívott ötpárti egyeztetés. A találkozó végül is négypártivá vált, mert az MDF már eleve komolytalannak tartotta az egyeztetést.

Négy pont, és más alpontok

A Fideszt Navracsics Tibor frakcióvezető képviselte, aki a megbeszélés után hosszasan előadta, milyen négy pontos, és milyen alpontokkal tarkított javaslatokat terjesztettek elő a koalíciós pártoknak és a kormányfőnek.

A javaslatok röviden: a kormányzat a programot vitassa még meg különböző testületekkel (agrár és iparkamarával), egyeztessen a Magyar Nemzeti Bank elnökével, ismerjék meg, miféle társadalmi hatásai lesznek a konvergenciának. A Fidesz szerint a kormány határozza meg a felelősségi köröket, jelezze az euró-csatlakozás dátumát, a programot és az Új Magyarország Fejlesztési Tervet hozza összhangba, valamint vázoljon egyfajta jövőképet.


Klikk a képre!

Navracsics szerint a parlamentnek kellene ellenőriznie, hogy Magyarországon az EU-s fejlesztési pénzeket hogyan használják fel. Javaslatot tettek arra, hogy a kormányzat egy Széchenyi vállalkozás fejlesztési alapot hozzon létre a kis- és középvállalkozások megsegítésére. Ezen javaslatra Navracsics meglátása szerint a kormányfő nyitott.

Hiller István szocialista pártelnök a megbeszélés után kijelentette, nem hallott semmilyen javaslatról. Mielőtt az újságírói kérdések közben eltávozott volna, még kijelentette: a pártok a program végleges változatát előbb kapják meg, mint Brüsszel.

Az MSZP elnökét Semjén Zsolt váltotta, és újságírók gyűrűjében bejelentette, hogy a találkozón három pontos javaslattal éltek. Szerintük a konvergenciaprogram nem számol a társadalom szerkezetének torzulásaival, nevezetesen, hogy a középosztályból sokan lecsúsznak a szegények közé. A kormányzat nem veszi figyelembe az ország elöregedését, és egyébként sem érti, miért kellene elhinnie, hogy az a kormány vezeti ki az országot a válságból, amely belevezette. "Ez a hitelesség kérdése" - mondta.

NFT2 összehangolása

Kuncze Gábor szabaddemokrata elnök is megjelent, és kijelentette az ellenzékkel három helyen lát együttműködésre lehetőséget. A Nemzeti Fejlesztési Terv 2 kidolgozásánál, az adórendszer strukturált átalakításánál, és a pályázatok kidolgozásánál.

Kuncze éppen a 2009-es adórendszer átalakításáról beszélt, amikor a háttérben Gyurcsány Ferenc a parlamenti irodáját készült elhagyni. A liftben csatlakoztunk hozzá.

A kormányfő az Indexnek kijelentette, egyetlen javaslatot sem hallott a tárgyaláson. Mint mondta, a KDNP 2,5 oldalas javaslatát még nem olvasta, a Fidesz pedig inkább technikai javaslatokkal élt. Nem hallott olyan felvetést, mondta, amely érdemi kiadáscsökkentésre vonatkozna.

Gyurcsány elárulta, hogy a megbeszélésen arra kérte a Fideszt, tegyen alternatív javaslatot, de ők ezt azzal hárították el, hogy nem tartják feladatuknak. A miniszterelnök meglátása szerint a konvergenciaprogram már csak szövegezésében változhat, mert konkrét javaslatot senkitől sem hallott az elmúlt hetekben.

A Széchenyi alapra tett javaslatról Gyurcsány megjegyezte: arra kérte az ellenzéki pártot, küldjék el elképzeléseiket, amelyeknek szerinte van izgalmas része is, de az Új Magyarország programnak is lesz a kisvállalkozásokat érintő fejlesztési része, tette hozzá.

A kormány a következő három napban Balatonőszödön véglegesíti a konvergenciaprogramot, amelyet szeptember 1-én nyújt be Brüsszelnek.