Mária
-7 °C
3 °C

Öten kíváncsiak Kondor kartonjára

2003.10.10. 07:27
Eddig öt beadvány érkezett a Kondor Katalin rádióelnökre vonatkozó titkosszolgálati iratok megtekintésére az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába - értesült a Magyar Hírlap. A rádióelnök várhatóan hétfőn nézi meg 6-os kartonját. A Magyar Nemzet szerint kis híján merénylet áldozata lett Bálint László, az állambiztonság egykori tisztje, aki a közelmúltban, mint Kondor Katalin rádióelnök ügyének nemzetbiztonsági szakértője szerepelt a nyilvánosság előtt.
Túlnyomóan a sajtó képviselői jelentkeztek be a Népszava címlapjáról már ismert, a rádióelnök hálózati múltját igazoló irat tanulmányozására - írja a Magyar Hírlap. A lapban megjelent dokumentum szerint Kondor Katalint, a rádió elnökét a hetvenes években a BRFK III/II-B alosztályához szervezték be, TMB-ként, azaz titkos megbízottként.

"Információm szerint a lapban megjelent fotókópia és az átadott karton tartalmilag egybecseng, külső formai jegyeiben viszont természetesen számos eltérés van" - mondta a napilapnak Tóth András, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár.

Annak idején ugyanis az állambiztonsági központban és a beszervezést végző szervnél - ez Kondor esetében a BRFK volt - is készült 6-os karton a beszervezettről. A beadványozók tehát ezeket tekinthetik meg, ha engedélyt kapnak a kutakodásra. (Ehhez azonban még az is kell, hogy előbb Kondor úgy nyilatkozzon magáról: elismeri, hogy közszereplő).

A rádióelnök külföldről jelentkezett be, hogy megtekintené a dokumentumokat, ami legkorábban hétfőn lehetséges.

Országúti merénylet Bálint László ellen?

A Magyar Nemzet arról számol be pénteki számában, hogy kis híján merénylet áldozata lett Bálint László az állambiztonság egykori tisztje, aki a közelmúltban, mint Kondor Katalin rádióelnök ügyének nemzetbiztonsági szakértője szerepelt a nyilvánosság előtt.

A cikk szerint egy ismeretlen személy tegnap reggel követni kezdte a szakértő gépkocsiját. "Amikor az egy kihalt útszakaszhoz ért, akcióba lépett - írja a napilap. "Az övénél jóval nagyobb, erőteljesebb és rendszám nélküli gépkocsival rátapadt Bálint autójára, és a magatehetetlen kocsit több mint száz kilométeres sebességre felgyorsulva tolta maga előtt. Kondor Katalin szakértőjének lélekjelenlétén múlt, hogy nem következett be tragédia, s azon, hogy az egyik mellékutcából emberek tűntek fel. Ekkor a támadó gyorsan kereket oldott."

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.