A tét a 2010-es miniszterelnök-jelöltség is lehet

2006.10.20. 11:51
Elérkezett az idő, és kiderül, Gyurcsány Ferencnek ténylegesen van-e még akkora súlya a pártban, hogy a saját kezébe összepontosítsa az MSZP-n belüli hatalmat. Erről szól a párt alapszabályának módosítása, amelyről szombaton kezdenek vitát. A valódi cél, hogy ki, milyen pozícióból várja a 2009-et, amikor eldől, ki lesz a szocialisták a miniszterelnök-jelöltje a 2010-es választásokon. Úgy tűnik azonban, hiba csúszhat a kormányfő számításába.

A választások elmúltával az MSZP-n belül Gyurcsány Ferenc és szűk körének hatalma megszűnt. Eddig ugyanis - ahogyan arról a párt alapszabálya rendelkezik - a legfőbb pártvezetői hatalmat az országos elnökség képviselte, de a választások idején ténylegesen a kormányfő vezetésével az úgynevezett országos választási bizottság 6-10 fős csapata irányította a pártot (Kiss Péteren, Szekeres Imrén és Lendvai Ildikón kívül ott ültek Gyurcsány emberei is: Gál J. Zoltán, Hiller István)

Gyurcsány Ferencnek jelenleg hivatalosan nincs pozíciója, így elméletileg hatalma sem a pártban. Ezen változtatna, a jövő tavasszal összeülő tisztújító kongresszuson pártelnökségre aspirál, ugyanakkor szervezeti szinten is egyeduralomra törne. Ennek érdekében szombaton az alapszabály módosítását terjesztik az MSZP kongresszusa elé.


Hiller István, Gyurcsány Ferenc, valamint Simon Gábor, az MSZP választmányi elnöke

A háromoldalas munkaanyagról párttagok - arra hivatkozva, hogy a tervezet semmilyen részeletet nem tartalmaz - inkább csak általános véleményt mondtak.

Homályos utalások

A tervezetben akadnak érdekes részek. Az MSZP-ben működő platformok és tagozatokkal kapcsolatosan kétféleképpen - és éppen egymással ellentétesen - értelmezhető javaslatot fedeztünk fel. A tagozatok (32 van belőle az MSZP-ben) és platformok (5 darab) jelenleg nagy hatalommal rendelkeznek, a munkaanyag ugyanakkor "szigorú" szabályozásukat veti fel. Az Indexnek erre az egyik platform vezetője rácsodálkozott, hogy ez azt is jelentheti, hogy megerősíti helyzetüket, hiszen a "súlytalanokat" szándékozik kiszűrni, de úgy is értelmezhető, hogy a már meglévő szervezeteket akarják megszorongatni. Találtunk olyan parlamenti MSZP-s képviselőt, aki egyetértett ez utóbbi gondolattal, szerinte a tagozatokat "műhelyként" kellene működtetni, és "csökkenteni kellene a súlyukat".

A munkaanyagból kiemelhető az a részlet is, amely a pártba belépni szándékozók jogait csorbítaná. Párttagokat úgy vennének fel fel, hogy két évig ne tölthessenek be sem vezető funkciót, és szavazati joguk is korlátozott legyen. Ezt egy vidéki pártvezető elfogadhatatlannak nevezte. "Ez egy nyitott párt, és a szándék sem demokratikus" - hangsúlyozta, ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy korábban, például Vas megyében előfordult, hogy az új tagok átvették a hatalmat.

Ahogy a miniszterelnöknek jó

A munkaanyag egyébiránt nem kizárólag új elemeket tartalmaz. Több olyan részlet is visszaköszön benne, amelyet a Lamperth Mónika által két évvel ezelőtt készített alapszabálymódosítás is tartalmazott. Azt például, hogy a jelenlegi 15 fős elnökséget fel kellene váltania egy szűk, operatív szervezetnek. Ez lenne a párt valódi irányító szervezete, amely minő véletlen, Gyurcsány elképzeléseinek is pont megfelelne.

Az Indexnek volt aki felhívta a figyelmét, hogy sem a mostani, sem a legfontosabbnak tartott jövő februári-márciusi tisztújító kongresszuson sem lesz a párt hatalmi viszonyaiban változás, maximum a személyekben, de a régi struktúrák maradnak.

És hogy miért? Mert a jövő évi kongresszust is helyi szinten "jelölés-előkészítés" előzi meg. Az egyszerű párttagok ilyenkor megszavazzák, hogy az ő kongresszusi küldöttük kire szavazzon, és egyes kérdésekről hogyan szavazzon. Amíg nincs új alapszabály, nem adhatnak más mandátumot csak hogy a régi alapszabály szerinti pozíciókra kit jelöljön. Persze előfordulhat, hogy minden alapszervezet két forgatókönyvet készít arra az eshetőségre készülve, ha a februári tisztújításon puccsszerűen első napirendi pontként az új alapszabályt megszavazzák, majd a vezetőket már aszerint akarják megválasztatni.