Árpád
-1 °C
9 °C

A Fidesz demonstrál, az MSZP bújik

2005.06.10. 17:07
Az államfőválasztás után egyszerre tart kongresszust az MSZP és Fidesz. A szombati politikai derbin zárt ajtók mögött próbálja rendezni Szili Katalin bukása után sorait az MSZP. A Fidesz három kiállítási pavilont megtöltve mutatja be a néppártosítás eredményét.

Szombaton minikongresszust tart az MSZP. A tanácskozás délelőtt tizenegykor kezdődik, és bár hivatalos programot nem küldtek az eseményről, az ott történtekről délután ötkor tartanak sajtótájékoztatót, így jó eséllyel ötnél tovább nem tarthat - a teljes ideje alatt zárt - rendezvény. A kongresszus - amelyen felszólal Gyurcsány Ferenc kormányfő, valamint Hiller István pártelnök is - olyannyira zárt, hogy a sajtóközpontot többszáz méterre a tanácskozás helyszínétől állítják fel, abban a reményben, hogy így nem szivárognak ki az elhangzottak.

Nem lesz napirenden

A tanácskozáson az előzetes nyilatkozatok alapján semmilyen érdemi döntés nem várható, hiszen az MSZP alapszabálya szerint, ha az országos elnökség hív össze rendkívüli tanácskozást az ország szempontjából fontos hazai vagy nemzetközi esemény értékelésére, akkor a napirendre csak az elnökség által javasolt pontok vehetők fel. Az elnökség pedig az államfőválasztás és a koalíció helyzetének értékelésére hívta össze a tanácskozást, ahol - legalábbis az előzetes bejelentés szerint - meghatározzák az elkövetkezendő egy év kormányzati teendőit is, igaz, az előbbi hozhat meglepetéseket. Az MSZP számára kudarccal végződött államfőválasztás után ugyanis többne felvetették a koalíciós együttműködés újragondolását és többen a szocialista vezérkar megújítását is javasolták.

Felszólalás jegyre

A szocialista párt vezetői több nyilatkozatukban is kizárták, hogy tisztújítás előfordulhatna a szombati rendezvényen, és miután a rendkívüli tanácskozást ők hívták össze, a kérdés ugyancsak nem vehető fel a napirendre, hiszen a hagyományos kongresszusokra vonatkozó szabályok sem élnek a rendkívüli kongresszusokon. Amikor hagyományos kongresszust tart az MSZP valamennyi küldött rendelkezik nyolc másodpercnyi felszólalási lehetőséggel, így egy másfél perces beszédhez tizenegy küldöttnek kell összeadnia a "felszólalási jegyét", ugyanakkor a miniszterelnök, valamint a köztársasági elnök jelölő tanácskozásokon egyszerűen nem volt felszólalási lehetőség.

Nyilatkozat biztos lesz

Az, hogy ezúttal milyen menetrend szerint zajlik a néhány órás kongresszus csak a helyszínen dől el: reggel nyolckor tanácskozik a szocialisták elnöksége, utána pedig a kongresszust előkészítő bizottság. Ezek a testületek közösen tesznek majd javaslatot a tanácskozás ügyrendjére. Miután politikai nyilatkozat elfogadása várható, a szövegelőkészítő bizottság is tanácskozik a kongresszus ideje alatt.

Meghívók ezerszám

Közben a Fidesz a Hungexpo budapesti vásárközpontjában három pavilonban tartja eddigi legnagyobb rendezvényét. A XVIII. szövetségi kongresszusra 16 ezer meghívót küldött szét a párt. A szervezők arra számítanak, hogy a rendezvény a meghívottak közül 1800 küldött és 2000 vendég el is megy. A polgári körök is a kongresszus mellett párhuzamosan tartják tanácskozásukat, és egy fórumpavilon is működik majd a komplex rendezvényen.

Többes jelölés egy személyben

A szocialistákkal ellentétben a Fidesznél biztosan napirendre kerülnek személyi kérdések is. A fideszes tisztújítások történetében hosszú ideje nem fordult elő, hogy a betöltendő posztoknál nagyobb számú jelöltre lehessen szavazni. Szombaton a négy alelnöki megbízatásra öt ember közül választhatnak a küldöttek, miután Pálinkás József neve - önjelöltként - felkerült a listára. A Fidesz várhatóan bővíti a pártot körülvevő szervezeti kört, és új tanácsok létrehozásával átszervezi irányításukat is.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.