Véleménynyilvánítás volt a kordonbontás

2008. május 15., csütörtök 14:41

A bíróság szerint a fideszes képviselők tavalyi kordonbontása jelképesen fejezte ki a kordonnal szembeni ellenrézésüket, az nem a rendőrség munkájának akadályoztatását szolgálta, így semmilyen büntetést nem szabtak ki rájuk.

A Pesti Központi Kerületi Bíróság szerint a Kossuth téri kordont tavaly elbontó fideszes képviselők cselekedete "oly csekély fokban veszélyes a társadalomra", hogy emiatt nem volt szükség büntetés kiszabására. A bíróság erre hivatkozva szüntette meg a képviselőkkel szembe garázdaság és rendzavarás miatt indult eljárást - közölte a Fővárosi Bíróság csütörtökön.

A Fidesz országgyűlési és európai parlamenti képviselői tavaly február 2-án bontották le a Kossuth teret övező kordont, ezután három nappal a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) feljelentést tett Orbán Viktor pártelnök és 79 társa ellen rendzavarás és garázdaság szabálysértése miatt. A Pesti Központi Kerületi Bíróság azonban tavaly július 6-án felfüggesztette az eljárást, a bíróság akkori közlése szerint két közigazgatási eljárás jogerős elbírálásáig.

A szabálysértési törvény lehetőséget ad arra, hogy a szabálysértési hatóság felfüggessze az eljárást, ha az ügy érdemi elbírálása olyan kérdés előzetes eldöntésétől függ, amelyben a döntés más szerv hatáskörébe tartozik. A bíróság idén februárban azt közölte, az Orbán Viktor és társai elleni eljárásban a bíróság megvárja azoknak a pereknek a kimenetelét, amelyek azt tisztázzák, hogy jogszerűen állította-e fel a rendőrség tavaly ősszel a budapesti Kossuth Lajos teret elzáró kordonokat.

Az egyik ilyen, a Kossuth téri kordon jogszerűségét vizsgáló közigazgatási pert Hermán Péter indította a BRFK ellen, a keresetet jogerősen elutasította a Fővárosi Bíróság még február 28-án. A határozatot írásba foglalták és megküldték a PKKB-re a fideszes képviselők ügyben eljáró bírónak.

A PKKB április 26-án hozott végzést a kordonbontó képviselők ügyében és megszüntette az eljárást - olvasható a bíróság csütörtöki közleményében. A megszüntető végzés jogerős.

A bíróság álláspontja szerint a képviselők tette "jelképesen" fejezte ki az általuk kifogásolt rendőri intézkedéssel szembeni ellenérzésüket és nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására irányult. A demonstráción részt vevők hangsúlyozottan törekedtek még a károkozás elkerülésére is - tudatta a bíróság.

A bíróság közleményében megjegyezte: a közvélemény tájékoztatására eddig azért nem kerítettek sort, mert meg kellett várniuk, hogy az eljárásban érintett felek a bírósági határozatról hivatalosan is tudomást szerezzenek, elkerülve azt, hogy valaki az őt közvetlenül érintő határozat tartalmáról a sajtóból szerezzen információt. A sajtó azonban a bíróságtól függetlenül tudomást szerzett a megszüntető végzésről.

Az eljárás során egyébként valamennyi érintett fideszes képviselő lemondott mentelmi jogáról. A kordonok kihelyezésének jogszerűségével kapcsolatban jogi és politikai vita bontakozott ki.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől