A Parlamentet is elfoglalnák

2007. február 7., szerda 17:08

A szélsőséges csoportok szervezkedésével és a Parlament veszélyeztetettségével magyarázta Szilvásy György kancelláriamioniszter a Kossuth téri kordon fenntartását.

A Nemzetbiztonsági Kabinet indokoltnak tartja, hogy a Kossuth teret érintő biztonsági intézkedések legalább március 15-éig fennmaradjanak, mondta újságíróknak a testület szerdai ülése után Szilvásy György kancelláriaminiszter, aki tájékoztatóján közölte, kezdeményezik az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának összehívását.

A miniszter elmondta, hiteles információk vannak arról, hogy szélsőséges csoportok meg akarják osztani a rendőrség erejét, összehangolt tervekkel "erőszakos cselekedeteket készítenek elő"; akcióik fő célja a Kossuth tér megszerzése.


Szilvásy György

Szilvásy György szerinte október 23-a után nőtt az Országház épületének veszélyeztetettsége és a biztonsági kockázat a Kossuth téren. Megszaporodtak az épület elleni fenyegetések, szélsőséges csoportok olyan tervet is készítettek, hogy megpróbálnak bejutni a Parlament épületébe. Elmondta azt is, hogy egyes politikusok rendszeresen kapnak fenyegetéseket, magán- és hivatalos programjaikat megpróbálják megzavarni.

Szilvásy György kitért arra, hogy e csoportok akcióinak "gyújtópontja" a Kossuth tér. Mint mondta, a csoportok február 2-a után néhány nap alatt megerősödtek, akcióik előkészítésébe futballhuligánokat és szkinhedeket is bevonnak, és "a közbiztonságra különösen veszélyes tárgyakkal szerelik fel magukat".

Arra a kérdésre, hogy miért nem számolja fel a rendőrség a szélsőséges csoportokat, Szilvásy György úgy válaszolt: a hatóságok megteszik a szükséges intézkedéseket. Mivel a miniszter rövid tájékoztatóján csak négy kérdést lehetett feltenni, az újságírók már nem kaphattak választ a Parlament konkrét veszélyeztetettségét firtató kérdéseikre.

Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője úgy reagált: régóta jól ismert szocialista szokás, hogy olyan állítólagos szélsőséges csoportok veszélyével fenyegetnek, amelyekről később kiderül, hogy semmilyen alapjuk nem volt.

A politikus szerint ugyanakkor, ha a kormánynak bármilyen szélsőséges szervezkedésről vannak információi, akkor fel kell lépnie ellenük, és meg kell akadályoznia ezeket.

Kapcsolódó anyagok:

A tavaszi hadjárat új fegyverei

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!