Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Megszüntette a bíróság a kordonbontó képviselők elleni eljárást

2008.05.14. 21:32
Nem rendzavarók, garázdák és károkozók azok az ellenzéki honatyák, akik tavaly februárban elkezdték bontani a Kossuth téri kordont, így döntött a bíróság. Az indoklás szerint a képviselők nem a rendőri intézkedést akarták ellehetetleníti, pusztán egyet nem értésüket jelezték így.

Megszüntette a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) az eljárást a Kossuth téri kordont tavaly elbontó fideszes országgyűlési és európai parlamenti képviselők ellen, mondta az ügy egyik érintettje, Répássy Róbert. A Pesti Központi Kerületi Bíróság április 26-án hozta meg végzését, amely ellen fellebbezésnek nincs helye - tette hozzá a fideszes parlamenti képviselő.

Az ellenzéki politikusok tavaly február elején a Parlament előtti Kossuth téren a rendőrség által felállított kordont kezdték el bontani, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság ellenük rendzavarás és garázdaság miatt indított eljárást. A kordonbontó politikusok között ott volt Orbán Viktor, a Fidesz elnöke is. Az eljárás során valamennyi érintett fideszes képviselő lemondott mentelmi jogáról.

A Fidesz frakcióigazgatója az MTI-nek idézett a bírósági végzés indoklásából is, amely szerint a feljelentésben sérelmezett cselekmény nem valósítja meg a rendzavarás szabálysértését, továbbá a cselekményt megvalósító személyeknek szándéka nem a rendőri intézkedés tényleges megakadályozására vagy ellehetetlenítésére irányult, hanem pusztán azzal való egyet nem értésüket jelképezte cselekményük, valamint a demonstrációnak szánt esemény kifejezetten békés volt és az abban részt vevők törekedtek a károkozás elkerülésére is.