Natália
-3 °C
8 °C

Kórházsztrájk előkészítés alatt

2000.12.06. 14:39
Az utolsó pillanatokban is folyik az egyeztetés, így szerdán délután még sem a háromnapos demonstrációt és sztrájkot meghirdető Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ), sem az egészségügyi intézmények jelentős része nem tudott pontos felvilágosítást adni arról, hány fővel és mikor csatlakoznak a rendszerváltás óta meghirdetett legnagyobb egészségügyi sztrájkhoz. Ami már most biztos, a csütörtöktől szombatig tartó megmozdulás-sorozaton belül a legtöbb résztvevőre a szombati, budapesti demonstráción lehet számítani, a munkabeszüntetés pedig az ígéretek szerint sehol nem fog fennakadást okozni a betegellátásban.
Országos demonstrációt és kétórás figyelmeztető sztrájkokat hirdetett az EDDSZ december 7. és 9. között, melynek célja, hogy a törvényhozás figyelmét felhívja arra a tényre, miszerint a kétéves költségvetési javaslat nem biztosít fedezetet az egészségügyben és a szociális szférában dolgozók régóta elmaradt bérrendezésére.

Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke szerdán az Indexet arról tájékoztatta, hogy a tárgyalások folyamatosan zajlanak a csatlakozni kívánó intézményekkel, így a sztrájkolók számáról, és a pontos menetrendről még nem tudnak nyilatkozni. A szakszervezeti vezető azonban hangsúlyozta: a sztrájk semmiképpen nem sértheti majd a betegek érdekeit.

Kezdés Miskolcon, zárás Budapesten

A betegek érdeke nem fog sérülni
Az azonban már most biztos, hogy a háromnapos demonstráció nyitánya csütörtökön lesz Miskolcon, ezt pénteken különböző időben, különböző időtartamú, részleges munkabeszüntetések követik. Szombaton pedig a budapesti Nádor utcában, az EDDSZ székháza előtt tartják a várhatóan legtöbb demonstrálót megmozgató rendezvényt. A központi gyűlésre az ország majd minden részéből jelezték már részvételüket az egészségügyi dolgozók, de Cser Ágnes legfrissebb információi szerint ugyanebben az időben, az előzetes tervektől eltérően Székesfehérváron is nagyobb demonstrációt szerveznek.

Csütörtökön Miskolcon, a közel egy órás megmozdulásra közel 3000 egészségügyi dolgozót várnak délután három órakor - tájékoztatta az Indexet Tóth Julianna, a miskolci EDDSZ megyei elnöke. A tüntetésen Heves és Borsod megye intézményeinek dolgozói is jelezték részvételüket, a szakszervezeti elnök számításai szerint közel 22 szociális és egészségügyi intézményből. Az utcai megmozdulást Heves és Borsod megyében pénteken negyed órás figyelmeztető sztrájk követi.

Kék zászlós kórházak, sztrájkmentes rendelők

Békéscsabán a Városi Kórházból Nagy Balázs igazgató lakonikus tájékoztatása szerint intézményében sem sztrájk, sem demonstráció nem lesz. Az ugyancsak békéscsabai Réthy Pál Kórház EDDSZ elnöke, Zelei Márta megerősítette az igazgató által mondottakat: Békéscsabán egyelőre sem demonstrációt sem sztrájkot nem terveznek, szép számmal utaznak azonban szombaton a budapesti tüntetésre.

Debrecenben, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat Kenézy Gyula Kórház Rendelőintézetben kék zászlót fognak kitűzni, sztrájk vagy tüntetés nem lesz, de a budapesti megmozduláson már részt fognak venni. Az esztergomi Vasary-Kolos kórházban még nem döntöttek a dolgozók sztrájkjáról, a karon hordott kék szalag emlékeztet majd a demonstrációra, és a szombati budapesti gyűlésen is részt vesznek majd. Suhainé Kovács Ilona, a Moson-Sopron megyei EDDSZ elnöke szerint a megyei egészségügyi intézmények sztrájkot, demonstrációt nem terveznek, karjukon kék szalaggal jelzik majd szolidaritásukat.

Figyelmeztetések két órában

Zalaegerszegen sem lesz utcai demonstráció, de pénteken délelőtt 8 és 10 óra között figyelmeztető sztrájkot tartanak - nyilatkozott az Indexnek Pintér Sándorné, a Zala Megyei Kórház EDDSZ elnöke és a sztrájkbizottság vezetője. A képviselő kérdésünkre elmondta a kórházban 1560-an dolgoznak, ezek jelentős százaléka csatlakozik a figyelmeztető sztrájkhoz. A budapesti tüntetésre Zalaegerszegről nem fognak érkezni, mert ez anyagilag megterhelő lenne számukra.

A fővárosi Nyírő Gyula Kórház dolgozói, Takács Gábor főigazgató tájékoztatása szerint pénteken tíz órától délig tartanak figyelmeztető sztrájkot, a demonstráció eredményességét firtató kérdésre vezető azonban csak így válaszolt: nem vagyok jós". A budapesti Honvéd Kórház igazgatója nem tud arról, hogy a kórházban dolgozók demonstrációra készülnének, ám hozzátette, ha mégis így volna, ebben nem akadályozza meg őket senki.

Radikálisok a Szent János Kórházban

A fővárosi Szent János Kórház dolgozói nem sztrájkolnak, csupán a szombati demonstrációhoz csatlakoznak, ám az intézmény szakszervezeti ügyekkel foglalkozó munkatársa elmondta: ha nem vezet eredményre a háromnapos megmozdulás-sorozat, hétfőtől a végkimerülésig sztrájkolnak majd. A MÁV Kórházban szerdán kora délután, a sztrájkolni kívánók neveit gyűjtötték éppen össze, a Heim Pál Gyermekkórházban pedig délután egyeztetnek arról, ,,van -e igény a sztrájkra", és ennek eredménye alapján döntenek az esetleges részletekről.

A minisztérium bruttó harmincöttel érvel

Az Egészségügyi Minisztérium a tárca vezetőjének múlt heti nyilatkozatához tartja magát, miszerint, az intézményekbe éppen a minap érkezett meg az egészségügyiek nyári, 15 milliárd forintos bérjuttatásából megmaradt 5,1 milliárd forint, amiből 65 ezer dolgozó kapja meg egyhavi bruttó bérét, vagy átlagosan nettó 35 ezer forintos bérjuttatást. Ennek fényében pedig Gógl nem érti, vajon mi a célja az EDDSZ sztrájkfelhívásának, hacsak nem az, hogy Cser politikai ambícióit kiélje.

A gazdasági minisztérium munkatársának tájékoztatása szerint arról nem készítenek felmérést, statisztikai kimutatást, hogy az egészségügyi dolgozók munkabeszüntetése milyen anyagi kárral jár.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.