Pakolhatnak a minisztériumi dolgozók

2008.05.30. 07:12
Az átszervezett kormány hivatalai nagy nyári költözködésre készülnek, értesült a Népszabadság. Az állam ugyan csak 600 négyzetméter iroda bérlését mondja fel, de sokan helyet cserélnek.

A minisztériumi dolgozók közül sokan pakolással töltik a nyár egy részét. Az átszervezett kormányszervek irodái közül ugyanis sok elköltözik. A nagy mozgatás célja, hogy az összetartozó irodák egymáshoz közelebb legyenek és a kormány szerint spórolni is lehet a döntéssel. Ugyanakkor a 300 ezer négyzetméternyi minisztériumi irodákból csak 1430 négyzetméter szabadul fel, ami mindössze arra elég, hogy egy 600 négyzetméteres bérleményt felmondhassanak.

A Népszabadság információi szerint csak a számítógépeket és a dolgozók személyes holmijait meg az aktákat költöztetik, az irodabútorok a helyükön maradnak.

Az átalakított gazdasági minisztérium (GKM) dolgozóinak egy része a Hold utca 17-be költözik, ahol korábban a sportminisztérium volt. A sportügyekkel foglalkozó hivatalnokok átfáradnak a Roosevelt térre, az önkormányzati minisztérium épületébe. A GKM viszont feladja Kálmán utcai ingatlanját, és oda a szociális tárca dolgozóinak egyik fele költözik. A szociális tárca dolgozóinak másik felét az önkormányzati minisztérium Hold utca 1 szám alatti irodáiba költöztetik.

Miután a szociális tárca kétfelé spriccelt, eddigi Akadémia utcai épületét megkapja a frissen megalakított Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium. A kutatás-fejlesztést irányító új tárca nélküli miniszter csapatával a földművelésügyi minisztérium Kossuth téri épületében kap egy emeletet.