Natália
-3 °C
7 °C

Kormány a színpadon

2002.09.08. 20:22
Városligeti találkozó - kormány a tettek mezején címmel adott számot vasárnap délután a kormány első 100 napos munkájáról az MSZP és az SZDSZ. A lufis, sörös, lacikonyhás, musicales rendezvény külsőre inkább emlékeztet egy kampányrendezvényre, mint kormánybeszámolóra. Medgyessy Péter miniszterelnök szerint az ellenzék törekvései megbuktak, és a kormány helyett saját magukat járatták le.
Tekintse meg galériánkat
A minisztériumi sátrak zsúfolásig megteltek; igaz, ez nem számít szervezői bravúrnak, mert a nyitott jurták alatt csak egy-egy maroknyi ember fért el. A legtöbb látogató inkább lófrált a sátrak között: láthatóan a pártelnökök, illetve a miniszterelnök beszéde miatt jöttek. Az idősebbeket leginkább az foglalkoztatta, hogy nincs hová ülni, nincs elég szék a nagyszínpad előtt.

Megkezdték a válságkezelést

"Nagyobb többséggel nyerünk október 20-án, mint az országgyűlési választásokon" - kezdte magabiztosan beszédét Kovács László, az MSZP elnöke. A pártelnök egyértelmű sikerként értelmezte a kormány 100 napos programját. "Rögtön munkához láttunk, nem hangoztattuk, hogy előbb bele kell tanulnunk a kormányzati szerepbe."

Tekintse meg galériánkat
Kovács László elmondta, hogy két területén kezdték meg a válságkezelést: a mezőgazdaság, illetve az egészségügy helyzetén igyekeztek javítani kormányzati döntésekkel. "A szociális juttatásokkal ötmillió ember életkörülményeit tudtuk javítani" - tette hozzá.

A szocialisták elnöke szerint dolgozott közben a Fidesz is: "a választási eredmény újraszámlálását követelték, hídlezárást szerveztek, és kirobbantották az ügynökügyet".

Beszéde végén arra kérte a hallgatókat, október 20-án is a szocialista jelölteket támogassák.

"A kormány állta a szavát"

"Ha van egy felesleges 100 forintosuk, lehetőleg ne költsék hülyeségekre, fordítsák inkább jótékony célra" - kezdte értékelő szónoklatát Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, aki szerint a kormány állta a szavát, és maradéktalanul teljesítette ígéreteit.

Tekintse meg galériánkat
Az "ügyek kivizsgálásáról" szólva elmondta, érzi az emberek türelmetlenségét, de a visszásságok feltárását csak jogállami módszerekkel lehet végezni. "Ígérem, senki nem fogja megúszni, hogy lopott az önök pénzéből."

A végső cél: a jólét

"Kormányunk az esélyteremtés és a szolidarítás kormánya volt az első száz napban, és ez így lesz mindvégig" - mondta Medgyessy Péter miniszterelnök, aki szerint sikerül visszaállítani a hétköznapok nyugalmát. "Az ellenzék törekvései megbuktak, és a kormány helyett saját magukat járatták le - mondta. - Felelni fog, aki elvette más pénzét. Ígérem, ilyet sem most, sem a jövőben nem tehet senki büntetlenül."

A kormányfő kijelentette, nem lesz két közszolgálati televízió az adófizetők pénzéből. "Mert nem lehet két Magyarország, csak egy haza, egy nemzet van; erre tettem le eskümet."

Tekintse meg galériánkat
"A végső célunk, hogy jólétben éljünk a közös Európában. Az új kormány ennek szellemében dolgozott eddig, és én büszke vagyok az első száz napra" - jelentette ki a miniszterelnök.

Népünnepély

A kormánypártok aktivistái által osztogatott szórólap a kormány következő rendezvényére invitál: szeptember 21-én rendezik meg a Kossuth téren a Kossuth-emléknapot, melynek nemes egyszerűséggel Népünnepély lesz a neve.

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.