Itt a Gyurcsány-kormány 2.0

2006.06.02. 11:35
Egy hét múlva alakulhat meg a második Gyurcsány-kormány. Találgatások már hetek óta zajlanak arról, hogy kik lesznek a miniszterek, de a névsor csak mostantól tekinthető hivatalosnak. Az SZDSZ 3, a szocialisták 9 minisztériumot kapnak.

Egy hét múlva alakulhat meg a második Gyurcsány-kormány. Találgatások már hetek óta zajlanak arról, hogy kik lesznek a miniszterek, de a névsor csak mostantól tekinthető hivatalosnak. Az SZDSZ 3, a szocialisták 9 minisztériumot kapnak.

Gyurcsány Ferenc bejelentette következő kormányának miniszterjelöltjeit, néhány rövid mondattal jellemzte is őket. Gyurcsány Ferenc kormányának tagjait a bal hasábban találják meg. Ha a nevekre kattintanak, akkor (sokaknál) feltárul a múlt, a poszttal járó bukási lehetőség, az ellenlábasok és a nagy hatalmú támogatók listája. A tizenkét miniszter közül kilencen már 1990 előtt is szerepet vállaltak a politikában: négyen a KISZ-ben, öten inkább az MSZMP-ben voltak aktívak.

Petrétei, Persányi, Gráf

A pénteki bejelentés szerint Petrétei József marad az igazságügyi és rendészeti miniszter, fő feladata "az államreform magas szintű jogszabályi előkészítése" lesz.

Persányi Milkós maradhat a környezetvédelmi és vízügyi tárca élén. Gyurcsány szerint a következő évek folyamszabályozási munkáit kell irányítania, és azért kell dolgoznia, hogy Magyarország a bioenergia-termelésben Európa meghatározó országa legyen.


Tekintse meg képeinket!

Ahogy azt a kormányfő már a választási kampányban is jelezte, Gráf József az agrártárca élén marad. A "józan ész emberének és az agrármenedzsernek" a magyar áruk piacának védelme lesz az egyik legnagyobb feladata.

Molnár, Lamperth, Hiller

"Nehéz ember, nehéz feladatra" - így mutatta be Gyurcsány Molnár Lajost, az Egészségügyi Minisztérium élére kerülő SZDSZ-es egészségpolitikust. A kormányfő Molnártól azt várja, hogy legyen határozott, empatikus és kompromisszumkész, elvégre a program, amit végrehajt, a kormány programja, és nem egyik vagy másik párté.

Lamperth Mónika vezetheti a Belügyminisztériumból átalakított Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumot, és össze kell hangolnia az ország érdekét az önkormányzatok érdekével.

Hiller István, az MSZP jelenlegi elnöke oktatási és kulturális miniszter lesz. Reformot és nyugalmat kell teremtenie a területen, meg kell reformálnia a kulturális intézményrendszert, és segítenie kell az innováció és kutatás-fejlesztés megújítását.

Szilvásy, Kiss, Kóka

Gyurcsány barátja, volt cégtársa, jelenlegi kabinetfőnöke, Szilvásy György lesz a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter. A kijelölt kormányfő a "pontosság emberének" nevezte, és a központi államigazgatás átalakítása lesz a feladata. A kijelölt kormányfő bejelentette, hogy a miniszterelnöki kabinet megszűnik, feladatait a kancellária látja majd el.

Kiss Péter, az eddigi kancelláriaminiszter szociális és munkaügyi miniszter lesz, és egyben a miniszterelnök politikai helyettese is. A "baloldali csúcsminiszternek" kell segítenie elbocsátott közalkalmazottak és köztisztviselők tömegeit.

Az SZDSZ-es Kóka János maradhat a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium irányítója. Gyurcsány szerint Kókának patrióta gazdaságpolitikát kell folytatnia, segítenie kell a magyar vállalkozásokat és a piacok bővítését a régióban. Ahogy a leendő kormányfő fogalmazott: "Nem helyi bajnokságot szeretnénk nyerni, hanem jól szerepelni az Európa- vagy világbajnokságon."

Göncz, Veres, Szekeres

Göncz Kinga lesz a külügyminiszter. Ő eddig a hosszúnevű, esélyegyenlőségi tárcát vezette. A Hírszerző szerint csak az utolsó pillanatban dőlt el, hogy ő lehet a külügyi tárca irányítója. Ezt maga a jelölt is megerősítette, amikor a kormánynévsor ismertetése után azt mondta: a héten kezdett el tárgyalni az új posztról. A diplomáciai pályán civilnek számító Gönczre azért esett a választás, mert az EU-val kapcsolatos ügyek jelentős része ma szociális, gazdasági vagy éppen belpolitikai kérdés. Az új külügyminiszternek erősítenie kell az ország euroatlani, távol-keleti, oroszországi és balkáni kapcsolatait is.

Az "egyensúly emberének" kell lennie Veres Jánosnak - mondta Gyurcsány Ferenc. Ő tovább vezetheti a Pénzügyminisztériumot. A kormányfő bejelentette: a legfontosabb az egyensúly, és a ciklus közepére igyekeznek teljesíteni az euró bevezetésének feltételeit. A kormány a felkészülés gyorsabb üteme mellett áll, mondta Gyurcsány, de a pénzügyi tárca vezetőjének mindemellett meg kell őriznie empátiáját is társadalom fel.


Klikk a képre!

Gyurcsány a szerinte "tehetséges, jó és kiváló szervező, rendkívül fegyelmezett embert", Szekeres Imrét, az MSZP elnökhelyettesét választotta a honvédelmi miniszteri posztra. Igazi profi hadsereget kell formálnia a magyar haderőből.

Egyéb

Gyurcsány bemutatta a "reformember" Draskovics Tibort is, a stratégiaalkotó Államreform-bizottság leendő vezetőjét. A közvetlenül a miniszterelnök alá - azaz a minisztériumok fölé - rendelt Fejlesztési Kabinetet Bajnai Gordon, a Budapest Airport Zrt. vezérigazgatója, a Wallis Csoport korábbi vezérigazgatója vezeti majd. Ő azért felel, hogy "ne csak költsük a pénzt, hanem befektessük" - mondta Gyurcsány.

A kormány összetételének nagy részét a kormányzati titkolózás ellenére régóta lehetett sejteni. A választások után Gyurcsány azt mondta, először a kormányprogramról, utána a minisztériumi struktúráról kell megállapodni, csak ezután következhetnek a személyek.