Natália
-3 °C
7 °C

Ismét kormányátalakításra készülnek

2003.09.03. 10:46
Noha Lendvai Ildikó kedden este cáfolta a kormányátalakítáról felröppent híreket, úgy tudjuk, hogy csomagban javasolták az elküldendő miniszterek névsorát a szocialisták a kormányfőnek az MSZP keddi elnökségi ülésén. Csehák Judit lemondását már elfogadta a miniszterelnök, más posztok sorsa a hétvégéig dőlhet el.
Nemcsak az MSZP elnökségében, hanem már a kormányban is akadnak, akik szerint megérett a helyzet a minisztercserére. Úgy tudjuk, hogy a szocialista párt egy részének László Csaba pénzügyminiszter és Gyurcsány Ferenc sportminiszter ellen van a legtöbb kifogása. Ugyanakkor Csehák Judit távozása biztosnak látszik. Erről az MTI is hírt adott szerda délben, egy magát megnevezni nem kívánó, kormányhoz közel álló forrásra hivatkozva.

Csehák Judit

Csehák Judit egészségügyi miniszter esetleges távozásáról a tárcánál hivatalosan nem tudnak, csak annyi bizonyos, hogy a szaktárca a jövő évi költségvetésről alkotott elképzelése éles ellentétben áll a pénzügyi tárca javaslatával. Csehák Judit - taktikai okokból - emiatt adhatta be lemondását, amit - információink szerint - a kormányfő már el is fogadott. Utódjaként a Népszabadság Vojnik Máriát nevezte meg, aki az Országgyűlés egészségügyi bizottságát vezeti. A szocialista képviselő az Indexnek cáfolta, hogy miniszterré avanzsálna. Szerinte javítani kell a tárca költségvetési pozícióját. A másik lehetséges utódot, a korábban már egészségügy miniszterként munkálkodó Kökény Mihályt többen alkalmasnak tartják a posztra. Gulyás Erika kormányszóvivő-helyettes a távirati irodának sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta Csehák Judit lemondásának hírét.

Az MSZP keddi, éjszakába nyúló elnökségi ülésén kemény és éles vita folyt a kormány gazdaságpolitikájáról, valamint a "kormány környékén feltűnő, a társadalom által negatívan megítélt plitikusokról" - mondta az Indexnek Jánosi György választmányi elnök. Egyesek tarthatatlannak tartják a László Csaba által képviselt neoliberális gazdaságpolitikát valamint azt, hogy a Pénzügyminisztérium vezetője az MSZP-t megkerülve nyilatkozik "áremelésekről, ingatlanadóról".

Jánosi szerint politikai hiba, hogy a PM mindenfajta kompenzáció nélkül a társadalomra akarja terhelni a gazdasági problémákat. A szocialistáknak az utolsó csepp a pohárban az volt, amikor a pénzügyi tárca az ingatlanadóról szóló ötletét osztotta meg a nyilvánossággal. A nyilatkozatok miatt állítólag kedden este felmerült Máté Dániel pénzügyi szóvivő menesztése is, amit viszont László Csaba cáfolt szerdán.

A kormányfő csoportosan vált
Medgyessy Péter eddig egy alkalommal alakította át kormányát, akkor azonban jelentősen. Egyszerre kellett távoznia Jánosi György ifjúsági-, Kóródi Mária környezetvédelmi- és Görgey Gábor kultuszminiszternek. Kóródi helyére Persányi Miklóst, az Állatkert igazgatóját nevezték ki, az egyedüli terv szerinti távozó Görgey utódja Hiller István lett, aki addig az oktatási tárca politikai államtitkára volt.

Jánosi leváltásának némi aktualitást ad, hogy őt az a Gyurcsány Ferenc váltotta, akit az MSZP választmányának elnöke az utóbbi időben - ingatlanügyei miatt - hevesen támad. A kormányátalakítás során két új tárca nélküli posztot is létrehoztak: Lévai Katalint esélyegyenlőségért felelős miniszterré, Juhász Endre korábbi brüsszeli főtárgyalót a csatlakozásért felelős miniszterré nevezte ki a kormányfő. Kiss Elemér kancelláriaminiszter azután mondott le, hogy fény derült arra, volt ügyvédi irodája a Miniszterelnöki Hivataltól kapott megbízásokat.

Az egyik legélesebb politikai vitát Gyurcsány Ferenc személye okozta a keddi elnökségi ülésen. Jánosi György elmondása szerint felvetődött, hogy az lenne a legjobb, ha Gyurcsány magától állna fel a miniszteri székből. Úgy tudjuk, hogy ezt a javaslatot az elnökségi ülésen egy miniszter is támogatta.

Lendvai Ildikó kedden az Estében azt mondta: nem terveznek kormányátalakítást. Az Index információi szerint ha sor kerül a minisztercserékre, akkor azt várhatóan a hétvégi frakcióülésen jelenti be Medgyessy Péter kormányfő. Arról, hogy Kovács László pártelnök milyen álláspontot képviselt a kedd esti ülésen, informátorunk azt mondta: "hátradőlt és szabad utat engedett a vitának".

Kuncze Gábor nem kívánta kommentálni a híreket, mert hivatalosan még nem tud a változásokról. Eredetileg csütörtökön egyeztetett volna az MSZP vezetése és Medgyessy Péter kormányfő, jelenleg azonban már nem biztos, hogy sor kerül a találkozóra.