Körmendy-Ékes nem mond le

2000.11.06. 16:50
Körmendy-Ékes Judit, az ORTT elnöke nem mond le annak ellenére sem, hogy férjére elsőfokon két év nyolc hónap, börtönben letöltendő szabadságvesztést szabott ki a II.-III. kerületi bíróság. A bíróság szerint bizonyított, hogy Lissák Marcell ügyvéd jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás, csalás, közokirat-hamisítás bűntettében, valamint magánokirat-hamisítás vétségében bűnös. Törőcsik Gáborné bíró határozottan cáfolta azt a vádlotti védekezést, miszerint a vádlottak - az ügyvéd, a nyolc-nyolc hónap, egy év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélt Lissák Bertalan és Körmendy-Ékes Eszter - "koncepciós per" áldozatai lennének.
Körmendy hisz a jogállamiságban
"Mint jogász és mint olyan közszereplő, aki hisz a jogállamiságban és az igazság érvényesíthetőségében, az ítéletet nem minősítem. Magánemberként annyit szeretnék megjegyezni, hogy ez a megmagyarázhatatlanul súlyos ítélet feltehetően nem születhetett volna meg, ha én nem töltök be magas közjogi tisztséget" - áll Körmendy-Ékes nyilatkozatában.
Körmendy-Ékes Judit, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, Lissák Marcell felesége sajtónyilatkozatában leszögezte: ORTT-elnökként folytatott tevékenységét a történtek semmilyen módon nem befolyásolják.

A bíróság szerint az okirati bizonyítékok és tanúvallomások alapján kétségtelenül megállapítható a vádlottak bűnössége. Lissák Marcell 10 százalékos tulajdonosa volt a MD Stúdió Kft.-nek, és tulajdonostársait (Sepsey Juditot és Somogyi Pált) fondorlatos módon kijátsztva, okirat-hamisítás révén több mint tíz milió forintot emelt le a cég számlájáról 1995 június 17-én. Állítása szerint ugyan pénzt az üzletrésze fejében vette fel, majd később, Szalay Tihamér - Körmendy- Ékes Eszter akkori élettársa közbenjárására, miszerint "ne tegye tönkre a karriejét" - visszadta.

Körmendy-Ékes Judit
az ORTT elnöke
Üzlettársai már június 18-án megvonták tőle jogosítványait, ám ez nem került rögtön átvezetésre a cégbíróságon. Lissák ezt az intervallumot kihasználva, kijátszva a bankot, újfent leemelte a kérdéses összeget. Állítása szerint ezt szintén visszaadta Szalay Tihamérnak, aki egyébként annak a Top Team Kft.-nek volt alapítója, ahol Lissák ügyvezetői igazgatói tisztet töltött be.(A két férfit az is összekötötte, hogy ekkoriban Szalay Körmendy-Ékes Eszter élettársa volt.) Ugyanakkor Lissák a pénz visszaadására nézve csak egy tanúvallomást tudott felmutatni, Ottlik Andrásét, a külföldön bújkált, jelenleg őrizetben lévő "parlamenti csalóét."

A bíróság leszögezte, Ottlik és Lissák vallomása még egymásnak is ellentmondó, és az előbbi nem vehető figyelembe a tényállás megállapításánál. Ottlik szavahihetősége - óvatos fogalmazással is - erősen megkérdőjelezhető. Okirati bizonyíték csak arról van, hogy Lissák felvette a pénzt. (A Legfelsőbbb Bíróság egyébként jogerősen már megálapította a polgári perben, hogy Lissák köteles visszafizetni a tőkeösszeget és annak kamatait hajdani üzlettársainak.)

Nonszensz az a vallomása, hogy Lissákot üzlettársa, Sepsey bízta meg a pénz felvételével - mutatott rá a bíróság, amely azt is megállapította, hogy Lissák Bertalan másodrendű- és Körmendy-Ékes Eszter harmadrendű vádlottak bűnsegédként elkövették a sikkasztás bűntettét akkor, amikor 1993-as és 1994-es évre vonatkozóan jogtalanul igényeltek vissza több mint 12 millió forintnyi szerzői jogdíjat úgy, hogy ilyen tevékenységre semmilyen jogosítvánnyal nem bírtak. Lissák Marcellt ebben a vádpontban tettesként találták bűnösnek, a bíróság szerint a pénzt ő indította útjára a Szerzői Jogvédő Hivatalon keresztül és az nála is kötött ki. (A vádlottak szerint viszont Szalaynál.)

A bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy ahol lehetett, a vádlottak javára az elkövetéskor hatályban lévő jogszabály helyett az elbíráláskor hatályban lévőt alkalmazta. Ennek magyarázata, hogy az értékhatárok megemelkedtek, így Lissákék cselekménye ha a jelenlegi Btk. alapján bírálják el, akkor már nem minősül olyan súlyúnak. Ugyanakkor Lissák Marcell esetében nem látott módot a börtönbüntetés felfüggesztésére, súlyosbító körülményként értékelve a többszörös halmazatot. Enyhítő körülményként értékelte mindhárom vádlott esetében az időmúlást.

Lissák ártatlannak vallja magát
Lissák Marcell ügyvéd, azaz a vádlott nyilatkozatában leszögezte: "Az ítélet nem jogerős, tehát az ártatlanság vélelme továbbra is megillet". ,,Semmiféle bűncselekményt nem követtem el. Az elsőfokú döntés tehát megalapozatlan, jogellenes és elfogult. A tényekkel, az okirati bizonyítékokkal és a jogszabályokkal ellentétes módon született, és ezt be fogjuk bizonyítani - hangsúlyozta a vádlott.
Ezentúl az ORTT-elnök férjét 3 évre eltiltották a közügyek gyakorlásától és három évig nem vállalhat vezető tisztségviselőként szerepet gazdasági társaságban. A két, egy év próbaidőre felüggesztett vádlott előzetes mentesítést kapott, vagyis változatlanul büntetlen előéletűeknek számítanak. Körmendy-Ékes Eszter még köteles 50 ezer forint pénzmellékbüntetést is megfizetni.

Az ügyész mindhárom vádlott esetében a büntetés súlyosításáért fellebbezett, a védelem és vádlottak felmentésért. A kiszabható büntetés egyébként Lissák Marcell esetében 2 évtől nyolc évig terjedt, azaz, a négy év törvényi középmértéket figyelembe véve, a 2 év nyolc hónap "enyhének" mondható. A vádlottak és hozzátartozóik tárgyalótermi reagálásaikat látva, a megfigyelők számára úgy tűnt, ezt másképp gondolják.

Ítélethirdetést követően az ORTT elnöke nem kívánt nyilatkozni az újságíróknak, helyette sajtóközlemény kiadását ígérte sajtófőnöke útján. A tárgyaláson részt vett a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának politikai államtitkára, Várhegyi Attila, aki ellen gazdasági bűncselekmények miatt eljárás folyik a Pest Megyei Bíróságon.