Árpád
3 °C
12 °C

Ön dönt: hol legyen a kormányzati negyed?

2006.11.21. 14:45
Állítólag nem Szanyi Tiborék kavarása, hanem egy hiányzó számítás miatt halasztották el a szerdára tervezett kormánydöntést az új kormányzati negyed helyéről. A tervek szerint 2008 végén már onnan irányítaná az országot a minisztériumok többsége. Az Indexen most szavazhat: a három lehetséges helyszín közül hová költöztetné az államszolgákat.

Ön dönt: hol legyen a kormányzati negyed?

Állítólag nem Szanyi Tiborék kavarása, hanem egy hiányzó számítás miatt halasztották el a szerdára tervezett kormánydöntést az új kormányzati negyed helyéről. A tervek szerint 2008 végén már onnan irányítaná az országot a minisztériumok többsége. Az Indexen most szavazhat: a három lehetséges helyszín közül hová költöztetné az államszolgákat.

Egykori kormányzati negyedünk nem nyerte el maradéktalanul a Vörös Hadsereg tetszését, ezért a kor igényeinek megfelelően porig bombázták a Várat. A második világháború után jórészt a Lipótvárosban kezdett új életet a magyar kormány, az akkor még kihalt utcákon nagy sebességgel lehetett döngetni az állami Pobedákkal és Volgákkal a Kohó- és Gépipari Minisztériumból a Belkereskedelmi Minisztériumba, az Élelmezésügyi Minisztériumból a Nehézipari Minisztériumba és vissza.

A daliás időknek a rendszerváltás vetett véget. Magától értetődő volt, hogy a várba költöztessék vissza a minisztériumokat, ezzel is feledtetve a negyven év kellemetlenségeit. Gyorsan kiderült, hogy a közben idegenforgalmi központtá lett, bár néhol romos vár nem alkalmas a kormányzati negyednek. Szilvásy György mostani kancelláriaminiszter az Antall-kormány kriptoszocialistájaként (a Miniszterelnök Hivatal helyettes államtitkára volt) jelentette be, hogy a kormányzat az Árpád híd pesti hídfőjéhez költözik.

A jobboldali álmodozásokat Horn Gyula 1994-es győzelme zárta rövidre. Az új szocialista kabinetnek is mehetnékje volt a Lipótvárosból, csakhogy ők, talán lelkifurdalásból, az általuk leállított világkiállítás egyik helyszínére, a mai Millenniumi Városközponthoz képzelték el munkahelyüket, lehetőleg minél hosszabb időre. Végül inkább eladták a telkeket, és elveszítették a választást, így kormányzati felelősség nélkül figyelték, ahogy Orbán Viktor kormánya a várral kacérkodott.

Ciklusonként változott a terv

Végül a Sándor-palota felújítására futotta, amit a mindenkori köztársasági elnök köszön szépen, az Orbán-kormány fanyalogva ugyan, de maradt a nagyrészt a Kádár-korszakban kijelölt épületekben. Felmerült az Országos Széchenyi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Galéria kormányzati hasznosítása is, de Orbánék inkább a meglévő kormányzati negyedet szűkítették volna a Parlament közvetlen közelében lévő paloták felvásárlásával, a minisztériumok odaköltöztetésével. Ezelőtt – még 1999-ban – három tervezet készült egy új központra, de a kormánynak túl nagyot kellett volna álmodnia: a Vizafogót (Váci út), a mai Millenniumi Városközpontot és Észak-Csepelt képzelték el a felkért építészek.

Medgyessy Péter azt szerette volna, ha mindenkinek jó, ezért inkább a fizetéseket emelte, így nem gondolhatott új kormányzati negyed építésére. A Medgyessyt váltó Gyurcsány Ferenc a 2006-os választásra fókuszált, politikai érzéke azt súgta, hogy kormányzati negyed építésével nem lehet tömegeket megnyerni a szocialista párt politikájának.

Még nem számolták ki

A választások után, a zavargások elültével derült ki, hogy a pályázók huszonhét helyszínt javasolnak kormányzati negyednek. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) november elején három helyszínt nevezett meg. Az eredeti menetrend szerint december 7-én döntött volna a kormány arról, hogy a KVI javaslatai közül hol épüljön fel 2008-ra az új kormányzati negyed. Az előkészítés azonban olyan jól haladt, hogy a döntést előre hozták e hét szerdára, de a jelek szerint túl hamariak voltak a döntéselőkészítők. A Pénzügyminisztérium ugyanis nem készült el egy, a döntéshez szükséges számítással, emiatt most csúszik a határozat.

Megnéztük a Nyugati és a Déli pályaudvar, valamint a Lágymányosi hídtól délre eső Duna-part előnyeit, hátrányait, de döntenie most önnek kell, mégpedig gyorsan. A kormány szerdán megteszi önök nélkül is.

Déli pályaudvar és környéke


Előnyök

  • Jó tömegközlekedés (piros metró).
  • A négyes metró megépítésével párhuzamosan akár meg is szűnhet a Déli pályaudvar, szerepét a Kelenföldi pályaudvar veheti át.
  • A környéket felhúzó fejlesztések

Hátrányok

  • A MÁV nem tudott arról, hogy a pályázó spanyol Sadesa befedné a síneket.
  • Budáról a telített hidak miatt körülményes lenne a kapcsolattartás a parlamenttel.
  • Túlzottan drága és bonyolult építészeti megoldást igényelne.

2,62

Duna-part a Lágymányosi hídtól délre


A Lágymányosi hídtól délre

Előnyök

  • Az 5-ös metró egyik megállóhelye lehet a kormányzati negyed.
  • Gyorsforgalmi sáv is létrehozható a parlament felé a rakpart meghosszabbításával.
  • Jó az összeköttetés a reptérrel.
  • A megnövekedett forgalom nem a belső részeket terhelné.
  • Új, impozáns városközpont alakulhatna ki a Boráros tértől a Lágymányos híd déli részéig húzódó területen.
  • Jelentős fejlődést generálhat a Csepel-szigeten és Dél-Budán is.
  • Az építkezés azonnal elkezdhető.

Hátrányok

  • Az állam állítólag nem akar nagy, magánkézben lévő területeket vásárolni.
  • A csepeli HÉV a jelenlegi formájában nem tudná kiszolgálni a kormányzati negyedet.
  • Szűk területen lehetne építkezni.

4,10

Nyugati pályaudvar környéke


A Nyugati pályaudvar környéke

Előnyök

  • Nagyrészt a MÁV tulajdonában van, így nem kell nagy értékű, magánkézben lévő ingatlanokat vásárolni.
  • A három pályázó közül a legközelebb fekszik a Parlament épületéhez, és a Földművelésügyi Minisztériumhoz, ahova a tervek szerint átköltözne a Miniszterelnöki Hivatal 700 fős állománya.
  • Jó tömegközlekedés (kék metró).
  • Az 5-ös metrónak (Csepel-Szentendre) a közeli Lehel térre terveztek megállót.
  • Az Index szerkesztőségéhez legközelebb eső helyszín, tudósítóinknak így több idejük jutna cikkeik csiszolgatására, valamint családjukra, illetve kedvenc passziójukra.

Hátrányok

  • A közvetlen szomszédságban sok a leromlott állagú épület.
  • Túlzottan terheltek Budapest belső útjai, a Váci úton szinte minden napszakban dugó van.
  • Itt is a sínek befedésével számolnak, ami jelentősen megnővelné a beruházás költségeit.
  • A terület egy része nem a MÁV-é, a tulajdoni rendezés eltolhatja az építkezést.
  • Biztonságtechnikailag nem túl előnyös, hogy alulról védhetetlen a teljes magyar kormányzat.

3,41

Véleményüket, észrevételeiket ide írják meg!