Paskai ismét felajánlotta az országot Szűz Máriának

2001.08.15. 13:57
Szent István alakja, az államalapítás műve állt a beszédek, események középpontjában a Nagyboldogasszony-napi esztergomi ünnepség során. Az esemény alkalmából a Dunán a királyi városba szállították a Szent Koronát, amely még este visszatér a Parlamentbe. Az ünnepi misét Paskai László celebrálta, aki megismételte a Szűz Máriának tett országfelajánlást. Az érdeklődők a nemzeti ereklyét háromnegyed tizenkettőtől negyed négyig tekinthetik meg a bazilikában.
A Szent Korona jelenlétében megtartott istentiszteletet Paskai László bíboros, prímás és Karl-Josef Rauber apostoli nuncius közösen celebrálták az esztergomi bazilikában. Az oltár előtt elhelyezett nemzeti ereklyét a templom főhajójában kétoldalt helyet foglaló állami, kormányzati, önkormányzati és egyházi vezetők, valamint népviseletbe öltözött zarándokok és a koronaőrség vették körbe; a Szent Korona Testület tagjai a bazilika szentélyében foglaltak helyet.

Paskai megismételte Szent István Szűz Máriának tett országfelajánlását

Paskai László bíboros
II. János Pál pápa levélben küldte el apostoli áldását az ünnepség alkalmából. Ebben a Szentatya kifejti, a korona adományozása Szent Istvánnak Magyarország függetlenségét és az európai népekhez való csatlakozását eredményezte. Üzenetében utal rá, hogy Szent Istvánt a legtöbbször a koronával a kezében ábrázolják, amint felajánlja országát és népét a Magyarok Nagyasszonyának. "A magyar nép mindvégig megőrizte lelkében ennek a felajánlásnak a tudatát, és ez lett a magyar Mária-tisztelet nemzeti sajátossága" - írja.

A katolikus egyházfő levelében felidézi tíz évvel ezelőtti magyarországi látogatását, amikor a Hősök terén bemutatott szentmise végén, ünnepélyesen megújították ezt a felajánlást a Magyarok Nagyasszonyának.

Az apostoli levél felolvasása után Paskai László bíboros, prímás imájában megismételte Szent István Szűz Máriának tett országfelajánlását.

Áder beszélt, Orbán nem

A szentmisét követően Áder János, az Országgyűlés elnöke és Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke mondott rövid beszédet. A bazilikában ezután a Szent Korona elé járulhattak a zarándokcsoportok. A szertartás után a bazilikában Áder János idézte föl az államalapító alakját, annak az embernek az alakját, akit alig harminc évesen talált meg a történelem. Géza fejedelem fiáét, Vajkét, aki az István nevet kapta a keresztségben, s aki az első koronás uralkodója volt Magyarországnak.

Csaknem ezer esztendős az az írás, amely a koronáról szól, egy koronáról, amely tíz ékkőből áll - mondta el a Szent Korona előtt tartott ünnepi beszédében a házelnök, majd emlékeztetett rá, hogy Szent István király Imre fiának szóló intelmeiben fölteszi a kérdést: mi kell ahhoz, hogy életünket megkoronázhassuk? Mindehhez csupán a tíz drágakövet kell sorba tűznünk. Tíz ékkövét az életnek. Csakhogy ezek a drágakövek nem smaragdból, zafírból vagy gyémántból vannak. Mert erősebbek és maradandóbban a gyémántnál is - hangzik az intelem.

Végezetül Áder János arról szólt, hogy amikor ezer évvel ezelőtt a hagyomány szerint Esztergomban Szent István homlokára helyezték a magyar királyi koronát, a fiatal európai keresztény magyar állam jövőjének ígérete rejlett az ünnepi szertartásban. - Most, a harmadik évezred küszöbén a mi ünnepségünkben is a jövő ígérete, egy fiatal európai, XXI. századi polgárosodó állam jövőjének ígérete rejlik - mondta az Országgyűlés elnöke.

Mádl felavatta a Melloco szobrot

Ezután Mádl Ferenc köztársasági elnök felavatta Melloco Miklós, István megkoronázása című szobrát, amely az esztergomi bazilika előtt áll. Az Index kiküldött tudósítója szerint a résztvevők kevesebben voltak, mint amire a szervezők számítottak, így a várt 15 ezres tömeg helyett csak ötezren voltak kíváncsiak az ünnepségre.

Az esztergomi ünnepségnek délben lett vége, de a tömeg nagy része még nem hagyta el a helyszínt, ugyanis sorba állnak, hogy megnézhessék a bazilikában a Szent Koronát. Az ereklyét fél ötkor rakják föl arra a hajóra, amely visszaviszi a Parlament elé. A Szent Korona végleges helyére a Parlament kupolatermébe ezután kerül vissza.