Korrupció Magyarországon

Mindez a Transparency International magyarországi tagozata által most megjelentetett, Korrupció Magyarországon című tanulmánykötetből derül ki, amelyben önálló írások foglalkoznak a bankkonszolidációval, továbbá a kereskedelem, a közbeszerzés, a közigazgatás, a büntetőjog, a rendőrség, a bíróság, a vám- és pénzügyőrség, illetve az adóhatóság korrupcióval kapcsolatos kérdéseivel.

Bócz Endre is publikál a kötetben

A szerzők között található Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke, Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója, Polt Péter legfőbb ügyész (írásának elkészítésekor még az ombudsman általános helyettese), illetve Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék igazgatója.

Kránitz Mariann kriminológus bevezetőjében megállapítja: a korrupciós bűnözés egyik legfontosabb jellemzője a látencia. Az ismertté vált korrupciós bűncselekmények, illetve bűnelkövetők száma világszerte, így hazánkban is tragikomikusan csekély.

Magyarországon 1965 és 1980 között az ilyen jellegű cselekmények nem érték el az összes bűncselekmények egy százalékát, az elkövetők száma pedig az összes ismertté vált bűnelkövetők fél százalékát.

Ebben az időszakban az évi átlagosan 120 ezer bűncselekményből 800 volt korrupciós jellegű, a 80 ezer elkövetőből pedig mintegy 350-en követtek el ilyen jellegű cselekményeket.

A könyv prológusa szerint napjainkra az évi félmilliót is meghaladja az ismertté vált bűncselekmények száma és ehhez mintegy 130 ezer elkövető járul.

Kránitz Mariann rámutat: az ismertté vált korrupciós jellegű bűncselekmények száma azonban ma sem éri el az ezret, s az elkövetőké is csupán néhány százra tehető, így arányuk egy nagyságrenddel csökkent az összbűnözésen belül, alig egy ezreléknyi.

A magyar gazdasági életben jelentkező korrupció átfogó elemzését tartalmazza Terták Ádám, a Transparency International Magyarországi Tagozata Egyesület elnökének tanulmánya.

A korrupciót nem lehet teljesen megszüntetni

A szerző úgy fogalmaz: "A korrupciót nem lehet teljesen megszüntetni. Erre törekedni sem érdemes, hiszen ez olyan erőforrásokat igényelne és olyan áldozatokkal járna, amit nem lehet felvállalni. A korrupció elleni harcnak nem is a megvesztegetések totális kiirtására, hanem a korrupció számára kedvezőtlen környezet létrehozására kell irányulnia."

A privatizációról szólva a tanulmány megállapítja: a 90-es évek elején a volt szocialista országokban nagyon rövid idő alatt rengeteg állami vállalatot kellett átalakítani és értékesíteni, miközben hiányzott a folyamatok tisztaságának ellenőrzéséhez szükséges jogi infrastruktúra, a politikai és gazdasági tapasztalatok.

Terták Ádám kifejti: hazánkban a privatizáció időszaka jelentette azt a korszakot, amikor a politikai és gazdasági élet szereplői úgy érezhették, itt az igazi lehetőség jövőbeni anyagi jólétük és hatalmi pozícióik megalapozására. A nehezen ellenőrizhető folyamatok pedig nagy kísértést jelentettek a döntési jogkörrel felruházott közhivatalnokok számára.

Mihályi Péter magánosítással foglalkozó írása szerint Magyarország méreténél fogva nem képes arra, hogy a privatizációs döntések során csak olyan személyek kezébe adjon hatalmat, akik garantáltan, teljes mértékben érdek, elfogultság és személyes szimpátia mentesen cselekszenek. Magyarország ugyanis kis ország, azaz egy-egy területnek kevés szakembere van.

Az állami vagyonkezelő szervezetek részint a titkosszolgálatok, részint pedig üzleti alapon működtetett magánnyomozó irodák segítségével próbáltak információkat szerezni a pályázókról.

A tanulmány írója szerint kérdés, hogy adatvédelmi szempontból nem tekinthető-e törvénytelennek az az állami eszközökkel folytatott gyakorlat, amelyről Lascsik Attila, az ÁPV Rt. egykori vezérigazgatója egy nyilatkozatában így számolt be: a titkosszolgálatokkal az ÁPV Rt.-nél dolgozó "összekötő" tartotta a kapcsolatot, de minden utasítás szóban történt, s az informálódás eredményéről nem készült írásbeli jelentés.

"Nem magunktól voltunk hülyék"

Mihályi Péter idézi Csepi Lajost, az ÁVÜ egykori vezetőjét is: "tudomásul vettük, hogy vannak politikai motivációk, ez volt az ára a magántulajdonba adás folyamatának." Lascsik Attila pedig a szervezet rossz döntéseivel kapcsolatban így fogalmazott: "Nem magunktól voltunk hülyék".

A szerző megemlíti azt is, hogy az 1995. évi privatizációs törvénybe Suchman Tamás javaslatára került be az a passzus, mely szerint a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter bárkinek felmentést adhat az összeférhetetlenség alól.

Ezzel éltek is a privatizátorok. Suchman Tamás például tárca nélküli minisztersége kezdetén mintegy száz ÁVÜ-s és ÁV Rt.-s alkalmazottat részesített felmentésben.

Az ilyen felmentések révén pedig lehetőség nyílt arra, hogy a távozó privatizátor a szervezetet elhagyva olyan cégnél helyezkedjen el, amelynek eladásához valamilyen formában korábban köze volt.

Egyes vélemények szerint 1999-ben az 500 milliárd forintos közbeszerzési érték több mint 5 százaléka, azaz 25 milliárd forint vált kenőpénzzé - áll Terták Ádám tanulmányában.

Nincs jelentős különbség a már privatizált és az állami vállalatok között

Az írás szerint a megkérdezett vállalatok közel egyharmada nyilatkozott úgy, hogy rendszeresen használ kenőpénzt, összességében éves forgalma 3-4 százalékának megfelelő összeget, és ebből a szempontból nincs jelentős különbség a már privatizált, illetve az állami vállalatok között.

A jövedéki termékekkel kapcsolatos korrupciós cselekmények kapcsán a tanulmány megállapítja, hogy a 90-es évek elején a halasztott vámfizetési kedvezmény kedvező terepet biztosított a visszaélések számára, mint ahogy a gázolaj és a HTO közel azonos árszínvonala is. A 90-es évek közepén folyamatosan szigorodott a szabályozás, így szükségessé vált az olajcégek feltőkésítése, erre a szerepre pedig az alvilág jelentkezett.

Terták Ádám arra is felhívja a figyelmet, hogy az egészségbiztosítási rendszer piaci verseny hiányában nem költségérzékeny, és a döntési rendszer egycsatornás jellegéből adódóan fokozott a korrupció lehetősége.

Ezzel kapcsolatban Sóvári Mónika újságíró az egészségügyben megfigyelhető korrupcióval foglalkozó tanulmányában azt írja, hogy egyes becslések szerint évi mintegy 40 milliárd forint vándorol az orvosok zsebébe hálapénz címén.

Kovács Árpád, az ÁSZ elnökének írása megállapítja: a korrupció veszélye szempontjából az egyik legérzékenyebb terület a pénzügyi élet, a banki tevékenység.

A magyar gazdaság történetének legnagyobb bankcsődje a Postabanké. A csőd egyik oka pedig az volt, hogy a pénzintézet évekig külső ellenőrzés nélkül működött. Ennek tulajdoníthatóan a bank menedzsmentje által elkövetett súlyos hibák, a vagyon hanyag kezelése és a banki tevékenységtől idegen befektetési politikai hosszú évekig rejtve maradt.

A menedzsmenten kívül senki, még a könyvvizsgáló és a bankfelügyelet sem rendelkezett valóságos ismeretekkel a pénzintézet pozíciójáról.

Az ÁSZ-t, arra hivatkozva, hogy a bank magánpénzből jött létre és benne az állami tulajdon csak közvetett, nem engedték ellenőrzi. Ezt a politika eltűrte, az egyre inkább megfogalmazódó aggodalmakat, kedvezőtlen jeleket pedig a meghamisított eredmények belesulykoló publikálása nyomta el - írja Kovács Árpád.