Tízezren vannak a Kossuth téren

2006.10.01. 21:26
Vasárnap este kilenc órára mintegy tízezerre nőtt azoknak a tiltakozóknak a száma, akik Gyurcsány Ferenc lemondását követelik a fővárosi Kossuth téren. Az emberek egy ideig úgy tudták, hogy Orbán Viktor beszédet mond a téren, de ezt a Fidesz elnöke cáfolta. A téren a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és az Új Magyarországért Egyesület is felállított egy színpadot.

Főként középkorú és idős emberek gyűltek össze a téren vasárnap este, míg az elmúlt napokban inkább fiatalok követelték a miniszterelnök és kormányának távozását. A tömeg most tízezer fős lehet, a teret lezárták, a 2-es villamos nem közlekedik.

A Parlament mellett többszáz rendőr várakozik, de a Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint intézkedésre nem volt szükség. A téren a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 és az Új Magyarországért Egyesület is felállított egy színpadot.

Orbán is kérjen bocsánatot

Takács András, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 politikai ügyvivője beszédében kijelentette: a "forradalom" második szakaszába érkeztek és hétfőtől vidéken is szervezik a tüntetéseket, mert Gyurcsány Ferenc ellen nemzeti egységet kell kovácsolni.


Klikk!

A tüntetők között feltűnt Wittner Mária és Kelemen András, a Fidesz országgyűlési képviselői, Bencsik András, a Magyar Demokrata hetilap főszerkesztője, Kondor Katalin, a Magyar Rádió volt elnöke, Szász Károly, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének volt vezetője, illetve Grespik László, a Fővárosi Közigazgatási Hivatal volt vezetője.

A Magyar Nemzeti Bizottság 2006 színpadán egymást követik a szónokok, akiknek mondanivalója, hogy Gyurcsány Ferenc távozzon a kormány éléről, az erkölcstelenek nem ülhetnek tovább a parlamentben. Több határon túli magyar is felszólalt és határokon átívelő összefogást sürget.

Bejelentette, hogy a térre várják Orbán Viktort is, de azzal a feltétellel fogadják, ha az elmúlt 16 évért bocsánatot kér a néptől.

A Fidesz elnöke nem megy

Az Új Magyarországért Egyesület által felállított színpadon nem történik semmi, a szervezet még mindig várja Orbán Viktor, a Fidesz elnökének megjelenését.

Őrfi József, a szervezet titkára vasárnap este háromnegyed hétkor azt jelentette be, hogy az egyesület meghívására este kilenc órakor beszédet mond Orbán Viktor a Kossuth téren.

A Fidesz elnöke ugyanakkor szavazata leadásakor, délután fél hatkor cáfolta, hogy este a Kossuth térre menne, azt azonban megerősítette, hogy ellátogat a Polgárok Házába.

Varga Mihály alelnök, a Fidesz önkormányzati választásokért felelős elnökségi tagja az MTI kérdésére később azt mondta, nem hallott arról hogy Orbán Viktor a Kossuth térre menne. A politikus ugyanakkor arra kérdésre, hogy fideszes képviselők odamennek-e, azt mondta: "Egyelőre még az eredményeket várjuk, utána majd nyilván beszélünk erről is".