Ambrus
-7 °C
3 °C

Tömegsírokat találtak Kőszegen

2004.11.16. 12:53
A Lovagló-dűlőben felfedezett sírokban a feltevések szerint munkaszolgálatosok nyugszanak, de az sem kizárt, hogy az első világháború idejéből származó maradványokat találtak. Az exhumálást egyelőre senki nem vállalja.
Több száz holttestet rejtő tömegsírt találtak Kőszegen az úgynevezett Lovagló-dűlőben, de még több ilyen maradvány is lehet ezen a területen - közölte Tóth László, Kőszeg jegyzője. "Az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy az 1944-45 telén sáncmunkára vezényelt egykori munkaszolgálatosok holttesteit hantolták el itt" - mondta Tóth László.

A tavaszi csapadékos időjárás mozdította meg a földet, így találták meg az egyik tömegsírt, amelyhez hasonló még több is lehet a területen.

Szakemberek szerint viszont az sem kizárható, hogy az első világháború idejéből származnak a megtalált holttestek maradványai.

Nem vállalják az exhumálást

Egyelőre azonban nem tudni, hogy ki fogja elvégezni a másfél hektáros terület részletes feltárását, mert a különböző hivatalok tavasz óta egymásra hárítják a feladatot. Az önkormányzat értesítette a Vas Megyei Múzeumok Igazgatóságát, ám a múzeum úgy nyilatkozott, nem az ő feladatuk az exhumálás.

"Ennek ellenére ígéretet kaptunk arra, hogy segítségünkre lesznek annak megállapításában, hogy milyen korból származó maradványokról van szó" - mondta a jegyző. Andor Ferenc, a Vas Megyei Temetkezési Vállalat igazgatója az MTI-nek azt mondta: cégük kész a várossal közösen egy kegyeleti emlékhelyet létesíteni az egykori tömegsírok helyén.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.