Mária
-6 °C
-2 °C

Kovács Lászlót a kampány győzte meg

2004.06.17. 07:37
Az MSZP-elnöke közleményben tudatta, hogy már a választási felkészülés alatt meggyőződött arról, hogy 2006-ban csak "full time" pártelnökkel nyerhetnek a szocialisták. Kovács László ezért úgy döntött, hogy szétválasztja a külügyminiszteri posztot és a pártvezetést. Mások szerint ha Kovács az EU bizottságába megy, a külügyminiszteri széket Balázs Péter jelenlegi EU-biztos kaphatja.
Kovács László már az EP választás előtt döntött: nem indul az MSZP-elnöki tisztségért, de az elnökségben vállalja, ami a miniszterség mellett elvégezhető. Az elnök úgy fogalmazott, bármilyen választási eredmény, így nagyarányú győzelem esetén sem jelöltette volna újra magát.

Minden időt ráfordítani

"A mostani kampány arról győzött meg, hogy a 2006-os országgyűlési választások megnyeréséhez a párt elnökének olyan szerepet kell vállalnia, amit nem lehet összeegyeztetni a külügyminiszteri vagy más fontos kormányzati vagy parlamenti poszt ellátásával" - írta a pártelnök-külügyminiszter közleményében. Hozzátette, meggyőződése, hogy 2006-ban csak olyan pártelnökkel nyerhetik meg a választást, aki minden idejét, energiáját a párt irányítására tudja fordítani.

Ha jelölik, marad az elnökségben

Bársonyszékes jelöltek
A szóba jöhető jelöltek mindegyike miniszteri bársonyszékben ül. Közülük Hiller István kulturális minisztert, az MSZP alelnökét sokan támogatnák. A korábban lehetséges elnökjelöltnek tartott Juhász Ferenc honvédelmi miniszter is Hiller Istvánt tartaná a legalkalmasabb pártelnöknek. Sok képviselő számít Kiss Péter kancelláriaminiszter indulására. Még mindig biztos befutó lehetne Lendvai Ildikó, azonban mindeddig hiába győzködték: frakcióvezető akar maradni. A Népszabadság szerint Szili Katalin házelnök sem dédelget pártelnöki ambíciókat; benne sokan az MSZP lehetséges köztársaságielnök-jelöltjét látják inkább. Szocialista körök szerint Lamperth Mónika belügyminiszternek már nincs esélye, Gyurcsány Ferenc sportminiszternek pedig még nincs.

"Ez tette indokolttá, hogy az októberi kongresszuson a párt megújítása szempontjából fontos, olyan döntések mellett, mint a stratégia felülvizsgálata, az alapszabály módosítása, valamint a párt szervezeti felépítésének és működésének korszerűsítése, kerüljön sor a tisztújításra is" - áll a közleményben. Ez a vezetés valamennyi, azaz helyi és országos szintjén is szükségessé teszi az alapszabály szerinti jelölést és választást - hívta fel a figyelmet Kovács László. "Amennyiben a tagság megtisztel a bizalmával, szívesen vállalom a jelölést, és a részvételt a közös munkában az országos elnökség tagjaként, szívesen vállalok minden olyan feladatot, ami a külügyminiszteri munka mellett elvégezhető" - közölte a pártelnök.

A MSZP kedden elnökségi és frakcióülésen is értékelte a vasárnapi európai parlamenti választást, amelyen a párt kilenc mandátumot szerzett a Fidesz tizenkét képviselői helyével szemben.

A Magyar Hírlap több forrásból úgy értesült, hogy Kovács László a külügyminiszteri és az MSZP elnöki posztját EU-biztosi posztra cserélné. Ha az EU bizottságába megy, a külügyminiszteri széket Balázs Péter jelenlegi EU-biztos kaphatja - írja a lap.