Katonai főügyész lesz Polt utódja?

2006.09.04. 07:23
A Népszava szerint az államfő Kovács Tamás katonai főügyészt jelölheti szeptember 18-án Polt Péter legfőbb ügyész helyére.

Kovács Tamás katonai főügyészt jelölheti a legfőbb ügyészi posztra a köztársasági elnök, várhatóan szeptember 18-án - értesült a Népszava. Az altábornagy jelenleg a legfőbb ügyész egyik helyettese, őt tartják az egyik legbiztosabb befutónak.

Kovács jelölését erősítheti, hogy a Honvédelmi Minisztérium irányítása alól épp most kerül át a Legfőbb Ügyészséghez a katonai ügyészség.

Sólyom László legutóbb Horányi Miklóst, a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség főügyészét jelölte legfőbb ügyésznek, ám a parlament leszavazta az államfő választottját.

Azóta több felől is próbálták meggyőzni Sólyom Lászlót, változtasson eddigi gyakorlatán, de a köztársasági elnök leszögezte, továbbra sem egyeztet a pártokkal az ügyben, és csak egy személyt jelöl a legfőbb ügyészi posztra.

Sólyom meglepődött?

Meghökkentőnek nevezte a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke, hogy a Népszava hétfői írásában kormányzati körökből származó értesülésekre hivatkozva nevezte meg Kovács Tamás katonai főügyészt, mint lehetséges legfőbbügyész-jelöltet. Wéber Ferenc az MTI megkeresésére elmondta: az államfő korábban kategorikusan kijelentette, hogy pártokkal a legfőbbügyész-jelölt személyéről nem egyeztet, így érthetetlen, hogyan származhat kormányzati körökből ilyen jellegű információ.

Sólyom László szeptember 18-án nevezi meg jelöltjét. Egy személyt nevez meg és mint azt már korábban is elmondta, a jelölt, hasonlóan Horányi Miklóshoz, minden szempontból alkalmas lesz a legfőbb ügyészi posztra - tette hozzá. Wéber Ferenc az államfő egy korábbi, a Heti Válasznak adott lapinterjújára hivatkozva megismételte, hogy a legfőbbügyész-jelöltnek kitűnően kell ismernie a büntetőeljárást és a büntetőjogot, komoly ügyészi tapasztalattal kell rendelkeznie. Képesnek kell ellenállnia a politikai nyomásnak és kézben tartani az ügyészség hierarchikus rendszerét.

"Folyamatban van a jelölt kiválasztása, ezt követően kerül sor a szakmai véleményeztetésre" - fogalmazott a KEH sajtófőnöke. Az, hogy mely szervezetekkel és pontosan mikor véleményezteti jelöltjét az államfő, a személy kiválasztását követően döntenek - tette hozzá.