Pert nyert a Fidesz Kovács László ellen

2002.11.12. 14:23
Első fokon megnyerte a Fidesz azt a személyiségi jogi pert, amit Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke ellen indított az országgyűlési választások két fordulója között tett nyilatkozatai miatt. A Budai Központi Kerületi Bíróságon (BKKB) kedden hozott ítélete szerint Kovácsnak bocsánatot kell kérnie.
A Fidesz keresete szerint Kovács László megsértette a párt jó hírnevét, amikor ez év április 18-19-i nyilatkozataiban arról beszélt, hogy egy nagy magyar állami vállalat külföldön készíttet hamis MSZP-s röplapokat, és azokat a kampánycsend idején akarják szétosztani; a Fidesz pedig egy számára kedvezőtlen választási eredmény esetén megpróbálja azt a látszatot kelteni, hogy a szocialisták választási csalást követtek el.

A Fidesz egyből lépett

Pokorni Zoltán, a Fidesz akkori elnöke április 19-én jelentette be, hogy Kovács Lászlónak bíróság előtt kell majd felelnie kijelentéséért, amelyek szerint a Fidesz MSZP-snek látszó röplapokkal próbálja megzavarni a kampánycsendet. A Fidesz rögtön lépett, és rágalmazásért polgári peres eljárást kezdeményezett az ügyben. A pártelnök azt üzente a szocialistáknak, "fújják le a röplapakciót, mert le fognak bukni".

Kovácsnak elnézést kell kérnie

A BKKB nem jogerős ítéletében megállapította, hogy Kovács László kifogásolt nyilatkozataiban hamis látszat keltésével megsértette a Fidesz jó hírnévhez fűződő jogát. A bíróság kötelezte Kovács Lászlót arra is, hogy három országos napilapban tegye közzé az ítélet rendelkező részét, és kérjen elnézést a Fidesztől.

Kovács László jogi képviselője az MTI kérdésére elmondta, hogy várhatóan fellebbeznek az elsőfokú ítélet ellen, így a személyiségi jogi per másodfokon a Fővárosi Bíróságon folytatódik majd.