Kövér otthon tartaná a baloldali szavazókat

2005.09.16. 13:05
Kövér László fideszes vezető szerint pártja 2006-ban nem csak a szavazók meggyőzésével, hanem a baloldali szavazók "otthon tartásával" győzhet. A Zala Megyei Hírlap beszámolója szerint Kövér Hévizen azt mondta: 2002-ben a jelenlegi kormány úgy nyert, hogy a gyűlöleti energiát mozgási energiává alakította.

"A 2006-os választásokon nem csak az dönt majd, hogy hány embert lehet a bizonytalanok közül a jobboldal szavazóbázisához csábítani, hanem az is, hogy ki mennyi baloldali hívet tud majd rábírni a szavazáskor az otthonmaradásra - mondta Kövér László, a Fidesz választmányi elnöke csütörtökön Hévizen. A Zala megyei Hírlap tudósítása szerint a politikus a Széchenyi István Polgári Egyesület meghívására érkezett a fürdővárosba, ahol kijelentette: a mintegy kétmilliónyi ingadozó meggyőzésével, mennél több embert kell majd jövőre az urnákhoz vinni, de nemcsak a megjelentek, hanem a távol maradók is befolyásolhatják majd a választások kimenetelét.

Kövér László úgy vélte, hogy noha a jelenlegi kormánynak nincsenek az országot előre vivő gondolatai, a baloldal mégis képes valamilyen módon az emberek meggyőzésére. A fideszes választmányi elnök szerint az MSZP 2002-ben a pártja ellen felkorbácsolt "gyűlöleti energiát alakította mozgási energiává", és így sikerült a többletszavazatok megszerzése.

Eredményeket hangsúlyozni

A választmány elnöke emlékeztette a megjelenteket, hogy nekik hajdan húsz százalékról öt százalékra sikerült leszorítani az inflációt, emellett kétszáznegyvenezer munkahelyet teremtettek. Ezért szerinte azt kell hangsúlyozni, hogy eredményeket felsorakoztató változás csak a Fidesz - MPP vezetésével érhető el.

A választmányi elnök szerint a magyarországi média "csak arra jó, hogy e kormányt segítve annak múltbeli bűneit a szőnyeg alá söpörje".