Kövér: nem szabad 2010-ig várni

2007. április 17., kedd 21:02

Nem szabad várni a 2010-es választásokig a jelenlegi kormány menesztésével - jelentette ki Kövér László Miskolcon. Szerinte a kormányzat azért nem távozott magától, mert "rossz politikai iskolába jártak", és azért, mert "amit ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy holnap már a szomszéd elvtárs ellopja".

Nem szabad várni a 2010-es választásokig a jelenlegi kormány menesztésével - jelentette ki Kövér László Miskolcon, a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyei nyugdíjas tagozatának keddi ülésén.

A kormány távozása eléréséhez azért kell megragadni minden eszközt, mert "egyrészt demokraták vagyunk, kettő: a lelkiismeretünknek tartozunk annyival, hogy mindent megpróbáltunk" - mondta a legnagyobb ellenzéki párt országos választmányának elnöke.

Zakó után

Kövér László szerint a kormánynak egy "akkora zakó után", mint amit tavaly ősszel kapott, le kellett volna mondania, mint minden demokráciában teszik ezt a kormányok.

Szerinte a kormányzat azért nem távozott, mert "rossz politikai iskolába jártak", és azért, mert "amit ellophatsz, azt ne halaszd holnapra, mert lehet, hogy holnap már a szomszéd elvtárs ellopja".

A gyerekeink jövőjét lopják - mondta, hozzátéve: a gyerekeinknek, az unokáinknak kell jövőt, életet adni az országban, a kormány viszont éppen ezt veszi el tőlük.

Aszódi a forradalmi helyzetről és a slusszkulcs beadásáról

Aszódi Pál, a párt nyugdíjas tagozatának elnöke a rendezvényen közölte: a Fidesz-KDNP által kezdeményezett népszavazáson mindenkinek ott kell lennie, amennyiben meglesz a 60-70 százalékos részvételi arány, olyan többlethez juthat a jobboldal, hogy az alkotmányos renden belül "meg tudjuk oldani alapvető problémáinkat".

Más törvényes lehetőségünk nincs, a népszavazáson számítunk a nyugdíjasokra, és arra, hogy ez a népszavazás valóban forradalmi helyzetet hozzon, és "ezeknek be kelljen adni a slusszkulcsot", mert másképp semmi reményünk nem lehet arra, hogy a nyugdíjasoknak jobb legyen a helyzetük - jelentette ki.

A rendezvényen Kövér László - nagy derültség közepette - azt is elmondta: az MSZP és a kormány mai vezetőihez képest Horn Gyula Grál-lovag volt, egy nemzeti érzésű, elkötelezett baloldali politikus.

Az a szerencsétlen Persányi

Az SZDSZ-n belüli pozícióosztásokról szólva úgy fogalmazott, "egy szabad szemmel nem látható támogatottságú párt" alulmaradt pártelnökjelöltjének azt mondják "tied a környezetvédelmi tárca."

"Nem azt kellene megnézni, hogy az a szerencsétlen Persányi jól dolgozott-e - egyébként nem dolgozott jól, ezzel nem lógott ki a kormányból, de nem okozott kárt -, de az fel sem merült, hogy az ország érdeke mit kíván. Fodor és a Kóka alkudoznak a környezetvédelmi tárcáért" - mondta Kövér László.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!