Kövér László a Budai Nemzeti Körben

2000.09.20. 23:21
Nem törekszem tárgyilagosságra, amikor a kormány kétéves tevékenységét értékelem - mondta Kövér László, a Fidesz elnöke szerda este ,,az ingadozókat a jobboldalnak megnyerni kívánó" Budai Nemzeti Kör első összejövetelén. A pártelnök a körülbelül százfős hallgatóság előtt elsősorban a kormány ,,sikertörténetének" legfontosabb állomásait részletezte, de kitért a rég óhajtott médiaegyensúly megvalósításának kudarcára is.
Az a világ, amiről az ellenzék beszél, nem létezik, még az sem igaz, amit kérdeznek - mondta Kövér László, a Fidesz elnöke szerdán este Budapesten, a Budai Nemzeti Kör rendezvényén, miután kifejtette, hogy nem törekszik a tárgyilagos véleményalkotásra, amikor a kormány kétéves tevékenységéről beszél.

Kövér László a kormány legalapvetőbb célkitűzésének a családok támogatását nevezte, amelyhez hozzátette: hosszú ideje a Fidesz-kabinet az első, amely észreveszi a demográfiai katasztrófa veszélyeit és sikeresen tesz is megelőzésük érdekében. Ennek érzékeltetésére elmondta, hogy idén, az első negyedévében már 1300-zal több gyermek született, mint az elmúlt év hasonló időszakában. Szerinte ez is bizonyítja, hogy lehet állami eszközökkel növelni a gyermekvállalási kedvet, míg a "szociállibériás" előző kabinet Bokros-csomagjának üzenete az volt: "nincs szükség a gyermekeitekre, nincsen szükség rátok".

A gazdasági növekedés, a fekete- és szürkegazdaság visszaszorítása és a munkanélküliség csökkentésén túl Kövér szerint mára sikerült visszaszorítani a szervezett bűnözői körök tevékenységét, és a hathatós intézkedéseknek köszönhetően nem történt meg a hídverés a politika és a bűnözők világa között. Ám ez nem volt egyszerű feladat egy olyan szituációban, amikor a média egyes bűnözőket gyermekeik láthatásától eltiltott szegény családapaként mutatott be - mondta a pártelnök, utalva Tasnádi László előzetes letartóztatásának médiavisszhangjára.

A nemzeti érdekű külpolitikát meg kell erősíteni, és nem lehet például olyan "pocsék és alkalmatlan alapszerződéseket" kötni és a ,,legrosszabb balkáni politizálást folytatni", mint az előző ciklusban - hangoztatta Kövér.

A pártelnök szerint a médiában a jelenlegi kormányzatnak az elmúlt két esztendőben a reméltnél kevésbé sikerült egyensúlyt teremtenie, és jelenleg 1:9 arányban küzdenek az ellenséges médiával - szögezte le, majd megjegyezte: ez az arány valószínűleg így is marad az elkövetkezendő időszakban.

A pártelnök szerint a kormánynak hazánkban kisebb mozgástere van, hiszen több nyugati országban a miniszterelnök nevezi ki a közszolgálati rádió vagy televízió elnökét, és ,,nem holmi kuratórium". Az MSZP sikeres kommunikációjának titka Kövér szerint az, hogy ,,az információáramlás kapillárisaiban, a legutolsó tanári kartól kezdve, a lépcsőházakon át, a tömött buszokig mindenhová el tudják juttatni a maguk, egyébként nem szalonképes üzeneteit, a rágalmakat, a fekete propagandát és az uszítást."