Miklós
-7 °C
2 °C

Az országjelentés befolyásolásával vádolja a szocialistákat Kövér

2000.11.23. 20:34
Kapcsolódó cikkek (2)
Az MSZP mindent megtett azért, hogy az Európai Unió Magyarországról készített jelentése minél kedvezőtlenebb legyen - jelentette ki Kövér László, a Fidesz elnöke az Eckhardt Tibor Politikai Akadémia rendezvényén csütörtökön Budapesten. Kövér szerint sejtésüket Günter Verheugen az EU bővítési biztosa is megerősítette. Kovács László, a szocialisták elnöke szerint a "feltételezésének" semmi alapja nincs, ha valaki ártott a Magyarország megítélésének, az éppen a Fidesz első embere és a kormányfő.
Lobbizás folyt az országjelentés tartalmának meghatározása és befolyásolása érdekében - állította Günter Verheugen bővítési biztos közlésére hivatkozva Kövér László, a Fidesz elnöke. A legnagyobb kormánypárt első embere meg is nevezte a lobbistákat: szerinte az MSZP mindent megtett azért, hogy az Európai Unió Magyarországról készített jelentése minél kedvezőtlenebb legyen - jelentette az MTI.

Elmaradt az egyszavas válasz

Egyesek arra tettek óriási erőfeszítéseket ,,az Unió bővítésétől félő és abban nem feltétlenül érdekelt" nyugat-európai szakszervezeti vezetőket mozgósítsák annak érdekében, hogy a szociális fejezet tárgyalását ne zárja le az Európai Unió Magyarországgal - jutott a Fidesz tudomására a pártelnök közlése szerint.

,,Hogy miként kell minősíteni ezt a magatartást, erre csak azért nem adok egyértelmű, világos és egyszavas választ, mert megint heteken keresztül a sajtó középpontjába vonnám magam" -jegyezte meg a Fidesz elnöke. De bízom az önök találékonyságában, hogy megfejtik, mire gondolok - tette hozzá Kövér László.

'A villamos kerekei alól jövő mosoly sosem őszinte'

Kövér László: "Morális alapú öncenzúra azért nem ártana."
Kövér László felszólította az MSZP-t, hogy ne akadályozza az európai uniós csatlakozási folyamatot. Remélem, az ellenzéki pártok baloldali része politikai befolyását az ország érdekében hasznosítja ezután - jegyezte meg a kormánypárti politikus. Felidézte, hogy a szocialista ellenzék némely képviselője olyan örömmel fogadta az ország számára óriási sikert jelentő országértékelést, hogy arról az a mondat jutott az eszébe: "a villamos kerekei alól jövő mosoly sosem őszinte".

A Fidesz-elnök ismét érintette a hétfői, bécsi beszédében bírált hazai médiaviszonyokat. Az országjelentés a Fidesz elnöke szerint tartalmazza, hogy Magyarország tiszteletben tartja a sajtószabadságot, de úgy vélekedett, ezen a területen "morális alapú öncenzúra azért nem ártana".

Kovács szerint Kövér ártott a csatlakozás ügyének

Semmi alapja nincs Kövér László MSZP-t érintő "feltételezésének" - jelentette ki Kovács László, a szocialisták elnöke az MTI-nek az Eckhardt Akadémián elhangzottakra reagálva. Kovács László hangsúlyozta: pártja politikusai minden alkalommal a bővítés gyorsítása és az egyéni elbírálás alapján, kisebb csoportokban történő csatlakozás mellett érveltek.

Kovács szerint ha valaki ártott a csatlakozás ügyének, akkor az maga Kövér László, és Orbán Viktor kormányfő. Semmiféle előnyünk nem származna abból, ha a valóságnál kedvezőtlenebbnek állítanánk be a magyarországi viszonyokat - hangsúlyozta a szocialista pártelnök.

'Arcátlan manipuláció'

Az FKGP ereje olyan jelentős, hogy nekünk ártani már nem lehet - mondta az Eckhardt Akadémia rendezvényén ugyancsak jelen lévő Torgyán József, a kisgazdák elnöke. Az FKGP-t ért politikai támadásokról úgy fogalmazott, hogy azok nem véletlenül esnek az SZDSZ és az MSZP kongresszusra előtti időszakra, ezek a támadások ugyanis kongresszusi felajánlásuk részét képezik. Torgyán megismételte hétvégi kijelentéseit és az FKGP két-három százalékos támogatottságát mutató közvélemény-kutatási adatokat arcátlan manipulációnak minősítette.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.