Tóth el akarja vágni Kövér alternatív csatornáit

2005.11.02. 16:34
A Kövér László alternatív titkosszolgálati forrásaival foglalkozó, zárt viták titkosságának feloldását kezdeményezte Tóth András, a titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár. Tóth szerint a Mucuksa-gate lehallgatási jegyzőkönyvei már tavasszal a nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjainak birtokában lehettek.

Nem lehet külön kezelni a pártérdeket szolgáló kiszivárogtatásokat és egyes politikusok "alternatív információgyűjtését", jelentette ki az Indexnek nyilatkozva Tóth András. A titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár szerint el kell vágni azokat a csatornákat, amelyek lehetővé teszik a jogellenes hír- és információszerzést.

Éppúgy, mint az előző kormány idején

Az államtitkár azután beszélt a titkosszolgálati kiszivárogtatásokról, hogy az Index megírta: Kövér László az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes elnöke a testület október 11-i, zárt ülésén lényegében elismerte, hogy az NBH tevékenységéről tájékozódva hivatalos út mellett alternatív forrásokat is igénybe vesz. Tóth András szerint Kövér azzal indokolta "jogi és erkölcsi szempontból egyaránt tarthatatlan álláspontját", hogy ha a nemzetbiztonsági bizottság csak a hivatalos beszámolókra hagyatkozna, nem lenne túl sok érdemi lehetősége a szolgálatok ellenőrzésére, jóllehet az államtitkár szerint "a bizottsági elnök úr is pontosan tudja, hogy éppúgy, mint az előző kormányok idején, a bizottság a törvénynek teljesen megfelelően, minden őt megillető információhoz hozzájut".

Két helyről jöhetett

Tóth András elmondta, hogy az október 11-i ülésen elhangzottak jelentős része nem államtitkok, ezért egy Kövér Lászlónak elküldött levélben már a múlt hét végén kezdeményezte a szöveg titkosságának feloldását. Az államtitkár szerint egyébként több információ is arra utal, hogy a Szatmári-ügyről először hírt adó Magyar Nemzet a botrányt kirobbantó cikkéhez egyrészt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának környezetéből, másrészt a Nemzetbiztonsági Hivatalból illegálisan kihozott telefonlehallgatási jegyzőkönyvek anyagaiból merített információkat.

A Magyar Nemzet után röviddel romániai sajtótermékekhez - a Cotidianulhoz és a Transindexhez - minden bizonnyal Magyarországról került ki - a tartalmát már "dokumentummal" is alátámasztó - információ, állította Tóth András. Az államtitkár szerint a források egybeesésére utal az is, hogy jóval korábban, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok 2004. évi tájékoztatóját megvitató bizottsági ülésén a testület ellenzéki tagjai olyan kérdéseket fogalmaztak meg, amelyekből egyértelműen kiderült, hogy tudják azt, amire választ várnak. A május elején a bizottság előtt elhangzott kérdések éppen azokkal a lehallgatási jegyzőkönyvekkel voltak összefüggésben, amelyek később "kiszivárogtak" a sajtóba. Az államtitkár szerint a lehallgatásokról szóló minősített információkat legális úton akkor még a képviselők sem szerezhették meg. "Mint a Bizottság előtt is elmondottam, nagyon nehéz e tények között az ok-okozati összefüggést nem felismerni" - jelentette ki Tóth András az Indexnek.

Kövér Lászlót is szerettük volna megkérdezni, feloldja-e a zárt ülés anyagának titkosítását, a bizottsági elnököt azonban nem sikerült elérnünk.