Miklós
-7 °C
2 °C

Dávid Ibolya: a lisszaboni határozat sérti a nemzeti önérzetet

2003.06.15. 01:20
Kovács László külügyminiszter szerint Orbán Viktor nem válaszolt kérdéseire a Kereszténydemokrata Internacionálé (CDI) Magyarországot elítélő lisszaboni határozata kapcsán, amikor szombati levelében a jogsértések elleni fellépésre szólította fel az MSZP elnökét.
"Arra kértem Orbán Viktort, hogy tényekkel támassza alá azokat a vádakat, amelyeket a kereszténydemokraták nemzetközi szervezetével elfogadtatott, de a Fidesz elnöke a kérdéseimre nem válaszolt" - mondta az MSZP elnöke az MTI-nek.

Orbán Viktor levele szerint az elmúlt évben több magyar és nemzetközi szervezet - többek között az Európai Néppárt - emelte fel a szavát amiatt, hogy egyes ügyekben nem érvényesülnek megfelelően az emberi jogok Magyarországon.

"Önt, mint a Magyar Szocialista Párt elnökét arra kérem, tegyen meg mindent annak érdekében, hogy az emberi jogokat érintő jogsértések megszűnjenek, továbbá azért, hogy a kormány maradéktalanul tartsa tiszteletben az emberi jogokat" - írta Orbán Viktor Kovács Lászlónak.

A CDI végrehajtó bizottsága június 4-ei lisszaboni ülésén a Fidesz kezdeményezésére határozatban ítélte el Magyarországot "az alapvető politikai és állampolgári jogok megsértése miatt."

Kovács László szocialista pártelnök pénteken kérte fel a volt kormányfőt, hogy bizonyítsa vádjait, amelyeket a lisszaboni ülésén "elfogadtatott", és "árulkodónak" nevezte, hogy Orbán Viktor napokig nem foglalt állást az ügyben.

"Bár az emberi jogi kérdések fontosak, más olyan ügyek is napirenden vannak, amelyekkel foglalkozni kell; itt van a nyakunkon a Medgyessy-csomag, a kórházprivatizáció" - indokolta a volt kormányfő eddigi hallgatását az MTI-nek Edelényben.

Szili Katalin házelnök szerint nem etikus belpolitikai kérdéseket nemzetközi porondra vinni.

Az Országgyűlés elnöke Szolnokon leszögezte: Magyarországon kiépültek a jogállamiságnak azok az intézményrendszerei, amelyek biztosítják azt, hogy "belül megoldjuk, ha bárkinek ilyen gondja van".

Dávid Ibolya, az MDF elnöke a dokumentum kapcsán úgy nyilatkozott: az "sérti nemzeti önérzetét".

"Egyes tartalmi elemeivel egyet tudok érteni, de ezzel a formával messze nem. Nem szerencsés sem kormányon, sem ellenzékben külföldi döntőbírót keresni belpolitikai kérdésekben. Korábban is, amikor az SZDSZ és az MSZP cselekedett hasonlóan, elítéltem ezt a gyakorlatot" - jelentette ki az MDF elnöke Aldebrőn.