Főosztályvezetőket betonoznak a minisztériumok

2007.08.14. 17:16
A köztisztviselői törvény módosítása értelmében az államigazgatásban dolgozó főosztályvezetők további sorsáról augusztus 14-ig döntést hoznak: megbízatásuk az eddigi határozatlan helyett hat évre szól majd, vagy visszavonják a vezetői megbízást, és munkakörükre pályázatot írnak ki. Eddig négy minisztériumban született döntés.

A parlament idén módosította a köztisztviselők jogállásáról szóló törvényt. A módosítás értelmében „a központi államigazgatási szervek, valamint területi és helyi szerveik, továbbá a minisztérium főosztályának vezetésére adott megbízás, kinevezés – az eddigi határozatlan idejű kinevezéssel szemben - határozott idejű megbízássá alakul át. A főosztályvezetői megbízás, kinevezés hat évre szól, amely meghosszabbítható.”

Dudás Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal (MEH) szakállamtitkára az Indexnek elmondta, a változtatás egyik lényege, hogy egy főosztályvezetőt (vagy annak megfelelő besorolású köztisztviselőt) augusztus 15-e után nem lehet majd indoklás nélkül felmenteni. Megbízatásuk az eddigi határozatlan helyett határozott ideig, hat évig tart majd. Az államtitkár tájékoztatása szerint a főosztályvezetőknek vagy automatikusan felajánlják, hogy hat évre meghosszabbítják posztjukon, vagy visszavonják a vezetői megbízást, és pályázatot írnak ki a helyükre. Ebben az esetben persze az eddigi főosztályvezetők is pályázhatnak.

Dudás Ferenc szerint az is elképzelhető, hogy valaki nem akar automatikusan újabb hat évig vezető beosztásban maradni, ebben az esetben köztisztviselői munkakört és ezzel egyidejűleg szakmai főtanácsadói címet – a Miniszterelnöki Hivatalban kormány-főtanácsadói címet – kell felajánlani. Ha öt nap alatt ezt nem fogadja el, köztisztviselői pályája véget ér.

A MEH államtitkára szerint körülbelül 200-300 embert érint a változás. Ők elsősorban minisztériumi főosztályvezetők, de köztük van az APEH elnöke, az APEH regionális, helyi igazgatóságainak vezetője, a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal központja vezetője, vagy például az Egyenlő Bánásmód Hatóság vezetője.

Vannak, akik hosszabbítanak

A Pénzügyminisztériumban meghosszabbítják a szerződéseket, mondta el kérdésünkre Pichler Ferenc sajtófőnök, a sajtó és kommunikációs főosztály vezetője, aki tájékoztatása szerint maga is kedden írta alá új szerződését további hat évre. Pichler úgy tudja, a Pénzügyminisztérium többi főosztályvezetője is hasonló szerződéseket kapott. A tárca weboldalának szervezeti ábrája szerint így összesen 18 főosztályvezetőről van szó.

Körtelefonunk során a másik szélsőséggel a Külügyminisztériumban találkoztunk, ahol kérdésünket először döbbenettel fogadták, majd közölték, még nem is hallottak róla. Segítőkészen megjegyezték, a kérdéssel Horváthné Fekszi Márta közpolitikai államtitkárhoz kell fordulni, ő azonban kedden egész nap elfoglalt, így legkorábban szerdán tud reagálni kérdésünkre.

Az Egészségügyi Minisztériumban hét főosztályvezető dolgozik, mindannyian további hat évig maradnak is a tárcánál, már alá is írták a szerződéseket, mondta el kérdésünkre Kundra Anna sajtófőnök, a kommunikációs osztály vezetője. Az APEH-nál 11 embert érint a törvénymódosítás, egyiküket sem küldték el.

Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumban összesen 15 embert érintene a változás, de pályázatot nem írnak ki, mert - ahogy a tárca sajtófőnöke érvelt - azt csak arra az esetre írja elő a törvény, ha a miniszter nem akarja tovább foglalkoztatni az érintett vezetőt.

Fodor mindent pályáztat

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium tájékoztatása szerint Fodor Gábor összesen 36 vezetői álláshelyre ír ki pályázatot szeptember elején, ami 15 minisztériumi főosztályvezetői pozíciót jelent, 9 nemzeti park igazgatói, 10 környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségi posztot, valamint az Országos Meteorológiai Szolgálat és az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség vezetői álláshelyét.

Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a vezetőket kompetencia és szaktudás alapján akarja megbízni, így senkit nem nevez ki pályáztatás nélkül hat évre. A pályázaton természetesen a jelenlegi vezetők is indulhatnak. Az ő megbízatásukat a miniszter kedden visszavonta, a pályáztatás végéig pedig megbízott vezetőként dolgoznak.

Aludni kell rá

Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sajtóosztályán felhívták a figyelmünket arra, hogy a jelenlegi helyzet egy statikus állapot, mi ezt nyugtáztuk, végül felkértek arra, hogy kérdésünket emailben jutassuk el, hogy arra a megfelelő szakemberek írhassák meg a választ, ami várhatóan szerdánál korábban nem születik meg.

Kérdésünket emailben kellett eljuttatnunk a Honvédelmi Minisztériumnak is, ahol szintén jelezték, legkorábban szerdán tudnak tájékoztatást adni. A Szociális és Munkaügyi Minisztériumban délután fél négykor már senkit nem tudtunk elérni, aki válaszolt volna kérdésünkre. Nem reagált egyelőre az Oktatási és Kulturális, a Földművelésügyi Minisztérium sem.