Gyurcsány semlegességet vár a közszolgáktól

2006.01.09. 15:43
A minisztériumok a közelgő választásoktól függetlenül továbbra is koncentráljanak a munkára és őrizzék meg pártatlanságukat – kérte Gyurcsány Ferenc a hétfői közigazgatási államtitkári értekezlet résztvevőit, akiknek az egyre tolódó államreformról is beszélt. A Fidesz szerint a kormány négy éve ígérgeti a kisebb, olcsóbb államigazgatást, miközben a létszám az elmúlt négy évben több ezer fővel nőtt.

Sem a közös európai együttműködés, sem az ár- és belvízhelyzet, vagy a szükséges mezőgazdasági munkák nincsenek tekintettel arra, hogy Magyarországon választások lesznek, továbbra is az emberek számára fontos kérdésekkel kell foglalkozni – mondta a kormányfő a minisztériumok közigazgatási államtitkárainak tartott hétfői értekezleten.

A miniszterelnök ezért azt ajánlotta az államtitkároknak, hogy a választási évtől függetlenül továbbra is koncentráljanak a Száz lépés programjának megvalósítására, és őrizzék meg az igazgatási kar semlegességét.

Állam és párt

Felszólította hallgatóságát, hogy minden olyan vezetői magatartást akadályozzanak meg, amely esetleg a lojalitás, a hűség feltételévé a pártpolitikai beállítottságot teszi. Gyurcsány Ferenc azt mondta: ő is el fogja választani miniszterelnöki és pártpolitikusi tevékenységét. Pártpolitikusként, esetleg miniszterelnök-jelöltként nincs közöm az igazgatási karhoz, önök és az önök kollégái fel vannak arra jogosítva, hogy minden ilyen törekvésemet visszautasítsák; de nem fog ilyen bekövetkezni, közölte hallgatóságával a kormányfő.

Mint mondta: meg fogja védeni az igazgatási kart az olyan megalapozatlan, politikai indíttatású fenyegetésektől, amelyek például a testület megfelezéséről szólnak. Utalt arra, hogy a négy évvel ezelőtti 83 milliárdról 2006-ra 66 milliárd forintra csökkentek a minisztériumok igazgatási kiadásai, és a költségek további mérséklésére szerinte az adott struktúrában nincs lehetőség.

"Az a szándék, hogy a rendszerváltás óta eltelt időszak legátfogóbb és legmélyebb államreformjának nyissunk utat" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. Mint mondta: ez a munka a következő kormány megalakításáig folyamatosan zajlik majd, hogy az újonnan hivatalba lépő kabinetnek rövid adaptációs időszak után csak a bevezetés legyen a dolga.

Növekvő létszám?

A kormány négy éve ígérgeti a kisebb, olcsóbb államigazgatást, az államreformot, azonban ebből semmi sem valósult meg, sőt az államapparátus létszáma az elmúlt négy év alatt több ezer fővel nőtt – reagált a kormányfő szavaira Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője.

A politikus közleménye szerint a "luxusbaloldal kormányában" 50 százalékkal több állami vezető dolgozik, mint amennyi az Orbán-kormányban volt, és a legnagyobb mértékben - 20 százalékkal - éppen a Miniszterelnöki Hivatal személyi állománya növekedett.

Halász János szerint a Gyurcsány-kabinet állami vezetői a magyar adófizetőknek évente összesen 6,2 milliárd forintjába kerülnek, ami kétszerese annak, mint amennyi az Orbán-kormány idejében alkalmazott állami vezetők esetében lenne. A szóvivő véleménye szerint "eddig soha nem látott mértékben" költ a kormány közpénzt önmaga népszerűsítésére, sikerpropagandára és kormányzati luxuskiadásokra.

"A példátlan kormányzati pazarlás megszüntetésének első lépéseként még ebben az évben a felére kell csökkenteni az állami vezetők juttatásaira fordított költségeket" - írta a fideszes politikus.