Három hivatalvezetőt menesztett Gyurcsány

2004.09.28. 17:13
A belügyminiszter kezdeményezésére Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök hétfőn azonnali hatállyal menesztett három közigazgatási vezetőt. A Hajdú megyei értetlenül áll elbocsátásának híre előtt, ugyanis sem a belügyminisztérium, sem a kormányfő nem indokol. A Fidesz politikai összeesküvést gyanít.
Fidesz: politikai alku
Kupper András, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője zárt logikai alakzatot lát a fővárosi hivatalvezető elmozdítása és Demszky Gábor szerinte összeférhetetlen állásai között. Augusztus 31-én a közgyűlés úgy szavazott, hogy nem összeférhetetlen Demszky főpolgármesteri és Európai Parlamenti munkája. Felkai László hivatalezető azonban eljárási hiba miatt szabálytalanak találta a közgyűlési döntést. A fővárosnak egy hónapja van, hogy ismét határozzon az ügyben. Kupper keddi sajtótájékoztatóján azt közölte, hogy Felkai kilátásba helyezte, hogy bírósághoz fordul. A Fidesz szerint az SZDSZ emiatt akarta elmozdítani az egyetlen embert, aki Demszky ügyében a bírósághoz fordulhat, és Gyurcsány Ferenc szerdai miniszterelnöki megbízásához csak úgy garantálta a szavazatokat, ha Felkait a belügyminiszter felmenti.
Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök szeptember 28-i hatállyal visszavonta Felkai Lászlónak a Fővárosi Közigazgatási Hivatal vezetőjének, Szekeres Antalnak, a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének, és Petrik Jánosnak, a Pest Megyei Közigazgatási Hivatal vezetőjének megbizatását, értesült az Index.

Szekeres közleményt jelentetett meg, amelyben azt írja, hogy "a különösen gyors eljárásról" évi rendes szabadságát töltve értesült". Szekerest a döntésről a belügyminiszter írásban értesítette a minisztérium humánpolitikai helyettes államtitkára útján, aki hétfőn este a közigazgatási hivatalba berendelve adta át az iratot, amely szerint keddtől már nem ő vezeti a Hajdú-Bihar Megyei Közigazgatási Hivatalt.

"A tájékoztatás nem tartalmazza a megbízás visszavonásának okát, sem indokát, így alapos okkal feltételezhető, hogy erre nem szakmai okok miatt került sor" - olvasható a Hajdú megyei menesztett hivatalvezető közleményében.

"Növelni a kormányzás hatékonyságát"
Gyurcsány Ferenc Forgács Imre főtisztviselőt, a Miniszterelnöki Hivatal főcsoportfőnökét, főosztályvezetőt szeptember 29-ével nevezte ki a Fővárosi Közigazgatási Hivatal élére, áll a Belügyminisztérium közleményében, amelyben elismerik az elbocsátásokat. A két megyei hivatalvezetői poszt betöltésére pályázatot írnak ki. "Az új kormány eltökélt szándéka, hogy növelje a kormányzás hatékonyságát. Ennek a folyamatnak a részeként került sor a megtett intézkedésekre" - áll a közleményben. Felkai László fővárosi, Szekeres Antal Hajdú-Bihar megyei és Petrik János Pest megyei közigazgatási hivatali vezetőt a belügyminiszter és a kancelláriaminiszter közös javaslatára mentette fel kedden tisztségéből a kijelölt iniszterelnök.