Ambrus
-7 °C
3 °C

A Fidesz köztisztviselői helyekkel védte politikai stábját

2002.05.31. 11:43
Az Index információi szerint az ügyvezető Orbán-kormány utolsó napjaiban több minisztériumban kaptak középvezetői posztokat a távozó tárcavezetők közvetlen munkatársai. Volt aki a főtisztviselői rang mellé miniszteri biztosi posztot is kapott.
Bár a Fidesz vezetése a kormányváltást követő napon jelentette be, hogy a leváltások miatt a köztisztviselők védelmében munkacsoport létrehozását tervezi, az Index információi szerint már a váltás előtti napokban is tett "védelmi intézkedéseket". Úgy tudjuk, hogy több tárcánál a miniszterek közvetlen munkatársai nem sokkal az átadás-átvételt megelőzően kaptak középvezetői megbízatásokat.

Politikai tanácsadástól a köztisztviselői posztig

Információink szerint a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumában Rockenbauer Zoltán volt miniszter egykori politikai tanácsadói, sőt a sajtóosztály dolgozói is bekerültek a szakapparátusba. Többen osztályvezetői vagy osztályvezető helyettesi posztot kaptak.

A kulturális tárca volt vezetője közvetlen munkatársai számára már az év elejétől adott kinevezéseket kiemelt állami projektekre. Mint ismeretes, Vas Imre, Várhegyi Attila volt kabinetfőnöke a Terror Háza menedzser-igazgatója lett. Saját kabinetfőnöke, Ferenc I. Szabolcs, aki korábban a MeH-ben az országimázs-pályázatok elbírálásában is részt vett, közvetlenül a kormányváltás előtt lett a Millenniumi Városközpont Projekt miniszteri biztosa. Az azóta egyébként felmentett Ferenc - aki egyébként Orbán Viktor nemzetbiztonsági tanácsadója, Szemerkényi Réka férje - az Orbán-kormány utolsó heteiben főtisztviselői kinevezést is kapott.

Úgy tudjuk, hogy hasonlóan jártak el Pokorni Zoltán Fidesz-elnök egykori tárcájánál is. Az Oktatási Minisztériumban Pokorni minisztersége óta mintegy 50 fős politikai gárda vitte az ügyeket. Úgy tudjuk: Pálinkás József távozása előtt Rockenbauerhez hasonlóan járt el, és a stáb többségét köztisztviselői állásokba helyezte.

Sorsok

Az egyes tárcák munkatársainak sorsáról a miniszterek döntenek. A hétfőn hivatalba lépett új kormány szóvivője ezzel kapcsolatban szerdai tájékoztatóján azt mondta: a hozzáértés és a szakmai tisztesség lesznek az elbírálás szempontjai. A legtöbb hír a konkrét döntésekről eddig a külügyi tárcától került nyilvánosságra. A minisztérium korábbi felső-, és középvezetői közül többen az intézmény állományába maradnak más beosztásban. Vannak olyanok, akik misszióvezetők lesznek, volt azonban olyan is, aki nem fogadta el ezt a felajánlott lehetőséget, így - közelmúltban megkapott főtisztviselői címének köszönhetően - több mint 10 millió forintos végkielégítéssel távozhat.