Tízezer tanárral kevesebbre lehet szükség

2006.05.23. 07:30
A közoktatás reformja keretében a jelenlegi húszról huszonnégyre emelkedhet a tanárok óraszáma 2007-re, ezért becslések szerint néhány éven belül közel tízezer pedagógussal kevesebbre lesz szükség – írja a Népszabadság. A béremelés összegének felét differenciáltan osztják majd el a minőségi munka alapján.

Két lépcsőben a mostani heti húszról huszonnégyre emelkedhet a tanárok heti óraszáma - értesült a Népszabadság. A koalíciós megállapodás alapján az iskolák a következő tanévtől a tanárokat további kettő, nem tanítási óra, például felzárkóztató foglalkozás megtartására kötelezhetik. 2007 szeptemberétől további két tanítási órával növekedhet a tanárok terhelése. A plusz órákról a munkáltató dönthet majd.

Az már korábban ismert volt, hogy az OECD országok közül Magyarországon a legalacsonyabb a tanárok éves óraszáma. Nálunk egy tanévben 555 órát tartanak a tanárok, míg másutt ennél százzal is többet.

Nemzetközi adatok szerint Magyarországon magas a tanárok száma is. Míg nálunk ezer diákra több mint 90 pedagógus jut, az OECD országokban átlagosan csak hetven.

Változik a bérek elosztása is. A tervek szerint a bérek emelésére kapott összegeknek csak a felét kell egyenlő arányban elosztani, a másik felét a minőségi munka alapján differenciáltan ítélik meg.

A koalíció programja szerint lehetőség lesz arra is, hogy az iskolákban ne közalkalmazottként foglalkoztassák a nem pedagógus munkakörben dolgozókat.