Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Öt helyen biztosan közösen indul a koalíció

2005.11.23. 18:51
Szegeden közösen indulnak a koalíciós pártok, miután a szabad demokraták ügyvivői testülete jóváhagyta a helyi megállapodást. MSZP-SZDSZ közös jelöltjeként indul Hankó Faragó Miklós igazságügyi államtitkár is.

Az SZDSZ ügyvivő testülete elfogadhatónak tartja a szegedi választási együttműködést az MSZP-vel, ami szerint három körzetben közösen indítanának egyéni jelöltet - közölte Gulyás József, ügyvivő.

A szegedi 1-es választó körzetben Botka László polgármester szocialista, a 2-es körzetben Újhelyi István MSZP-alelnök szocialista, a 3-as körzetben a szabad demokrata színekben induló Sándor Klára ügyvivő lenne a közös jelölt. A töredékszavazatok 100 százalékát a jelölő pártok kapnák.

Közölte azt is, hogy az ügyvivők már jóváhagyták a választási együttműködést a kecskeméti körzetpárban, és jövő héten döntenek a szombathelyi megállapodásról. Kifejtette, hogy Kecskeméten a 2-es választókörzetben Szécsi Gábor polgármester, az 1-es körzetben pedig Balogh László, az MSZP megyei közgyűlésének elnöke indul közös jelöltként. Győzelem esetén a polgármester az SZDSZ-frakcióban, míg a megyei közgyűlés elnöke az MSZP-frakcióban kapna helyet - tette hozzá.

Mint mondta, Szombathelyen a 2002-es megállapodást újítanák meg, az SZDSZ színeiben itt ismét Hankó Faragó Miklós, az igazságügyi tárca államtitkára indul, aki négy éve is megszerezte egyéniben a mandátumot. Hangsúlyozta: ezeknek a megállapodásoknak az értelme az, hogy a két párt az első fordulóban minél több egyéni körzetben tudjon nyerni. A képviselő szerint még egy-két körzetben létrejöhet együttműködés, de több jelentős megállapodás nem fog születni.

Paphos képekben

Ciprusi fotók, fantasztikus élmények. Nézd meg most!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!