Nem készül el időre az Erzsébet téri központ?

2002.03.20. 16:36
Az SZDSZ-frakcióvezetője szerint majdnem biztos, hogy nem készül el határidőre a fővárosi Erzsébet téri kulturális és szolgáltató központ, így az állam jelentős összegű kötbért fizethet a fővárosi önkormányzatnak. A beruházást irányító igazgató szerint elkészül április 15-re a komplexum.
A fővárosi önkormányzat ragaszkodik ahhoz, hogy az állam teljesítse az Erzsébet téri beruházás során vállalt kötelezettségeit, s ha ezek nem teljesülnek az április 15-i határidőre, akkor érvényesíti a szerződésben rögzített jelentős kötbérigényét - nyilatkozta Bőhm András szerdán az MTI-nek.

Kételkednek

A Fővárosi Közgyűlés SZDSZ-frakcióvezetője elmondta, úgy tudja, hogy a jelenlegi helyzet alapján majdnem biztosan nem készül el időre az állam által vállalt beruházás. - Ebben szerepe van annak, hogy fél évet csúsztak a kezdéssel - tette hozzá.

A frakcióvezető beszámolója szerint a munkálatok felgyorsítására, a főváros tájékoztatása nélkül, két részre bontották a beruházást. Ennek ellenére az V. kerülettől nem kapták meg a kért formájú építési engedélyt a munkálatok egy részére. A beruházók ugyanis azt szerették volna, hogy külön építési engedélyt kapjanak egy tetemes részfeladatra, amely nem kész állapotokat is tartalmaz. Az V. kerület azonban az építési engedélyt és nemrég a használatbavételi engedélyt is csak azokra a területekre adta meg, amelyeket rövidesen át tudnak adni.

A park nekik is tetszik

Bőhm András leszögezte: az elkészült park valóban gyönyörű, s ezzel eltűnhet egy szégyenfoltja a fővárosnak. A park szombati átadásán részt vesz majd Demszky Gábor főpolgármester is, de jogilag nem veszi azt át.

A szabad demokrata politikus szerint a színvonalas park sem változtat azon a helyzeten, hogy az Erzsébet téri gödör helyére szánt kulturális és kereskedelmi központnak tetemes része nem készül el határidőre. Mivel pedig a kormányzat április 15-ére teljes körű befejezést vállalt, ezért eszerint is kell átadni a területet a fővárosnak.

Demszky Gábor mindezek miatt szerdán levélben fordult a kulturális miniszterhez, amelyben jelezte, hogy semmi gond nincs akkor, ha az állam vállalja a szerződésben rögzítetteket.

A beruházó szerint nincsenek késésben

- Nem értem, hogy Bőhm úr miért nyilatkozta ezt, ugyanis jelenleg semmi akadálya, hogy a rögzített határidőre elkészítsük a szolgáltató központot - nyilatkozta az Indexnek Jordán Péter, a beruházást irányító iroda vezetője. Jordán tud a kötbérfizetési kötelezettségről, de szerinte nincs értelme erről beszélni, mivel nemsokára kiadható a használatbavételi engedély.

A főváros és az állam közötti szerződés szerint a 2,5 milliárd forintra becsült beruházással megvalósuló építmények hasznosítására április 15-e után 90 napon belül nyílt, nemzetközi pályázatot írna ki a főváros.

Az értékesítési összegből levonnák a beruházásra költött pénzt, s a maradékon egyenlő arányban osztozna az állam és a főváros.