Miklós
-7 °C
2 °C

Csak 'megbízható' cégek kutathatnak a kormányzatnak

2004.02.18. 11:55
Az Index információi szerint komplikált közbeszerzési feltételekkel próbálja a kormányzat megakadályozni, hogy az előző ciklusban szinte minden állami megrendelést elnyerő közvélemény-kutató cégek megbízást kapjanak. A Magyar Gallup Intézet és a TÁRKI viszont a sorozatos kudarcok ellenére kitartóan próbálkozik a Medgyessy-kormány számára bizalmi kérdést jelentő felmérések pályázataira is, jóllehet legutóbb éppen az amerikai Greenberg Quinlan Rosner Research képviselőivel kellett volna együtt dolgozniuk.
Újabb, húszmillió forintos állami megbízáshoz jutott a Szonda Ipsos. A cég a Kancellária megrendelése alapján azt vizsgálhatja majd, hogyan reagál a közvélemény a kormány tevékenységére, illetve a gazdasági problémákra. A másik a kormányváltás óta gyakorta állami megbízáshoz jutó GfK Hungária a kormányzati tervek társadalmi fogadtatását méri fel 16,9 millió forintért. Időnként nyertes még a Medián Intézet és a Marketing Centrum is, ám ennek a két cégnek ebben az esetben nem osztottak lapot. A szokatlanul kemény pályázati feltételrendszer miatt az eredetileg kiírt nyolc témakör közül hatban nem találtak megfelelő jelentkezőt. A ki nem osztott feladatok egyike a 2006-ra választókorúvá váló népesség körében végzendő felmérésre szólt.

Csak megbízható közvélemény-kutató nyerhet

A kormányváltás óta egyébként sem a Magyar Gallup Intézet, sem pedig a Tárki nem végez állami megbízásból klasszikus közvélemény-kutatásokat, kisebb döntés-előkészítő vizsgálatok során azonban esetenként számítanak a munkájukra. Igaz, az Orbán-kormány idején a mostani győztesek maradtak jórészt állami munka nélkül.

Az Index információi szerint a kormányzat minden korábbinál keményebb feltételrendszerrel igyekszik elérni, hogy a bizalmi munkáknak számító felmérések pályázatain ne a baloldal által "megbízhatatlanként" elkönyvelt kutatócégek kapjanak megbízást. Úgy tudjuk, hogy az utóbbi hónapokban kiírt pályázatok esetében nem csupán komoly tudományos referenciákat, hanem példátlan módon a kész kérdőíveket is mellékelni kellett a pályázóknak.

Medgyessy tanácsadói irányítják a munkát

A két cég a megnehezített feltételek ellenére rendszeresen részt vesz a versenyben. A decemberben, a Kormányzati Kommunikációs Központ által meghirdetett kutatáson éppen az időközben szerződtetett amerikai tanácsadó cég, a Greenberg Quinlan Rosner Research emberivel kellett volna a Medgyessy-beszédhez és az induló EU-kampányhoz kapcsolódó munkákban részt venni, a "versenyt" azonban végül itt is a "megbízhatónak" ítélt kutatócégek nyerték.

Az Index több érintett cég vezetőjét megkereste, ám ők nem kívántak nyilatkozni a közbeszerzésekkel kapcsolatban.

Orbánék közvélemény-kutatói
Az Orbán-kormány házi közvélemény-kutatója a Socio Balance Bt. volt. A piacon teljesen ismeretlen vállalkozás havi 600 ezer forintos átalánydíjért dolgozott az azóta megszüntetett Országimázs Központnak. Minisztériumok egész sora alkalmazta a Magyar Gallup Intézetet, illetve Tárki-t is az Orbán-kormány regnálása idején. A Magyar Gallup Intézet készítette a miisztériumok működését, népszerűségét feltáró úgynevezett a tárcatükröt is. Az interneten jelenleg fellelhető adatok szerint csak a kancelláriától több mint 150 millió forintot nyert el különféle kutatásokra, de rendszeresen bízták meg őket egyéb állami szervek is további százmilliós nagyságrendű összegekért. Olykor közösen nyert a Galuppal a Tárki, de 1998-2002 között csak a Miniszterelnöki Hivataltól több mint százmilliós megbízást kapott. Dolgozott mindkét cég az Informatikai Kormánybiztosságnak, a Magyar Turizmus Rt-nek, vagy éppen a sporttárcának.