Gyengülnek a kormánypártok, erősödik az ellenzék

2000.11.17. 15:52
Lassan megváltoznak a hazai párterőviszonyok - derül ki a Gallup Intézetés a Szonda Ipsos november eleji felméréséből. A most publikált adatok szerint a legfontosabb változás, hogy folyamatosan csökken a fiatal demokraták és a kisgazdák támogatottsága, és ezzel párhuzamosan növekszik az MSZP, valamint az SZDSZ népszerűsége.
A Gallup Intézet felmérése szerint a Fidesz támogatottsága a június eleji szintre esett vissza, amely 17 százalékos arányt jelent a teljes felnőtt népességen belül. Az MSZP-nek azonban 1 százalékkal növekedett a támogatottsága az öt hónappal ezelőtti felméréshez képest, így a szocialisták jelenleg 28 százalékponton állnak. A legutóbbi, szeptember végén mért adatokhoz képest azonban nagyobb eltérést mutat a kormánypártok és ellenzék támogatottsága, mint az említett júniusi értékek.

Növekszik a különbség

A Gallup kora őszi felmérése szerint ugyanis a szocialisták támogatóinak aránya a teljes felnőtt lakosság körében 4 százalékkal nőtt, a Fideszé azonban 1 százalékkal csökkent. A Gallup Intézet adatai alapján a Fidesz támogatottságának folyamatos csökkenése állapítható meg, és egyre inkább növekszik a két vezető párt közti különbség, amely jelenleg 11 százalékponton áll. Az MSZP azonban még a szeptember utáni erősödéssel sem ért el saját rekordját, ugyanis ebben ciklusban már volt olyan időszak, amikor 30 százalékos támogatottsági háttere volt a szocialistáknak.

Kisgazda visszaesés

A folyamatos kisgazda ügyek ellenére a kisgazdák támogatottsága egy százalékkal csökkent, a szabad demokraták viszont két százalékpontot javítottak a legutóbbi felmérés óta. A Gallup közvélemény-kutatása szerint az MDF 1 százalékponttal erősödött. A lakosság több mint fele szerint (53 százalék) szerint a kormányfő inkább rosszul látja el feladatát, de ezzel párhuzamosan viszont növekedett azoknak a köre, akik szerint Orbán Viktor jól végzi a dolgát. (A Gallup személyes megkérdezéssel végzett felmérése 1016 fős véletlen országos felnőtt mintán készült 2000. november 3. és 6. között)

Szonda Ipsos: sok a passzív megkérdezett

A pénteki Népszabdságban publikált Szonda Ipsos közvélemény-kutatásának adatai szerint a ,,pártokat érintő ügyek és a harcias megnyilatkozások következményeként tartósan magas, 45 százalék körüli a bizonytalanok, passzívak aránya" a megkérdezettek körében.

A Szonda Ipsos megállapításai egybeesnek a Gallup vizsgálataival, amelynek a legfontosabb üzenete, hogy a kisgazdák történelmi mélypontra süllyedtek, és a felmérések alapján az utóbbi két hónapban a parlamentbe való bejutás küszöbértéke alá került a párt. A Szonda Ipsos figyelmezet arra, hogy októberben az SZDSZ körül is ,,felforrt a levegő", amelynek hatását egyelőre nem lehet lemérni. A közvélemény-kutató cég szerint a pártpreferenciákat illetően az MSZP 44, a Fidesz pedig 34 százalékon áll. (A Szonda Ipsos 1000 fős reprezentatív mintán dolgozott november 1. és 9. között.)