Ötvenmilliárdot kapott az egészségügy

2002.08.02. 18:37
A kormány szerint az export, a beruházások és a fogyasztás egyensúlyán alapuló fenntartható gazdasági növekedés a ciklus végére eléri az 5-6 százalékot. Medgyessy Péter szeptemberben jelenti be a következő 100 napos programot - hangzott el a a kabinet nyári szünete előtti utolsó kormányülést követően.
Elfogadta a kormány azt a középtávú gazdaságpolitikai stratégiát, amely az európai uniós csatlakozásig meghatározza a gazdasági kereteket - mondta László Csaba pénzügyminiszter a kormányülést követő tájékoztatón pénteken, Budapesten. A jelentést augusztus 15-ig kell az Európai Bizottságnak átadni.

Fokozzák a vállalkozások versenyképességét

A pénzügyminiszter beszámolt arról, hogy a jelentés középpontjában a teljesítmény fokozása és az esélyek javítása áll. László Csaba elmondta: az export, a beruházások és a fogyasztás egyensúlyán alapuló fenntartható gazdasági növekedés a ciklus végére eléri az 5-6 százalékot. A jelentés szerint a gazdasági növekedés 2003-ban eléri a 4-4,5 százalékot, 2004-ben a 4,5-5 százalékot, 2005-ben pedig 5 százalék feletti lesz.

A miniszter hozzátette: 2003-ban 4,5 százalékra, a következő évben 3 százalékra, 2005-re pedig 3 százalék alá kell csökkenteni az államháztartási hiányt az európai uniós számítási módnak megfelelően. László Csaba közölte: a Magyar Nemzeti Bankkal teljes egyetértés alakult ki az inflációs cél tekintetében. Ennek megfelelően az éves átlagos infláció jövőre 5 százalék, az egy évre visszatekintő pedig jövő decemberben 4,5 százalék lesz. László Csaba szavai szerint az adócentralizáció csökkentésével mintegy 250 milliárd forintot tudnak megtakarítani, ami lehetőséget ad a vállalkozások versenyképességének fokozására.

Újabb száz nap - jelentős kiadások nélkül

Medgyessy Péter miniszterelnök szeptember elején jelenti be a kormány következő 100 napos programjának vállalásait - közölte a kormányszóvivő. Gál J. Zoltán a kidolgozás alatt lévő program alapelemei közé sorolta a gazdaság hatékonyságának növelését, a gyermekek esélyteremtését, illetve a hátrányos helyzetű térségek felzárkóztatásának segítését. Beszámolt arról, hogy a koncepcióban teret kap a fiatalok kitörési lehetőségeinek biztosítása, hozzákezdenek a szolgáltató állam kialakításához.

A program fontos eleme a hazai kis- és középvállalkozások segítése, a második 100 nap minden tárcára ró majd külön feladatokat. Szólt arról, hogy az ígéretek végrehajtását újabb jelentős költségvetési kiadások helyett a tárcák közötti együttműködéssel, illetve az egyes minisztériumok már meglévő forrásainak átcsoportosításával biztosítják majd.

Nem adósságrendezésre szolgál az 50 milliárd

A kormány döntése alapján a háziorvosi szolgálat és a járóbeteg-szakellátás színvonalának emelésére, fogászati kezelésekre, betegszállításra és az egészségügy több más feladatának megoldására fordítható a gyógyító-megelőző ellátásokra felhasználható 50 milliárd forintos többletkeret - közölte Csehák Judit egészségügyi, szociális és családügyi miniszter. Hangsúlyozta: az egészségügyre fordítható 50 milliárd forintos kiegészítés nem a kórházak adósságainak rendezését, hanem az intézményrendszer jelenlegi szabályok szerinti működőképességének fenntartását szolgálja.

Csehák Judit az 50 milliárd forintból elérendő célok között sorolta még a tüdő-, ideggyógyászati, onkológiai, alkohol- és drogbetegekkel foglalkozó gondozóintézetek működésének javítását, a művese kezelésekre szorulók megfelelő ellátását, valamint a házi-, gyermek- és fogorvosi vállalkozások támogatását. A miniszter elmondta: a kormány arra is felhatalmazta a szaktárcát, hogy az orvos rezidensi rendszer kiterjesztésére fel nem használt 1,2 milliárd forint az ágazat legégetőbb gondjainak megoldását segítse.

Mint mondta: a szeptember 1-jétől hatályos béremelést a közalkalmazottak mellett az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral szerződésben álló egészségügyi vállalkozásban és alvállalkozásban, valamint alapítványi és nonprofit szervezetben dolgozók is megkapják.

Önkéntes haderő 2007-től

Közölte: a kormány elfogadta a NATO 2002. évi védelmi tervezési kérdőívére a Honvédelmi Minisztérium által kidolgozott választ. Gál J. Zoltán kitért arra, hogy a védelmi tervezési kérdőívben adnak tájékoztatást a NATO-tagországok a különböző időszakot és területet felölelő haderő-fejlesztési elképzelésekről, a hadsereg helyzetéről, illetve a fejlesztési célok végrehajtásáról. Szavai szerint a kormány meglehetősen aggályosnak találta az eddig kidolgozott védelmi tervek megalapozottságát és összehangoltságát, ezért a jelenlegi tervek és a tervezési rendszer felülvizsgálata mellett döntött.

A kormány szándékában áll a védelmi kiadások GDP-arányos növelése 2004-ig a NATO-kötelezettségek teljesíthetősége, illetve az önkéntes haderőre való átállás biztosítása érdekében - jelentette ki Gál J. Zoltán. A kormányszóvivő közölte: ez a terv tartalmazza a haderő úgynevezett professzionális jellemzőit annak érdekében, hogy 2006 végéig kialakítható legyen a teljesen önkéntes magyar haderő.

Gál J. Zoltán a kabinet nyári szünete előtti utolsó kormányülést követő sajtótájékoztatón azt is elmondta: a kormány megtárgyalta a mezőgazdasági termelők adósságrendezése és az elemi károk miatti kártalanítás főbb irányait. A részletek kidolgozása, pontosítása jövő héten történik meg.